Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - FIGYELŐ - Tolvaj Bertalan: Váradi-Sternberg János: Utak és találkozások (Kárpáti Kiadó, 1971)

mueZlel is, akinek a hatása kimutatható Szamborszkij későbbi tevékenységében. A szerző következtetése: „A Kijevi Akadémia növendékeinek magyarországi tartózkodása, ottani tanulmányaik a két ország népeinek közeledését, egymás kultúrájának megismerését, a szellemi értékek kicserélését segítették elő.“

E könyvből tudjuk meg, hogy Puskin is melegen érdeklődött a magyar történelem iránt. Tökölyt ő is „Dicső Erdélyi fejedelem“-nek nevezi. 1823-ban, száműzetésének második állomásán, Odesszában megismerkedik egy titokzatos magyarral, Tóm Sámuellel,, aki azokban az években az ottani osztrák konzulátus élén áll. Ismeretségük érdekes színfoltja az orosz—magyar kapcsolatoknak.

Gercen visszaemlékezéseiben kutatva a szerző több utalást talál Liszt Ferencre és Teleki Sándorra. Liszt oroszországi vendégszereplésével kapcsolatban Gercen egyszer azt írta: „Báthory István és Attila óta ilyen magyar még nem termett." Többször említi „Szándor Teleki"-t is, akit a „legkedvesebb magyar“-nak nevez. Gercen ugyanakkor hatott az emlékíró Telekire. Gercenre és társaira vonatkoztatva írta: „Ezen emberektől tanultam, hogy a népek testvérek, hogy az egyiknek kínja a másiknak fájdalma, egyiknek öröme, a másiknak vígsága, jóléte, mindegyiknek kedvtelése."

Jólesik olvasni, hogy az orosz olvasóközönség már jóval a forradalom előtt megismerkedett a magyar irodalom nagyjaival. Petőfi nevével első ízben 1853-ban találkozunk az orosz sajtóban, mégpedig az Otyecsesztvennije zapiszkiben. 1858-ban az II- lusztrácija című pétervári folyóirat külön cikkben ismertette a költő életútját, közölte arcképét és három versét. Az ötvenes években az orosz forradalmi emigráció egyes tagjai is ismerték Petőfit és írtak is róla. A Russzkij Mir című liberális lap 1860-ban közölte Jósika Julíonnának (az emigrációban élő Jósika Miklós feleségének) A magyar irodalom az utóbbi időben című cikkét, amelyben jelentős helyet foglal el Petőfi életútjának és alkotásainak ismertetése. 1861—62 folyamán az orosz sajtóban három cikk is napvilágot lát a költőről, ezek közül legjelentősebb Palauzov tanulmánya. Váradi— Sternberg kimutatja továbbá, hogy Petőfi műveinek első költő-fordítója Csernisevszkij eszme- és fegyvertársa, Mihail Larionovics Mihajlov volt. 1867—68-ban több Petőfi- verset fordított oroszra Alekszej Nyikolajevics Plescsejev, a Szovremennyik munkatársa. Váradi—Sternberg valószínűnek tartja, hogy Nyekraszov, a nagy orosz forradalmi költő is ismerte Petőfi verseit. Kiváló Petőfi-fordító volt Alekszandr Seller—Mihajlov, akinek jelentős szerepe volt a századvég utolsó harmadának demokratikus költészetében. Szerzőnknek tudomása van arról is, hogy a cári hatóságok felfigyeltek Petőfi költeményeire, és közlésüket többször is betiltották. Lényegesnek tartja azt a körülményt, hogy Oroszország más népeinek fiai is az orosz fordítások alapján ismerkedtek meg Petőfi alkotásaival, így például Hrabovszkij ukrán költő és Ivan Franko. „A nagy magyar költő lírája, mint szövetséges és harcostárs hangja szólt abban a harcban, amelyet az orosz társadalom legjobbjai vívtak a cári önkényuralom ellen" — fogalmazza meg a következtetést Váradi—Sternberg.

A művelődéstörténet számon tartja, hogy 1864-ben Sárospatakon megjelent egy gyűjtemény, amely több mint száz kárpátukrán népdalt mutatott be a magyar olvasónak. Címlapja: „Magyar—orosz népdalok. Gyűjté és fordítá Lehoczky Tivadar. Kiadja Erdélyi János. Sárospatak. Nyomtatta Forster R. A R(eformátus) Főiskola betűivel.“ Váradi— Sternberg János a következőket fűzi a könyvecske megjelenéséhez: „A gyűjtemény nemcsak területünk művelődéstörténetének értékes dokumentuma, de a maga idejében az egyetemes magyar művelődés és a két nép szellemi kapcsolatainak is fontos eseménye volt." E tanulmányból sok érdekes részletet tudunk meg a kötet szerkesztőjének, Lehoczky Tivadarnak az életéből s a gyűjtemény megszületésének körülményeiről. Ha Erdélyi János ma élne, magatartására, illetve a könyv megjelentetésének tettére azt mondanánk: internacionalista. Erre vall az a bevezető is, amellyel ellátta a kiadványt. íme, néhány sora: „Jó szívvel nyújtom át a magyar olvasóközönségnek a jelen magyar—orosz népdalokat, melyeket Lehoczky Tivadar, a felvidéki, különösen Munkács körüli testvér orosz nép ajkáról vett fel és fordított le nyelvünkre, annál érdekesebben, mert maga is ott él s ósmén a népkedélyt, s közérzületet... Szerencsésnek érzem magamat, hogy én adom ezen dalokat hazámfiai kezébeA kiadványt annak idején Arany János, napjainkban Ortutay Gyula is méltatta.

Kevesebben tudnak arról, hogy a nagy ukrán költő, Ivan Franko is írt magyar tárgyú művet. A címe: Ugorszka nacionaljna zaga /Magyar nemzeti ősmonda), s a mű kéz-