Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - Krúdy Zsuzsa: Nincs szebb folyó a Poprádnál

látná maga előtt a bakon a főerdész piros fülét és arcát, valamint zúzmarás bajszának hegyét... A főerdész úrnak olyan piros volt a bekecse, mint forrázott rák színe, akkoriban ez volt a legszebb bekecs a Kárpátok alatt...“

A podolíni kettős tornyú piarista algimnázium, bástyáival, hosszú, bolthajtásos folyosóival, melyeket a rend nagyjainak képei ékesítettek, a környék nevezetessége volt. A refektórium falairól az alapító Lubomirski család páncélos alakjai, a lengyel királyok, a kollégium egykori jótevői tekintettek le. A templom gazdag kincsei, .a könyvtár értékes íóliánsai, az alapító- és kiváltságlevelek, a 17.000 kötetes könyvtár erősen vonzották a minden után érdeklődő ifjú Krúdyt. Itt vált szorgalmas, szenvedélyes olvasóvá — mindhalálig!

Kevés szórakozási lehetőségük akadt a diákoknak. Ősszel, tavasszal künn a határban vagy a Poprád mentén játszottak, madarásztak, verekedtek. Néha bunkóval. A bunkót a Cinege-szigeten készítették, a Poprád és a malomárok között. Száraz gallyakból tüzet raktak, s egy „öreg bunkós“, Dohnal Gyula kabátja alól előkerült az agyagtégla, melynek közepébe gombafej nagyságú félgömb volt vájva. Klein Jancsi bádogbögréjére nyelet drótoz. Gazsik Laja, a fűrészgyári gépész fia belerakta az elcsent ólomdarabokat. Mikor az olvadt ólom már ezüstösen csillogott a bögrében, egy seprőnyél levágott részét, melynek egyik végébe kereszt alakba két szöget vertek, beleillesztették az agyagforma kivájt félgömbjébe, és az ólmot a szögek közé öntötték.

— Szertartások, hókuszpókuszok, kézfogások mellett adták át az új bunkósnak az új bunkót, mely rögtön rejtekhelyre került. Gyula például egy régi imakönyvtokba süllyesztette. Ö azonban, a többiekkel ellentétben, sohasem használta. Az egykor vere- kedős fiúból csendes, mélázó, nyurga legény lett, aki a verekedéseket csak kívülállóként nézte. Szelíd modora mindenkit lebilincselt. Az ott töltött évek alatt senkivel sem akadt összekoccanása. — A „langaméta“ nevű labdajátékban azonban szívesen részt vett, no meg a húsvéti haranglovaglásban. Megszerezték a harangtorony kulcsát, s né- hányan felsompolyogtak a toronyba. Míg egyikük a haragon ült, a másik a harangnyelvet fogta, nehogy az érchez ütődjék. Az öreg Wittkóné mégis észrevette a harangok néma lendülését, és tovább adta a látomást: lendülnek a podolíni harangok, de nem szólnak! Hazajáró lelkek mozgatják őket, a bűnösökért. Egyszer azonban ennek is vége szakadt. Fassler professzor rajta csípte őket, s örültek, hogy kicsapás helyett megúszták nyolc napi kolostoráristommal. Egy szép tavaszi napon egyikük kitalálta, hogy jó lenne az Akasztó-hegyen rántottét sütni. Az ötletet jónak találták, s csakhamar lábassal, hagymával, kenyérrel, szalonnával, sóval és kanállal felszerelve indultak a lakomára. Tojást nem vittek. Minek? Ott vannak a madártojások. Bizony néhány tucat látta kárát a fiúk étvágyának.

Gyula a második évben Klebák Mihály városi főjegyző szép Fő utcai sarokh^izában élt. A főjegyzőnek mérges tekintete és három szép leánya volt. Egyikük, Antónia, Gyula cseretársa lett. Ök is bekerültek az irodalomba, ha más néven is: „... a lakatlan emeleten, ahol az üres szobákban zsákokban rozst és kukoricát tartottak, abban a sötét emeleti szobákban tanulgattak esténként faggyúgyertya fénye mellett... és ijedten egymásra néztek, amidőn a szél végigdudált a sötét emeleten ... Mária Szindbád mellett ... halkan, forrón és hosszasan sóhajtott."

Teltek, múltak a hónapok. Gyula diáktársai közül leginkább Tflrst Rudival és Jurán Vidorral, becenevén Pupákkal barátkozott össze. Szívesen cserélgetett velük „hazait“. Ő túróslepényt, tortát, diót, almát adott rozskenyérért, szalonnáért, friss vajért és juhtúróért. A fiúk néha együtt jártak korcsolyázni a Poprádra, s Gyula egyszer kis híján a folyó áldozata lett. Az egyik kanyarulatnál, ahol a víz zuhatagosan gyors, beszakadt alatta a jég. Kékfestőlegények mentették ki csákánnyal. E kaland után nagy beteg lett, s fejét ettől kezdve kissé ferdén tartotta.

A negyedik gimnáziumban a diákoknak ujjaik ízületein kellett a hexametert, jam bust és trocheust végigbillentyűzniök. Gyula ezt nagyszerűen zongorázta jobb kezének Ízületein. Ö egyébként a tantárgyak közül csak a magyar nyelvért és történelemért lelkesedett. „... a ... szerzetesek szinte forradalmi kedvvel tanították a magyar történelmet. Itt nem a jámbor és püspöki jóváhagyással cenzúráit történelmet hallotta .. . a messzi alföldekről idetévedt nyírségi-fí; itt úgy tanították Rákóczi és Kossuth történetét, hogy egy-két étvizeddel előbb várbörtönbe dugták volna érte a szerzeteseket."

Gyula többször eltűnt bejelentés nélkül a városból, s a közeli havasokra ment zsen- dicét enni és a juhászok meséit hallgatni. Értett és beszélt valamennyit a nyelvükön.