Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - Pašiaková, Jaroslava: A jubiláló Gál István
f Jaroslava Pašiaková a jubiláló Gál István Egy-egy évforduló váratlansága és sürgetése valósággal ámulatba ejti az embert. Ezekben az őszi napokban éli teljes szellemi frisseségben és lendületben, mindeddig nem eléggé értékelt és monografikus földolgozásra váró alkotómunkában hatvanadik születésnapját Gál István, a cseh-szlovák-magyar kulturális együttműködés gondolatának egyik úttörője. Mindenkit, leginkább az írót, a munkája jellemez. Ahelyett, hogy meghatott szavakkal ünnepelnénk a megtett útszakaszt, amelyen Gál István részben csöndes, szerény örömöket és elismeréseket, részben sérelmeket és keserűségeket is megélt, tünődjünk most el küzdelmes életének egyetlen, de nem lényegtelen vonulatáról. Képzeljük el a két háború közti Magyarország légkörét, a harmincas éveket, amikor nem volt éppen népszerű a legközelebbi nemzetekkel, a csehekkel és szlovákokkal való közeledésnek, a közös gyökerek és különbözőségek komoly, tudományos vizsgálatának gondolatát hirdetni. Ha termékeny, aktív életútját semmi más nem ékesítené, csak az értékes, a maga nemében és kapcsolatainkban is egyedülálló folyóirat, az Apollo létrehozása és — számos személyes áldozat árán — hatéves fönntartása (1934—1940), már ezzel is eleget tett a cseh-szlovák-magyar közeledés ügyéért. De Gál Istvánnak, a kitartó, a nagy erudíciőjú, a mélyen és tágan humanista, az európai látókörű embernek nagyobb, monografikus munkákra is telt az erejéből, s mindezt szigorúan körvonalazott koncepció és egész életre szóló tudatosság kapcsolja össze. Témáit szervesen és rendszeresen újabbnál újabb anyagok töltik ki, csupán a főeszme — a vezérmotívum — változatlan. Wesselényi, Széchenyi, Babits, Bartók — ők csupán fő tartópillérei Gál István szilárd gondolatépületének. Gál főműve, úgy vélem, mégis két vitathatatlan érték marad: először egy kéziratos dokumentumgyűjteménye Prágából, magyar szerzők tollából, a középkortól máig (örömmel és elismeréssel nyugtázzuk a pozsonyi Madách Könyvkiadó döntését, hogy számol e kivételes, anyagában rendkívül értékes mű kiadásával, és tudjuk, hogy erkölcsi kötelességünk a cseh kiadás szorgalmazása), — másodszor folyóirata, az Apollo. Maga Gál programadó cikkében, az Apollo vagy a közép-európai humanizmus kísérletében így jellemezte lapját: .......az Apollot nem .irodalmi és tudományos folyóirat’-nak s zántuk; inkább a közös megjelenés és megnyilatkozás egy Aj formáját próbáltuk benne megvalósítani, a könyv és a röpirat között egy új műfajt kíséreltünk meg vele, mely az évkönyvnél elevenebb, mozgalmasabb, viszont nem olyan múló, efemer jellegű, mint havi-hetilapjaink.“ A lap uralkodó tendenciája a széles látókörű, nem pusztán magyar szempontokra szorítkozó érdeklődés az irodalmon túl a kultúrpolitika és az ideológia területén is. Az Apollo minden kétséget kizáróan hirdeti a valóság dinamikus megragadásának fontosságát, a kitörés szándékát a háború utáni tespedés, hipochondria és szkepszis időszakából egy világosabb szellemi látásmód távlata felé. Az Apollo nem volt exkluzív folyóirat, de a modernség és humanizmus jegyével fémjelezve mégis rendkívül igényes feladatokat oldott meg. Profilját a haladó magyar értelmiség legkiválóbbjai formálták. Tulajdonképpen az Apollo volt az egyetlen folyóirat, amely támogatta a szociológiai kutatásokat, és céltudatosan közölt nem ritkán felháborító dokumentumokat a falusi
