Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Krúdy Zsuzsa: Nincs szebb folyó a Poprádnál
Az akkor hallott mesék és rémtörténetek egy részét később novellákban dolgozta fel, mint például a Tragédia a havason című írásában. A tánciskolában a gyógyszerész lányának, a fekete hajú, fekete szemű Wittkó Irmának udvarolt. (A podolini takácsnéban emlékezett meg róla.) Wittkó Irma maga így beszélt barátságukról: „Tizenhat éves koromban ismerkedtem meg Podolinban Krúdy Gyulával. Szigorúan nevelt leány voltam, eleinte vonakodtam a heves vérű fiatal Krúdy udvarlását elfogadni, pedig nem is tudtam, hogy fiatalabb nálam, mert magas és fejlett volt... Emlékezetem szerint három esztendeig tanult a podolini piarista gimnáziumban, és hamarosan vezetője lett a pajkos, de nagyon kedves diákoknak. Ezt a vezető szerepet nemcsak magas termetének, hanem eszének és behízelgően kedves modorának köszönhette. Én a tánciskolában ismerkedtem meg vele... ettől a pillanattól nem engedett ki többé a kezéből, más táncost nem engedett a közelembe, de az is igaz, hogy ő sem táncolt mással, csak velem. Persze, tánc közben és a szünetekben hevesen udvarolt, adta a felnőtt férfit, szépen tudott beszélni, helyesebben: szépeket tudott mondani. Már az első tánciskolái találkozásunk után virágot küldött nekem, de házunk küszöbét át nem léphette, ezt a szülők szigorú erkölcse tiltotta, akik nem tudták, hogy találkozásaink alkalmával mindig ezt suttogta: Maga az én első szerelmem!“ A sok-sok kedves emlék között szerepelt a hírneves bélai borovicska is. Készült: mazsolából, fügéből, szentjánoskenyérből, borókabogyóból és ánizsból, s úgy égették kisüstön, mint a szilvóriumot vagy a konyakot. A podolini szép évek hamar elteltek. A klastromban csak algimnázium lévén, ötödik osztályba Gyulának vissza kellett térnie Nyíregyházára. A fa kilátótorony deszkáiba, melyekbe az elmenők belevésték nevüket, a Bárdossy, Karkovány, Kékessy és sok más név közzé odakerült Krúdy vésése is. Fájó szívvel hagyta el a városkát, a tájat, a Kárpátokat. 1900 és 1918 között csupán négyszer tért vissza ide, de gondolataiban, nosztalgiáiban, írásaiban számtalanszor. Krúdy szlovákiai éveinek az alábbi köteteket köszönheti a magyar irodalom: Utazás a Szepességben, A podolini kísértet, A podolini takácsné, Esti út, Kárpáti kaland, Az arany meg az asszony, Púder, Az utitárs, Az oltárterítő, Csillag a Kárpátok felett, Tizenhat város tizenhat leánya, A szabadság csillaga. Ezenkívül megszámlálhatatlan Szindbád novella és egyéb tárca színhelye, ihletője Szlovákia. Ezekből, sajnos, szlovákra mindössze A podolini kísérteted fordította le, mégpedig kitűnően, Emil B. Lukáč (Podolínske strašidlo, 1941). Talán érdekelné a ma olvasóját is? Egyébként A podolini kísértet igen alkalmas lenne egy szép, színes szlovák—magyar koprodukciós filmre is. Nem kevésbé az Esti út összefüggő novellái, melyek az egykor zálogba tett magyar leányokról szólnak. Az arany meg az asszony a XIII. századi Lőcsén játszódó egyfelvonásos. Nagy sikerrel játszották prózában és zenével (Kenessey Jenő) a Magyar Operában. Szeretnék még külön megemlékezni Az útitársról, amelyet az elismert, nagy Krúdy regények — A vörös postakocsi, Bukfenc, Napraforgó, Asszonyságok díja, N. N. (Egy szerelem-gyermek), Őszi versenyek, Hét bagoly és a Boldogult úrfikoromban — között tartanak számon. Az ifjú Szindbád-Krúdy szlovákiai vonzalma miatt forgatták a nagysikerű magyar Szindbád film nagy részét Szlovákiában. Befejezésül szeretnék hálával és szeretettel megemlékezni a drága emlékű Jurán Vidor íróról, édesapám egykori iskolatársáról. Az ő ragyogó stílusú, érdekes levelei, közlései, tanításai is nagyban segítettek megismerni apám szlovákiai életét, boldog diákkorát.
