Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Laszkin, Borisz: Az érdekes film
lyezte, lassan cigarettára gyújtott, majd elgondolkozva szegezte tekintetét egy pontra, mint általában azok, akik vissza akarnak emlékezni valamire. — No, beszélj már — nógatta a felesége. — Tudod — mondta Mamikin —, ez a film egyrészt realisztikus volt, másrészt meg olyan bizonytalan, tudod, afféle mai stílusban játszódó. A történet színhelye Marokkó. Fényes nappal. Egy benzinkút tulajdonosának a leánya épp benzint tankol egy keleti típusú idősebb gyümölcskereskedő autójába. Az illető egy autószerencsétlenség alkalmával még gyermekkorában elvesztette az emlékezőtehetségét. Tekintetét a leányra, Évára szögezte, és lelkében felmerültek a visszaemlékezés képei... Egyszer, még főiskolás korában a város utcáján ballagott, és a sarkon egyszeriben felbukkant egy intelligens leányarc. Persze, átlátszó fátyol alól. A leány szamáron ült, és énekelt. És a diák úgy látta, hogy a leánykának, aki szamaragolt, éppolyan arca volt, mint annak a leánynak, aki az autóba a benzint töltötte... Érted? Egy és ugyanazon arc ... Egy és ugyanazon leány ... Mamikin kis szünetet tartott, elvégre nem olyan egyszerű minden részletet megjegyezni egy olyan filmből, mely egyfelől realisztikus, másfelől afféle bizonytalan ... Mialatt Mamikin hallgatott, hogy emlékezetébe idézze az események további folyását, az asszony, akit a film mindjárt a kezdetétől nagyon lekötött, megszólalt. — Istenem, milyen csodálatos fantázia ... Mamikin megitta a teáját, és folytatta a mesét: — A kereskedő kifizette a benzin árát, startolt, és így szólt a leányhoz: „Maga él az én emlékezetemben... Először 1935-ben találkoztunk“. Éva így válaszolt: „Kizárt dolog. 1947-ben születtem.“ Erre viszont a szappankereskedő így válaszolt: „Üljön be az autóba, teszünk egy kis kirándulást a múltba.“ A leány az autóba ült, és a történet színtere áthelyeződött Skandináviába ... Tengerpart... futkározó gyermekek, köztük egy fiú és egy lány... A fiú a zöldségkereskedőre hasonlított, a fruska a lány szakasztott mása... De nem azé, aki szamaragolt, hanem azé, aki az autóba benzint öntött... annak az autójába, aki gyerekkorában elvesztette az emlékezőtehetségét, de saját magát látta az emlékképeiben. Mamikin ismét hallgatásba merült. Felesége meg bólogatott: — Hát igen, az emberi fantázia nem ismer határokat... Ilyen drámai történetet nem egykönnyen lehet konstruálni. — Bizony nem ... De hallgass csak tovább... A főbb események a második részben játszódtak... Abban olyan fordulatok történtek, hogy a szemed is kiesik a csodálkozástól ... — Tudod, én olyan figyelmesen hallgattalak, megfeszítve a hallóidegeimet, hogy kissé elfáradtam, majd holnap elmondod a film további részét... — Rendben, kérlek. Ha holnap, hát legyen holnap. Nincs semmi ellenvetésem. Felesége szavai megörvendeztették a rendezőt. Mert hát valóban: ennyi mindent látni, felfogni, átélni egy este, s mindezt rögtön visszaadni a saját szavaival, hát ez bizony sok, túl sok az embernek. Mamikin kissé megpihent, majd így szólt: — Tudod, drágám, neked mindig szívesen beszélek, mert úgy figyelsz rám, mint senki más. Most pedig cseréljünk szerepet: te fogsz beszélni, én meg hallgatlak. — Miről beszéljek? — kérdezte az asszony... — Arról, hogy miként töltötted az estét. — Hát csak úgy, nem történt semmi rendkívüli. — Nem telefonált senki? — De igen ... alighogy elmentél, telefonáltak a filmklubból, hogy a ma esti előadás elmarad ... jövő szerdára halasztották ... Mamikin kis ideig hallgatott, majd rágyújtott egy cigarettára, de ezúttal az ellenkező, a füstszűrös végéhez emelte a lángot, aztán felsóhajtott: — Micsoda kár ... — Bizony, nagy kár — bólintott rá az asszony.
