Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Sesztalov, Juván: Kék vándorutak (Részletek)
érthetetlen szavak keltek életre. A szavak fokozatosan hangosabbak lettek, erősödtek, és már az egész házat éles, átható, érthetetlen, ünnepélyes szavak töltötték be. Egyszerre csak az ének váratlanul megszakadt, és Potyopka így szólt: — Elégedetlen az Égi Lény, elégedetlen. Kicsi borjút kapott áldozatul. Holnapra még egy borjút kell neki hozni. Várjatok! — hallatszott a sötétben a sámán hangja. — Mindjárt iderepülnek a Lények. Nem látjátok, de halljátok őket. És a Lények közül elsőnek ő repül ide, Jalp-Usz-Ojka! Jalp-Usz-Ojka! Szent - Város - Oröreg! Szent- Város-Űröreg! Ő az egyetlen, aki fel tud emelkedni az égbe az istenekhez, és le tud ereszkedni a Gonosz Föld alatti birodalmába. Itt van! Közel! Ide repül! A mindent képes Jalp-Usz-Ojka vas 1 u 1 i-madárrá, vas búvármadárrá változott! Hallgasson el a szó. Ű repül! Én is hallottam, és mindnyájan hallottuk, ahogy a 1 u 1 i-madár vasszárnya süvítve hasítja a levegőt. A süvöltés közeledett, egyre erősebb lett, aztán a házfalak megremegtek és valaki rádobbant a szent sarokban álló szent asztalra. Szapora, nehéz lélegzést hallottam. Ha erejét meghaladó teherrel a hátán sokáig fut, utána lélegzik így az ember. Ekkor jelent meg Jalp-Usz-Ojka! Nyomában sorban megjelentek a többi istenek. Különbözőképp jelentek meg. Volt, aki szarvason érkezett — hallottuk a szántalpak csikorgását a fagyott havon, volt, aki lovon érkezett — hallottuk az ostor suhogását, a paták csattogását, volt, aki gyalog jött — hallottuk a súlyos lépteket a ház ablaka alatt. És a sötétből minden alkalommal hallatszott Potyopka hangja. Bekiabálta a lények nevét: Jalp-Usz-Ojka! Szent-Város-Űröreg! Minden lények atyja! Asz-Kotil-Janig-Ojka! Ob-Közép-Nagy-Öregúr! Az Ob parancsolója! — Tagt-Talyig-Otor! Szoszva-Felvíz-Fejedelemhős! A Szoszva felső folyásának parancsolója! Megnevezte a többi Lényt is, de ma már nem emlékszem hosszú és nehéz nevükre Potyopka mindegyiküket egyenként üdvözölte: — Üdvöz légy messzi földről érkezett Lény! És a férfiak mindannyian megismételték a sötétben: — Ö, üdvöz légy, üdvöz légy, messzi földről érkezett Lény! Amikor az istenek megérkeztek, Potyopka sámánolni kezdett. Mennyei nyelven ismét rákezdett egy énekre. Mi pedig az istenek nyelvét nem értve, csak ültünk rettegéssel. Azután az énekben érthető szavak bukkantak fel, és én megértettem, miről énekel a sámán. — Kevés, nagyon kevés áldozatot hoztatok az Istennek! Haragszanak rátok a Lények — az Ég Fiai! Az énekben ismét csak a titokzatos, egyedül az égieknek érthető szavak következtek. Majd hirtelen ez az ének is megszakadt, és Potyopka így szólt: — Hírül adták az istenek: a kisfiúcska lelkét a nagyapja vitte el magával a sírba Tapadós, csontos ujjaival fogva tartja a szegényke lelkét, és nem akarja elengedni De a velem beszélő lény, Jalp-Usz-Ojka meghallgatta kérésemet. Odarepült az öreg ember sírjához. Aztán elmondták nekem a sátánok: még egy kis idő, csöpp késlekedés — és a fiúcska meghalt volna. Merthogy az ember nem tud sokáig lélek nélkül élni. E szavak hallatára verejték kezdett folyni az arcomon, a hajszálaim pedig mozogni kezdtek a fejemen. Hát ha egyszerre csak a nagyapa nem engedi el a lelkemet? Akkor nyomban, még itt a lelkek házában meghalok. A sötétben felrémlett előttem a koporsóban fekvő nagyapám, s begörbített ujjai között ott vonaglott az én kékfüst lelkem. ... Valahonnan ismét halk, távoli hang hallatszott. Tudtam, Jalp-Usz-Ojka repül visszafelé. A 1 u 1 i-madár vasszárnya ismét hasította a levegőt, valaki ismét nekivágódott a szent asztalnak, és ismét hallatszott egy ember szapora lélegzése, olyané, aki nehéz teherrel a hátán sokáig futott. — Nem volt neki könnyű! — kiáltott fel Potyopka. — Jalp-Usz-Ojka sokáig küzdött a kisfiúcska leikéért. Én csak ültem, megláncolva a félelemtől, gondolataim kavarogtak a fejemben. A szent sarokban hirtelen alig hallható csipogás hallatszott, — A megmentett Lélek csipog az istenfi kezében — magyarázta a sámán.
