Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - Egri Viktor: Költészet és közösségi érzés (Illyés Gyula: Hajszálgyökerek)
Egri Viktor költészet és közösségi érzés (Illyés Gyula: Hajszálgyökerek) „Elő klasszikus? — teszi fel a kérdést Kenyeres Zoltán az Illyés Gyula új évadja című, .a Kritika ez évi februári számában megjelent cikkében, és a feleletet így adja meg maga: „Nem is olyan régen, tíz-tizenkét évvel ezelőtt én is annak könyveltem el Illyés Gyulát, a szót, hogy ,klasszikus’, némi maliciával ejtve ki. Akkor az egyetemen évfolyamtársaimmal úgy gondoltuk, hogy újat, meglepetést tőle már nem várhatunk, a Kézfogások volt az utolsó nagy lobbanás, az Oj versek már láthatóan az öregkor apadó erejéről tanúskodik." Kenyeres Zoltánt azért idézem itt elöljáróban, mert hozzá hasonlóan — de minden malícia nélkül — én is feltettem magamban ezt a kérdést, és még határozottabban a magyar írás klasszikusaként tiszteltem Illyést, miután utolsó évei gazdag termésének javát megismerhettem, a Dőlt vitorlát, egyre meghittebbé váló verseinek gyűjteményét, új drámáit, a Malom a Séden gondolati bőségét, Teleki László tragédiájának, a Kegyenc átköltésének ínyelvi és eszmei szépségeit, majd a drámák sorában a Fáklyalánggal mérhető Tiszták humánus filozófiáját; az Ebéd a kastélyban páratlan jellem- ábrázoló művészetét és az öregkor letisztult bölcsességét tükröző Kháron ladikján című esszéregényét. Illlyés ezekben a műveiben a legszemélyesebb ügyeiről és gondjairól vall, és bennük ugyanúgy fellelhettem a magyar szó varázsos mesterét, mint az emelkedett szellemű gondolkodót s az emberi közösségek sorsát féltő aggodalommal és szeretettel figyelő publicistát és esszéírót. És végül itt van a közel hatszáz oldalas Hajszálgyökerek című tkötet; tanulmányok, beszédek és beszélgetések, útleírások és újságcikkek, önvallomások káprázatosán gazdag gyűjteménye (Szépirodalmi, 1971], Nem véletlen a könyv címe, írja Illyés könyve előszavában. „Eredetileg egy cikksorozat tetejébe íródott, akkor még így: A nemzeti érzés hajszálgyökerei. Még előbb pedig, a kézirat fejére így: A közösségi tudat hajszálgyökerei. A szerkesztőség tanácsára maradt meg belőle az az egy szó, a szembeszökő." A provence-i Régusse faluban járva, Illyést a konstantinápolyi rabszolgapiacról „áru“-iként francia földre vetődött magyarok utódai közt a történeti ténynél és regényességnél jobban foglalkoztatja, miből támadt és hová vezet a meghatódottsága? Hasznos-e vagy haszontalan, netán ártalmas, kérdezi, és a régmúlt nemzeti sorstragédia tényeiből máig érő tanulsággal arra következtet, hogy a társadalmi forradalommal a nemzetek ügyei is megoldódnak. De feleletet ad más írásaiban is, melyekben a nemzeti, a közösségi kérdés problémakörét érinti, s itt akadnak olyan gondolatai, amelyeknek borúlátó hangjával, pesszimista nemzetféltésével nem érthetünk egyet. Ám hogy a magyar nem „pusztuló“ nép, azt félreérthetetlenül leszögezi Visszapillantás című önéletrajzi esszéjében, melyben kijelenti: „Bízom a magyar nép erejében. Bizonyos vagyok abban, hogy ez a nemzet nem romlása, hanem épülése felé halad, bármily próbák érték is; hisz nem kis mértékben épp próbái megállásával jelezte életerejét és világravalóságát. Nem tudom, mit hoz a holnap, de részletes képem van arról, amit a századnak kell hoznia. Bizonyos vagyok abban is, hogy a föld népei az osztály nélküli társadalom útján haladnak. Szerves egyesülésük első állomása a teljes egyenjogúság. Egymást becsülő felek közt egyenjogúságot
