Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Vampilov, Alekszander: Júniusi búcsúzás (Befejezés a novemberi számból)
TÁNYA: Igen. (Szomorúan.) Hiszen újra csak úgy találkozunk ismét, ha a körülmények összehoznak bennünket. Igaz? (Felemelik a poharakat. Ebben a pillanatban bejön Repnyikov.) REPNYIKOV: Megtudhatnám, mire isznak? Talán magam is csatlakozom ... KOLESZOV (Felugrik, a poharat leteszi): Jó napot kívánok, Vlagyimir Alekszejevics. REPNYIKOV: Jó napot, fiatalember, jó napot. KOLESZOV: Önhöz jöttem. REPNYIKOV: Hozzám? Érdekes... TÁNYA: A szerencsés véletlenre akartunk koccintani. Csatlakozhatsz hozzánk. REPNYIKOV: Szóval hozzám. Nagyon érdekes. KOLESZOV: Örülök, hogy idehaza találtam. REPNYIKOV: Elhiszem. KOLESZOV: Voltam az egyetemen, s ott azt mondták, hogy ma aligha találkozhatok .önnel, hát azért bátorkodtam ... REPNYIKOV: Értem. De ahogy látja, nincs sok időm. KOLESZOV: Éppen ezért voltam bátor felkeresni önt. TÁNYA: A szerencsés véletlenre. (Repnyikovnak poharat ád.) Tarts velünk! Vagy nem akarod, hogy mindig szerencsém legyen? (Koleszovnak is odanyújtja a poharat, közéjük áll.) Igyunk a szerencsés véletlenekre... (Tányára nézve, mindketten isznak.) REPNYIKOV (Dgy néz a poharára, mintha életében először látna ilyen tárgyat, elmosolyodik, leteszi a poharat): Hallgatom, fiatalember. KOLESZOV: Egy kéréssel jöttem önhöz. REPNYIKOV: Igen? Kérni, ez a szó nem nagyon illik a maga szótárába. KOLESZOV: Bátorkodom megjegyezni, hogy kizártak a biológiai fakultás ötödik évfolyamából. REPNYIKOV: Azt hallottam, hogy megváltoztatta a foglalkozását. Ügy tudom, hogy éjjeliőr lett, igaz? KOLESZOV: Igaz, Vlagyimir Alekszejevics. Aki nem dolgozik, nem is eszik... Vlagyimir Alekszejevics, nemsokára itt a vizsgaidőszak ... REPNYIKOV: S maga most kéréssel jött hozzám? KOLESZOV: Igen. REPNYIKOV: Nem, maga nem jött, maga, a szokásához hiven, betört hozzám. S nem kérni, hanem követelni! (Tenyerével az asztalra csap.) Vagy Így jön az, aki kérni akar? TÁNYA: Apa! KOLESZOV: Őszintén szólva, nem is tudom, hogy kell azt csinálni. REPNYIKOV: Tánya, kérlek, hagyj magunkra minket. TÁNYA: Nem, jobb lesz, ha veletek maradok. REPNYIKOV: Tánya, kérlek. (Tánya kimegy.) Ügy hiszi, hogy magát nem utasíthatják el? KOLESZOV: Kérem, hallgasson meg... Arról van szó, hogy már vagy két éve foglalkozom holmi magokkal.... REPNIKOV: Na és? KOLESZOV: Úgy látom, Vlagyimir Alekszejevics, hogy a kutya itt van elásva. Ön tudós, tudja, hogy mit jelent egy kezdő számára elveszíteni egy-két évet... REPNYIKOV: Úgy bizony . .. Azt mondta, tudós vagyok. Nem rossz. Ha az előadásaimat kell hallgatni, akkor nem vagyok tudós, ha kérni kell valamit, akkor már tudós vagyok. KOLESZOV: Vlagyimir Alekszejevics, én elolvastam sorra az ön munkáit, nyilván egyetért velem, hogy azokban benne van minden, amit az előadásain meghallhatok ... REPNYIKOV (Közbevág): Ezért határozta el, hogy elég lesz, ha fölkeres a lakásomon — s én mindjárt vizsgára engedem. KOLESZOV: Ügy látszik, hibát követtem el, amikor a lakásán kerestem fel. Személyes ügyben jöttem önhöz, kéréssel, bocsánatot kérek a zavarásért.
