Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Vampilov, Alekszander: Júniusi búcsúzás (Befejezés a novemberi számból)
TÄNYA: Egyre válaszolj még. Én ... én nem tetszem neked? KOLESZOV: Ez az! Nem tetszel nekem. (Csend. Tánya kimegy. Koleszov utánanéz, majd céltalanul sétálgat az udvaron. Harmadszor is rálép a lapátra, felkapja, megforgatja, de a keze lehanyatlik. A gesztus inkább nevetséges, s nem jelez semmit. A lapáttal a kezében áll az udvar közepén.) Függöny. ÜJ Harmadik felvonás — Az egyetemen Abszolvensek búcsúvacsorája az egyetemen. Az aula ablakai. A teremből két kijárat vezet: egyik a haliba, másik a teraszra. Itt-ott fonott asztalok és székek. A hall bal oldalán levő nagy ablak sarkig ki van tárva. Itt van a bejárat az utcáról. A cselekmény váltakozva játszódik a hallban és a teraszon. A haliból a teraszra lehet jutni. A hallban Koleszov, Frolov és Mása. MÁSA: Naplemente. Hideg és csend. Az embernek kedve támad valami butát mondani. FROLOV: S mi akadályoz meg ebben? MÄSA: Nem tudom: Ilyesmit csak a költők tudnak. FROLOV: A költészet mindent elködösít. Pedig ami egyszerű, annak egyszerűnek kellene maradnia. Kinek kell a hisztizés. MÄSA: Lám, Kolja nem ismeri el a költészetet. Lehet, hogy cinikus? KOLESZOV: Fogalmam sincs ... A napnyugta pedig mind a költők, mind a cinikusok számára ugyanaz. Nehéz a költőknek, de ne gondoljátok, hogy a cinikusoknak könnyebb. MÄSA (Koleszovhoz): Neked meg mi nem tetszik? Hol van Tánya? Miért nem látni? KOLESZOV: Nem tudom. Miért kellene tudnom, hogy hol van? (Zalotujev hangja a sötét utcáról: „Professzor!“ S újra „Professzor!“ Koleszov feláll, a nyitott ablakhoz megy. A párbeszéd alatt Zalotujev valahol az ablak alatt áll, de nem látni őt.) Apóka! Maga hogy kerül ide? ZALOTUJEV: Alig találtalak meg... Nagy bajban vagyok, professzor. Nem fogadta el. KOLESZOV: Mi történt magával? ZALOTUJEV: Már mondtam — nem fogadta el. Kidobott. Ma történt... KOLESZOV: Ki nem fogadta el? S mit? Mit beszél itt? ... Vagy úgy! Nem fogadta el... Maga szegény szerencsétlen. Milyen csapás. ZALOTUJEV: Eh, professzor! Vége az életemnek... MÄSA (Koleszovhoz): Ki ez a vénség? Miről károg? KOLESZOV: 0 az apóka. A lelkét szerette volna megváltani... ZALOTUJEV: Most mivel foglalkozol, professzor? KOLESZOV: Én? Csak úgy ... Szórakozom. Levizsgáztam. Búcsúzom az egyetemtől... ZALOTUJEV: Mégiscsak befejezted a tanulmányaidat! Hogyan csináltad? Mennyibe került ez neked? KOLESZOV (Kis szünet után): Sokba került. Maga annyiról még csak nem Is álmodott. De menjen már el. (Elmegy az ablaktól.) FROLOV: Hová mész dolgozni? KOLESZOV: Nem tudom, Grísa... A hegyekbe, a sztyeppére, a poklok fészkes fenekére. Szabad diplomám van. FROLOV: Gyere velem. Igaz, a tudomány világa kissé messze lesz, de egy füvész számára abszolút szabadságot jelent. KOLESZOV: Hazudsz. Főnökségre vágysz, melletted az embernek felkopna az álla... MÁSA: Én eldöntöttem: apámhoz megyek. Az emberek közé. Grísa is a mi tájaink felé készül. Meglehet, hogy feleségül megyek hozzá, és pont. FROLOV: Nagyon kedves vagy. MÁSA: Na és? Kedves, megbízható, mindenhez ért, szeret. Vagy hazudik? ... A végén még az is kiderülhet!
