Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Varga Imre: Három vers
Varga Imre cédulák (Változat) Tagolatlan csönd még léggé dermedt színek Tökéletes héjazat — a benső rengésnek ellenáll Ekkor villámló rést üt a tömör ércszívű tömbökön egy megtévedt vékonyka hang A benti szél és izzás előtolul Majd: Egy szó helyet keres Könnyen lepkézve leng alá Előre látom a sorsát: Végül a helyére talál Szavak villannak közöttük meztelen pengék s ha az értelem áthajol a villogó kard felett a gyönyörű veszélybe beleremeg kételyek egy ciklus írása közben Csak várd hogy önvéred fellocsoljon Ideje-nincs álmaidból Az ürességre kovácsolt Gömbölyű héj nézésedtől beroppanjon Bízol meglesni tulajdon megtöretett tested? Saját szemedbe nézni? Perceidet megtetézni? Erőd — csupán — a sorsod iszonyod félelmed? Csobban a hús Test a testbe árad A szóval eggyé vegyültem Öserővé lényegültem Magam része vagyok: hatalmam kifáraszt felboncolt múzsa i EGYSZÄL BETŰ elég egyetlen jel elég az űrre kalapált héj és megtántorodik megpördül körötte egy irkalapnyi fehérség néhány tenyérnyi csönd (fekete betűk fehér alapon) a jelentés szédült darázsként dong a puszta papír fölött a mondatokat pont rögzíti a papírhoz esetleg a felkiáltójelek jancsiszögei vagy kampős kérdőjelek egyetlen szó — elég egyetlen jel melyre felfüggesztve himbál az ég a képek szegélye összeér indulatok görcsök s egy táj: a papír mögött folytatódik a poros gyalogút egy vándor lép az úton átüti a papirost eltűnik mögötte
