Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Vampilov, Alekszander: Júniusi búcsúzás (Befejezés a novemberi számból)
REPNYIKOVNÉ: íme. Hogy siet mindenki. Gyorsan befejezni a tanulást, gyorsan legyen nyár, gyorsan legyen este. Csak gyorsan, gyorsan. De hová? A hipertóniához? A szklerózishoz? TÁNYA: Most mért haragszol? REPNYIKOVNÉ: Tánya, honnan szedted ezeket a durvaságokat? TÁNYA: Bocsáss meg. Csak azt szerettem volna megkérdezni, miért vagy melankolikus. Nyugodj meg, az istenért. Szép és fiatal vagy, az én ruhámban jársz ... REPNYIKOVNÉ: Igyekszem fiatalnak látszani. (Csengetés. Repnyikovné az előszobába megy.) Fáradjon beljebb. Várnia kell egy kicsit. Tudja, sok a munkája. (Bejön Koleszov. Fekete ruha van rajta, nyakkendő, kifényesített cipő a lábán.) KOLESZOV (Észreveszi Tányát.): Jó napot, Tánya. TÁNYA: Jó napot. REPNYIKOVNÉ: Oh, maguk ismerik egymást. Az jó. Üljenek le, beszélgessenek, ő körülbelül húsz perc múlva Jön ebédelni. KOLESZOV: Az utóbbi időben az egyetemen egyik gyűlés a másikat követi. A tanár úr nagyon elfoglalt, nehéz időt találni arra, hogy elbeszélgessünk. Azért bártorkod- tam idejönni. REPNYIKOVNÉ (Koleszovot nézi): Szerencséje van. Ebéd után mindjárt gyűlésre megy. Tánya, foglalkozz a vendéggel. (Kimegy.) KOLESZOV (Körülnéz a fogadószobában, majd fotelba ül): Tánya, foglalkozzon velem. Játsszon nekem valamit, például a zongorán. TÁNYA: Nem, nem játszom... Álmodni sem mertem volna arról, hogy ma meglátom magát. KOLESZOV: Én sem hittem volna, hogy találkozunk. A körülmények hozták így. Egyszer egy héten olyan szerencsésen alakulhattak a dolgok, hogy találkozhattunk. TÁNYA: Megint történt valami? KOLESZOV: Hogyne: Skandallum Panamában, forradalom Zanzibárban, üzembe helyezték a bratszki erőmű aggregátorait. TÁNYA: Szóval az apámhoz jött... KOLESZOV (Feláll): Mégpedig kéréssel. Amolyan keresztényi módon, felebarát a felebaráthoz. Az az érzésem, hogy szalmaszálba kapaszkodom, de ez az utolsó lehetőségem, s ezt nem hagyhatom ki. Hátha szerencsém lesz. Isten nincs, de véletlen létezik. TÁNYA: Szerettem volna segíteni magának, de nem sikerült. KOLESZOV (Belenéz a kottásfüzetbe.): Chopin. Chopin kiváló zeneszerző. De egész életében csak a fekete billentyűkön játszott. TÁNYA: Tegnap találkoztam Másával, azt mondta, hogy őr lett. Képtelen vagyok felfogni, melyikük tréfál. KOLESZOV: Mása igazat mondott. Panamában skandallum van, Zanzibárban forradalom, énbelőlem pedig éjjeliőr lett. TÁNYA: De miért éppen éjjeliőr? KOLESZOV: Hogy miért? Nagyon bonyolult kérdés... Az éjjeliőrök ritkán teszik fel maguknak azt a kérdést, hogy miért is éjjeliőrök. TÁNYA: Lehet, hogy az éjjeliőrök nem teszik fel ezt a kérdést, de maga felteszi. KOLESZOV: Valóban, mit tesznek majd az éjjeliőrök, ha valaki interjút kér tőlük. Én még csak valahogy kimászok belőle, de mi lesz a többiekkel? TÁNYA: Tulajdonképpen mit dolgozik? Puskával a vállán körbejárja a házat? KOLESZOV: Körbejárom a házat és a kertet. így élek. Összekapcsolom a szellemi és a fizikai munkát. (Hallgatnak.) TÁNYA (Trémája van): Mivel is szórakoztathatnám...? Megvan! (Súgva.) Tudja mit? Igyunk konyakot. Titokban! KOLESZOV: Ohó, maga szereti a konyakot? TÁNYA (Legyint): Szeretem! De ők nem adnak. Alábecsülnek engem. (Két pohárba konyakot tölt.) KOLESZOV: Mire iszunk? A találkozásra?
