Irodalmi Szemle, 1972

1972/7 - Koncsol László: Három változat az apokalipszisra (2. Babits Mihály: Fortissimo)

a kortárs költők egyre merészebb művészi gesztusait, lírai allegro barbaróit. Alkati és világnézeti különbségeken túl valószínűleg a két mű keletkezési dátuma közti különbséggel (1916—1936] magyarázható, hogy Bartóknál az első két, sőt három tétel szorongó kromatikáját a negyedik tétel, az Allegro molto elsöprő iramú világos diatoni- kája oldja föl, míg a Fortissimo groteszk zárlatát ilyen fordulat nem követi. Tisztán egyszeri eltérésnek fogható föl, hogy a Bartók-mű első tétele visszahajló ívvel zárul. Bartók-könyvében Ujfalussy József is így értékeli ezt a jelenséget: „A zene az első rész bezárásával lesz négytételessé. Viszonylag ritka típus Bartók építkezésében. Hasonló hangvételű zene a soron következő két zongorás S z o n át ä ban gyors tétel csatlakozó bevezetésévé, a VI. Vonósnégye sben keretező ritornellé alakul.“ Ö, Ujfalussy egyébként így jellemzi az első tételeket: „A középponti a-hangból szorongó, szűkkörű dallamgyűrűkben felkígyózó téma remekmívű fúgává tornyosul. Jákob létráját egyszerre tolja két irányba, mind feljebb és lejjebb. Végül, elérve a polárisán ellentétes esz-hangot, a megtorlódott téma kavargása mint tilalomfától fordul vissza kiindulásához, és mint felidézett, majd újból palackba zárt szellem olvad bele a kezdő a-hangba... A fúga témája szinte Berlioz »idée fixe«-ének makacsságával szövi át az egész művet. A második tételben scherzo formálódik belőle, amely a Mandarin barbár- rusztikus, páros ütemű táncának és extatikus keringőjének utódait kapcsolja ismét egybe, sziporkázó, helyenként szinte makabreszk variációk forgatagában. A harmadik zárt híd-szimmetriája magános éji vízióként ismétli meg a kozmikus ,csillagzene’ kísértését. Az alapgondolat foszlányai keretezik, fogják körül egyes tagjait... A negyedik tételben a megelőzők zárt, szigorú formáit ujjongó ,népek táncának’ feloldott "füzére váltja fel, a szorongó, szűkkörű alapgondolat diatonikussá tágul, széles himnusszá dagad...“ Ujfalussy Szabolcsi Bencét is idézi, aki a Zenéről mint „a zeneköltő egyik leggrandiózusabb művéről beszél, olyan új hangzáslehetőségek feltárásával, melyek a maguk korában teljesen egyedül állnak; mindezen felül a zenei tartalom olyan hatalmas skálájával, mely a kezdő szilaj tánc fantázián és egy éjszakai monológon át a himnikus dithirambusig ível, egymagában példázva a kor Infernóját és útját a Paradisóig“.

A Babits-vers és a Bartók-mű belső rokonsága, bármelyik idézett értelmezést vesszük figyelembe, egészen szembeszökő; de nemcsak a fogalmi megközelítés, hanem a közvetlen akusztikai élmény is teljesen meggyőző — ilyennek találta a hallgatóság is, amikor a vers elemzése után a Zene is fölhangzott, s a szöveget szinte mozzanatonként ráolvashatta a Bartók-mű laikusok számára is beszédes motívumaira.

A Zene központi helyen állt Bartók érett művet között, lényeges tartalmi és formai elemei szinte minden kései művében fölbukkannak. Babits humanizmusa az első világháború idején lett kifelé is nyilvánvaló; így a Fortissimo Babits későbbi és kései dolgaival is összecseng. Ez a párhuzam is a két művész mélyebb rokonságára vall.

633