Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: A vers túloldalán (Kulcsár Ferenc: Napkitörések, Madách, 1972)

semmint férfiről és nőről. A költészet viszont oszthatatlan, hőse az „ember“, biológiai különbségekre való tekintet nélkül. Bizonyára így volt ez az ősi, primitív költészetben, s így van ez — több évszázados megszakadás után — a modern lírában is. Nem véletlen, hogy ezt a megosztottságot éppen a teljességigényre törő Ady Endre szüntette meg a magyar költészetben: „Messze és mélyen az Időben / Én asszony voltam: termetes / Szerelmetes“ — írja egyik versében. S másutt:

Mint falnak fordított tükör,

Olyan a lelkünk, kér, marasztal Valakit, aki már nincs velünk,

Bennünksarjadtat: asszony-részünk.

És Kulcsárnál:

Vezetlek, mentiek magamhoz,

hogy hálás legyél, ha majd — mint sejtem —

láthatóvá teremtel magadból engem is.

(A kétnemű isten hegedőse)

A ciklus költeményei egyébként nem állnak össze olyan egységes egésszé, mint Weöres Sándor híres Psyché-versei. A női lélekbe való belehelyezkedés mozzanata azokban a költeményekben a leghitelesebb, ahol a férfi nőies vonásai a gyengédség, a szeretet, a megértés lelki mechanizmusát közvetítik. Elsősorban az A beteg lánynak alcímet viselő Végtelenül fáradoznak-ia és a Pincérlány című versre gondolunk.

A befejező ciklus — A vers túloldalán — bizonyos mértékben a Kijelentő mondatok tematikáját árnyalja és bővíti. A Toll papír, a Gyötrelem a vers, az Ö hogy reszket és Költészettan című versek sorolhatók ide. Különösen az 0 hogy reszket érdemel figyelmet, ugyanis ebben lepleződnek le Kulcsár versépítő technikájának titkai. Idézzük csak:

ó hogy reszket a levél elképzelem fejem látom amint alszom

(azt mondják majd rossz ez a vers de erős maradok nem is magyarázom)

A jelentést, mint látjuk, nem a költő mondja ki, hanem maga a vers. A reszkető levél és az emberi fej közötti asszociatív .kapcsolatot az olvasónak kell megteremtenie. Kulcsár nem higít, hanem kommentál, „erős marad“ és „nem magyaráz“. A képeket viszont (egy-két kivételtől eltekintve) szigorú rendbe illeszti, s a logika — egy kis olvasói beleérzéssei — magától is egységes képzetté rántja össze őket. Versei értelmezésének módszertanára jó példa az Impresszió című költemény is, amelybe szintén „belehallgatja“ a jelentést. A mondanivaló itt az egybenőtt „fűkarú asszonyok és földkarú férfiak“, valamint a „M AD ÁRT ALAN FÁK" képeinek ellentétéből fakad. Egy újabb tájékozódási pont a Lefekvés előtt című vers, amelyben egy sajátosan csehszlovákiai magyar probléma ötvöződik egy hamvaiba roskadt szerelem képével:

kérdezte szlovákul nem írok-e nem bár olvasok szlovák verseket de magyarul írok mert az az anyanyelvem mire kimentünk sétálni

és nagyon sok kiégett neont láttunk akár a főnix hamujában

A harmadik ciklus további versei — a Kitérők mindannyiunkért és a Parasztos Prométheusz — a kötetnyitó gondolatgazdag versek párjának tekinthetők. Mint a címek