Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Turczel Lajos: Mikszáth Kálmánról
A felsorolt típusok közül az utolsóban, a romantikus idillben alkotta Mikszáth a legművészibbet. Legnépszerűbb műve, a külföldi közönség körében is hatalmas sikert aratott Szent Péter esernyője is ebben a zsánerben született. A romantikusan színes és több szálból font történet keretében az ember Jó és rossz tulajdonságai, a kapzsi vagyonéhség és a tiszta és természetes boldogságvágy mérkőznek egymással. Ebben az izgalmas küzdelemben végül az író érző meleg szíve, illetve az emberien szép és jó győz. Nagyon érdekes és jellemző, hogy Mikszáth ebben a gyöngéd romantikával telített idilli műben, Bélyi Veronka és Wibra Gyuri harmatosan szép szerelmi történetében humorérzékének és társadalomkritikájának is teljes teret ad. A Gregorics testvérek kapzsiságát Moliére tollára méltó módon mutatja be, a bábaszéki „intelligencia“ kisvárosi korlátoltságát és nagyképűségét pedig derűs és fölényes kedélyességgel leplezi le. Ugyanez mondható a regény alapmotívumául szolgáló esernyő-legenda írói tálalásáról. Mikszáth ezt a vallásos legendát a tudatlanságban tartott nép v-akhitének és saját iróniájának szálaiból egyszerre, párhuzamosan szövi. A realista tendenciák Mikszáth írói műhelyében a 80-as évek közepétől kezdve egyre gyakoribbá válnak. Érvényesülésüket az a műfaj: a parlamenti karcolat alapozta meg, amelyet Mikszáth a Pesti Hírlap munkatársaként éveken át rendszeresen művelt. Az úri parlament behatóbb ismeretét képviselősége segítette elő. A parlamenti karcolatokban élvezettel tűzte tollhegyre a kor képviselőinek, „honatyáinak“ ismert típusait: a mamelukokat és akarnokokat, akik között nagy számban fordultak elő az olyan teljesen eltvelen svihákok is, mint az író által megformált Katánghy Menyhért. Az erkölcsi kötöttségeken gátlástalanul átlépő úri svihák alakja jelenik meg A galamb a kalitkában című kisregényben, mely két önálló, egymással történelmi párhuzamba állított elbeszélésből áll. Az első a reneszánsz korban, a második pedig a jelenben játszódik. Amíg az első történet baráti párját az egymás iránt tanúsított önzetlenség és odaadás, addig a második történet két képviselő alakját a teljes erkölcsi züllöttség jellemzi. Az író a párhuzamos történetekhez ezt a kommentárt fűzi: „Ugyanazon egy mese négyszáz év előtti emberekkel és mostaniakkal. Azok egymásnak ajándékozzák a menyasszonyaikat, ezek elcsábítják az egymáséit, azok visszaadják hozományostul, érintetlenül, ezek elverik a hozományt és az asszonyt illő sorrendben, ti. előbb a ho- mányt." A Két választás Magyarországon főhősének, Katánghy Menyhértnek a jellemét Mikszáth nem vetkőzteti olyan pőrére, mint A galamb a kalitkában leghírhedtebb alakjáét, Korláthy Péteréét. A kedélyesen megrajzolt és Menyusnak becézett Katánghy Korláthy- nál s'mább, óvatosabb és ravaszabb figura, de nem jobb, csak a szélhámosságaiban, „plánum“-jaiban, „csíny“-jeiben szerencsésebb. És ami Katánghy alakjának nagyobb jelentőséget ad, az a típus-volta. Ebben a minden hájjal megkent figurában a kor úri politikusainak tulajdonságai: a frázisba bújtatott léhaság, az ország érdekeinek cinikus semmibevétele és a nép bizalmával való rút visszaélés mesteri módon vannak összeötvözve. És hogy Mikszáth a kedélyesség burkai mögött milyen illúziótlanul látta mindezt, azt A demokraták címen írt elbeszélés-változatai mutatják meg. Ezeknek hősei a liberalizmus jelszavaival kacérkodnak és a népszeretet hangoztatják, de a parasztok bizalmasabb viselkedésére durva nemesi gőggel, gyalázkodással reagálnak. A parlamenti karcolatok és a jórészt belőlük összeállított Két választás Magyarországon című regény arról tanúskodnak, hogy Mikszáth a dzsentrit — mellyel már a vármegyei hivataloskodása idején kapcsolatba került — testközelből ismeri. Ezt a tájékozottságát tágították azok a visszapillantások, melyeket a nemesi osztály múltjába tett. Ilyen jellegű alkotásai legtöbbször romantikusak és menekülésként: a rideg jelenből a fényes múltba való visszatérésként foghatók fel. Akadnak azonban olyan művek is, melyekben a régebbi nemesség képviselőit is kritikus szemmel ábrázolja. Ilyen például a Nemzetes uramék, melynek központi figurája a „nagyerejű“ Mácsik. Ennek a kemény fából faragott büszke kisnemesnek nem mindennapi adottságai egy családi rögeszme (reménytelen birtokper] szolgálatában donquijotizmussá silányulnak. Az úri Don Quijote figurájával Mikszáthnái máshol is találkozunk, s a típus legjellegzetesebb ábrázolását a Beszterce ostromában és A gavallérokban találjuk meg. A Beszterce ostromának főhőse, gróf Pongrácz István élő alak volt, aki a 19. század derekán mániákusan a középkor szokásaiba élte magát vissza: a birtokán a cselédjeiből hadsereget szervezett, az utakon vámot szedett, leányt rabolt, és azok ellen,
