Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Simkó Margit: Bertold Brecht és a Berliner Ensemble
elgondolásait akarja megvalósítani. Piscator számára dramatizálja a Švejk, a derék katona című Hasek-művet (1926). Hašek halhatatlan figurája, a hatalmasok ellen a korlátoltság maszkjába bújt kisember olyan hatással volt Brechtre, hogy emigrációja alatt megírta Švejk a második világháborúban című darabját, sőt a két finn menekült, Kalle és Ziffer is Švejk filozófiájának illusztrációja4. Reinhardt részére revűt (Paródia az amerikanizmusra) és egy sor kisebb jelenetet ír az amerikai spekulánsokról. (Ez lett alapja A vágóhidak szent Johannája című műnek). Majd befejezi Mann ist Mann című, vígjátéknak aposztrofált darabját, melyben megdöbbentő módon mutatja be, hogy a militarizmus és kolonializmus által korrumpált embert, sőt tömeget — mint az autót — át lehet „montírozni“ a gyarmatosítók céljainak szolgálatára. 1926—27-ben jelennek meg (Hauspostille címen) augsburgi versei, de mikor ezek a még útkereső költemények megjelennek, Brecht már egészen más irányban gondolkozik. Egy levélben arról ír kiváló munkatársának, Elisabeth Hauptmannak, hogy a Tőkét tanulmányozza („...nyakig benne vagyok a Kapitálban...“), a szocializmus eszméivel ismerkedik. Brecht pályája kezdetén az avantgardista művészeti irány az expresszionizmus volt. Első művei ehhez a törekvéshez kapcsolódtak, jóllehet a szinte gyermekember írónak már útkeresése idején is határozottan materialista volt az alaptermészete és világnézete. Az expresszionizmus pedig idealista irány, tudniillik követői nem a valóság, hanem a szubjektív érzet elsődlegességét vallják. Szimbolikus figurákkal dolgoznak, a színészek nem hús-vér lények, csupán allegorikus alakok, akiknek az a szerepük, hogy a költő belső konfliktusait jelenítsék meg. A realista Brechtnek ez az irány nem sokáig felelhetett meg. Kitűnik ez mindjárt első darabjából, a Baalból is, melynek expresszionista színezetét, idealista hangvételét nyers lírával, naturalizmussal ellensúlyozza, s így ennek a valóságtól eltérő műnek is életszagot ad. Brecht életének fordulópontjához ért, a rendet kereste, s meggyőződéses marxista lett, aki azt vallotta, hogy a marxizmus és ennek életformája a legbiztosabb kiút a társadalmi káoszból, ez az a világnézet, amely az ő illúziómentes természetével a legjobban harmonizál. Az idő még egy fontos eseményt hozott számára: megismerkedett Kurt Weillal. Brecht maga is muzsikus volt, songjaihoz, balladáihoz maga állította össze a kísérőzenét. Habár ezekből a melódiákból itt-ott kihallatszott a dilettáns hang, mégis átható és egyéni jellegük volt, s még az olyan kiváló zeneszerzők, mint állandó munkatársai, Kurt Well, Paul Dessau, Hans Eisler kulturált muzsikáján is átütnek Brecht invenciói. A berlini Theater am Schiffbauerdamm-ban 1928-ban színre kerülő Háromgarasos opera, amely John Gay kétszáz évvel előbb írt szatírájának ötlete alapján készült, világhírűvé tette a Brecht—Weill szerzőpárt (New Yorkban hét évig megszakítás nélkül műsoron volt), bár társadalmi mondanivalójában nem éri el Brecht egyetlen befejezett regényének, a Háromgarasos regénynek a színvonalát. Ez a termékeny Brecht—Weill együttműködés egész napjainkig hat a zenei színház továbbfejlődésére. Brecht egyik legszigorúbb kritikusa, Ernst Schumacher így ír róla: „Brecht tagadhatatlanul mestere a vásári songoknak, balladáknak, szerelmi daloknak és lírai vitáknak, melyeket a fennálló társadalmi jelenségek elleni fegyverként használ“.5 Míg John Gay eredeti szatírája a polgári társadalom kezdetének jellegzetes ábrázolása, addig Brecht szatírája nemccsak támadó-romboló, hanem agitatív-építő irodalmi műfaj. Brecht feldolgozásának modernsége Gayhez viszonyítva elsősorban abban nyilvánul meg, hogy neki már semmiféle illúziója nincs a polgári társadalomról. Gay a társadalom erkölcseit veszi célba, Brecht a rendszer alapjait támadja meg. Az 1927—30-as években Brecht alkotómunkájának új fázisába érkezett, sorra írja az ún. tanítódarabokat, illetve tanítőoperákat, köztük a következőket: Oceanflug (Weill—Hindemith), Das Badener Lehrstückf Hindemith), Die Massnahme (Eisler), Jasager (Weill). E kísérletekben nemcsak a nézőknek, hanem főleg a színészeknek és a műkedvelő munkáscsoportoknak ad útmutatást a leegyszerűsített előadástechnikáról, a szociális viszonyok és típusok „lemeztelenített“ bemutatásáról. Brechtnek ezekkel a zenével egybekötött tanítódarabokkal pedagógiai célja is voltak: „nevelni nemcsak 4 Flťichtlingsgespräche (1941) 5 Die Dramatischen Versuche Bertold Brecht 1918—33
