Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Rákos Péter: Tények és kérdőjelek
Rákos Péter: Tények és kérdőjelek Rákos Péter már mintegy két évtizede igen eredményesen munkálkodik Prágában a magyar-csehszlovák irodalmi kapcsolatok elmélyítésén s az irodalomtudomány legújabb eredményeinek ismertetésén. Jelen könyvének egyik tanulmányában találóan írja saját módszeréről, hogy az az irodalomkritika kritikájának a kritikája. Ez a többszörös áttétel azt jelenti, hogy a könyv utolsó fejezetének kivételével nem közvetlenül az irodalmi alkotásokat tanulmányozza, hanem a szintetizáló elméleti, tudományos műveket, amelyek szintén nem konkrét szépirodalmi alkotásokkal, hanem a belőlük levont elvi következtetésekkel foglalkoznak. Rákos módszerére jellemző, hogy szerényen és tapintatosan vitatkozva, más szerzők véleményét ismertetve fejti ki saját kritikai álláspontját. A legtöbb irodalomtudományi kérdésre nem is találunk könyvében egyértelmű feleletet, mert az irodalomelméletnek nincs olyan kézzelfogható és világos értékmérője, mint számos természettudományi diszciplínának. Módszerének egyik legrokonszenvesebb vonása, hogy körültekintő: nem egyoldalú, nemcsak a saját tételének, véleményének igazát akarja bizonyítani, hanem tárgyilagosan mérlegeli, vizsgálja az ellentétes nézeteket is. Igaz, ennek a módszernek is megvan a hátránya: a különböző véleményekhez kapcsolódó fejtegetéseiben a saját álláspont körvonalai néha elmosódnak, nem elég határozottak. Így például az avantgardista irányokkal szemben erősen kritikus, de bizonyos fenntartásokkal értékeli Lukács György realizmusfelfogását is, s általában két ellentétes nézet összeütközése esetében ő az udvarias kompromisszumot vagy a harmadik lehetőséget keresi. Meglátásai azonban tanulságosak, mert a művészetben az érték, a haladás, a konzervativizmus, a valóság ábrázolásának kérdése valóban nem olyan jellegű, hogy egyszerűsítés, sematizálás nélkül lehetne (a legtöbb esetben) differenciálni vagy ítélkezni. Rákos célja nem is annyira egyértelmű eredmények felmutatása, hanem inkább a problémák elemzése. „Többnyire a problémák vonzottak, közülük is főképpen azok, melyek tisztázása — vagy legalább tisztázásuk kísérlete — megkönnyíti a dolgát mindazoknak, akik az irodalom megértetése, terjesztése vagy át plánt álása körül teljesítenek szolgálatot“ — mondja írásait jellemezve az EZőszőban. A szerző a könyvet, témakörök szerint, öt fejezetre osztja: Irodalomértelmezés — irodalomértékelés, Valóságábrázolás — realizmus, Többértelműség, Széjjelpillant ás, A magyar irodalom ügyében. Az írások a kötetbe gyűjtés előtt nagyrészt cseh szak- folyóiratokban jelentek meg, néhány pedig kiadatlan volt, a magyar olvasóközönség tehát először ismerkedhetik meg Rákos Péter irodalomtudományi tevékenységének egy jól válogatott, teljes képet nyújtó gyűjteményével. A legtanulságosabb elvi fejtegetéseket a könyv első részében találjuk, míg a magyar irodalommal foglalkozó utolsó fejezet a magyar irodalomtudat számára kevés újat mond, eredetileg nagyrészt a cseh olvasók tájékoztatását szolgálta. Ennek a fejezetnek viszont vitathatatlan eszmei fontossága van: a cseh-magyar irodalmi kapocsaltok értékelésével és feltárásával (például Adalékok Az ember tragédiája csehországi visszhangjához) az irodalom- tudomány területén az internacionalizmust, szocialista nemzeteink kölcsönös közeledését szolgálja. Ezekről az írásokról jogosan állapítja meg az Előszó ban: „a »végeken« keletkeztek, azon a prágai poszton, ahol a szerző egyik legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy a magyar irodalmat minél méltóbban mutassa be a cseh közönségnek." Már az első írás bevezetésében megfogalmazza Rákos a mai irodalomtudomány nagy dilemmáját, hogy bár a művészi alkotásak értékelése többé-kevésbé mindig viszonylagos, s egy mű értékét száz százalékos pontossággal nem lehet lemérni, akik irodalommal foglalkoznak, mégis ezt csinálják. „De bármily erős és meggyőző a kétely, mifigyeld
