Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Simkó Margit: Bertold Brecht és a Berliner Ensemble
1918: a háborúnak vége, kitör a forradalom. BreCht a radikális baloldalra áll. Egyik legtermékenyebb alkotóideje következik. Elkészült első darabja, a Baal. Lion Feucht- wanger így jellemzi a fiatal írót: .. müncheni otthonomban felkeresett egy nagyon fiatal, vézna, rosszul borotvált, elhanyagolt ruházatú ember ... elmondta, hogy Bertolt Brechtnek hívják, s írt egy darabot is. A mű a Spartakus volt... szereplői divatjamúlt, színes, nem könyvekből, hanem a nép ajkáról ellesett... nyelvet beszélnek, s a fiatalember hangsúlyozta, hogy ezt a darabot kizárólag pénzszerzés céljából irta ... ... később telefonáltam az elhanyagoltnak, hogy mért hazudott, ezt a darabot nem írhatta nyomorában ... a fiatal költő nagyon felizgult, és hevesen, érthetetlen dialektusban beszélve magyarázta, hogy van egy valóban jó műve is, és el fogja hozni. El is hozta, Baal volt a címe ... ez még vadabb, még kopárabb remek volt.. A Spartakus (Trommel In dér Nacht címen) Brecht első nagy színpadi sikere lett. Az orvostanhallgató Brecht bekerül a színház, az irodalom és az irodalmi kávéház életébe. A rendkívül termékeny író ontja a témákat: Quintus Fabius Maximus, Absolom und Bäthseba, Sommersymfonie, Ephesus özvegyének sok változatban megírt szatírája, Infláción, a Házasság című egyfelvonásos groteszk népi játék, Joe Fleischhacker stb. A költő Brecht sem hallgat, egy sereg verse és balladája lát napvilágot, melyek egyszerűségükben is súlyos, trágárságukban is lírai mesterművek. A hadikórházi tapasztalatokból születik meg a mélyen brechtí költemény, a Legenda a halott katonáról, melyben tragikus iróniával jellemzi a militarizmus tébolyát. E vers nemcsak a weimari köztársaságban, hanem a második világháború alatt is az „agyonlövetést érdemlő Brecht“ főbűne maradt. Tanulmányait tovább folytatja, s közben kritikusa lesz a Volkswille című lapnak. Kritikái olyan élesek, hogy nemcsak a tehetségtelen írók, hanem a színházigazgatók is rettegnek tőle. Majd dramaturg lesz a müncheni Kammerspieleben, ahol a Trommel in dér Nacht premierjét tartják (1922). A bemutatóra megíhívja kora hírneves kritikusát, Herbert Ihringet, aki a nagy siker után elsőként jelenti be az új drámaíró feltűnését: „A huszonnégy éves Bertolt Brecht egy éjszaka alatt megváltoztatta Németország költői arculatát. Brechttel egy új hang, egy új melódia tört be a korba... brutálisan érzéki és melankolikusan gyengéd, közönségesség van benne és mélységes gyász, dühös tréfa és kesergő líra, de nem csupán ez a művészi esemény... Brecht idegeiben érzi a kort, amelynek borzalma átitatja őt.“ Ihring Brechtnek ítéli az 1922-es rangos Kleist-díjat. És máris új premier Münchenben: In dickicht der Städte. Ez a különös darab, melynek szövevényes cselekménye megelőzte Becket, Adamov és Ionesco abszurd színházát, a közönségnél nem talál megértésre. De Brechtet ez nem töri meg. A Kammerspiele rendezőjeként rábízzák a Macbeth rendezését. Brecht azonban — önkritikája ugyanolyan fejlett, mint öntudata — a nagy brit előtt meghajol. Előbb Marlow II. Eduard című drámáján akarja kipróbálni képességeit. A darab azonban nem elégíti ki, átdolgozza, s ebből megszületik egy új, modern formájú és nyelvezetű mű, egy balladaszerű krónika naiv népi stílusban, úgy ahogy Brecht az augsburgi hetivásárok komédiásainál látta. Munkamódszerét Feuchtwanger így jellemzi: „... számára fontosabb a munka, mint a befejezett mű, a probléma, mint a megoldás, jobban érdekli az út, mint a cél. Művét rendkívül sokszor átalakítja, hússzor, harmincszor, minden jelentéktelen vidéki előadásért újra. Nem jelent számára semmit, hogy a művet akár tízszer is kinyomták, az utolsó átdolgozásról — a kiadók és színházigazgatók elkeseredésére — kitűnik, hogy az utolsóelőtti. Ha felhívják a figyelmét valami valószínűtlenségre, nem rest, egy év munkáját sutba dobva, átalakítani a darabot.. Berhard Reich megerősíti, hogy ez a módszer rendezőmunkájára is jellemző: ,,A Brecht vezette próbák különösek voltak. A rendező Brechtnek megtetszett valamelyik színész játéka, ergo, többet kell őt láttatni. A költő Brecht előhúzott egy papirost, s új szöveget írt a színésznek. Brecht, a szerző fölfedezte, hogy szándékait színpadilag nem l'ehet megvalósítani. Másnap a költő Brecht hozott egy megváltoztatott, alkalmasabb szöveget...“ 1924-ben átköltözik Berlinbe. Három nagy rendező uralja Berlin színházi életét: Reinhardt, Jassner és Piscator. Brecht mindhármukkal együtt dolgozik, de rövid időn belül el is hagyja őket, saját
