Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - Koncsol László: Három változat az apokalipszisra (2. Babits Mihály: Fortissimo)
Mivel magyarázható ez a hirtelen hangszínváltás? Valószínű, hogy több körülménynyel is. Verslélektani oka az lehet, hogy a kinetikai energiák kiapadtak, a haragvó, vagy alvó, vagy halott, vagy süket Isten, illetve az emberi lelkiismeret mozdíthatatlan: talányos állapotának burkáról minden szándék reménytelenül és fáradtan hull vissza. A tetterő kimerülése, a hirtelen kijózanodás — a lemondás, a kudarc, az ember földi helyzetének fájdalmas-ironikus, lekicsinylő összegezése olyan kontrasztos zenét hoz, amely sok vonatkozásban eltér a korábbi tételekétől. Az új szerkezeti egység dinamikai sugallata visszaesett, már a téma sem tartalmaz mozgási képzetet. Igei elemei (jó volna, nem érzi, jó volna, dobogását, csírázni, fájni) segédigék, igenevek vagy igei névszók, tehát mozgásképzetük csaknem közömbös, vagy éppenséggel tagadásban áll. A „kikelt“ és „szakadt ki“ alak már megtörtént, lezárt cselekvést, vagy még inkább csupán történést, azaz elszenvedett folyamatot fejez ki. A „visszahal“ ige szintén folyamatot szimbolizál, mégpedig a pusztulásét, és lefelé mutat, sőt, igekötője révén, egy ellentétes gondolattársítás lehetőségében (belehal, azaz Istenből az életbe hal) magát a születést — az életbe lépést — is a halállal azonosítja. Ez az egész verset tragikusan összegező szó — egyébként Babits egyszeri szóhasználatainak egyike — a vers zárószava, s a kezdő témától („Haragszik és dúl-fúl az Isten... aluszik vagy halott is épen“) egyenes út vezet az ember helyzetének ilyen megfogalmazásáig: mert ami / nem süket Isten: fájdalom, / míg az Istenbe visszahall“ Az irány, az igék vonalán, logikusan fut ide; ezek az igei elemek egy ember alatti lét, egy féreglét mozdulatait hordozzák. Ugyanakkor jelzői vagy határozói szerepben hatszor fordul elő a tétel vezérmotívuma, a „süket" fogalom. Az is jellemző, hogy itt, a záró tételben nem ige, hanem passzív milyenséget, negatív állati és emberi adottságot: egy fontos érzék hiányát kifejező melléknév a vezérszó. A tétel drámaisága épp abban rejlik, hogy a hallási érzék meglétét az emberben negatív, hiányát pedig vágyott, pozitív értékké minősíti: Jó volna süketen csírázni mint virághagyma föld alatt: minden süket, földben, Istenben csak O-Z ember szakadt ki a süket Istenből iszonyokra kikelt belőle féreg-módon, Isten férgének, viszkető nyüzsgésre, fájni... Az első tételek dinamikus parancsoló mondatait kijelentések, óhajok és felkiáltások váltották föl: a harmadik tétel nem dinamikus akarattal, hanem passzív érzelemmel, negatív, visszás, természetellenes vágyakkal telített. A tétel zenéje is különös. Világos tónusáról már beszéltünk. Arról is szó esett, hogy az agresszív második tétel ellenében letargikus hangulatával alkot kontrasztot. Ritmusán a záró, többszörösen összetett mondat kezdetétől érezhető a fokozatos átrendeződés tendenciája egy jambikus metrumba, legalább a szó elméleti értelmében. A tétel központjában újra az osztatlan emberiség áll, elképzelt zenekarában minden hangszercsoport képviselve van, de a vegyeskar, s persze a szóló is szerves polifóniában mozog. Ez a szövegrész ironikus és hangfestő, fájdalmas, epikus és tragikus hangulati elemeivel páratlan lehetőségeket kínál egy expresszív programzenéi kiaknázáshoz. A viszkető nyüzsgés, az iszonyok, amikre az ember a süket Istenből féreg-módon kikelt, fájni, a tétel elején a hadak dobogása, a süketen csírázó virághagyma — szinte halljuk ezekben a képekben az elképzelt zenei hangszerelés fantasztikumát. A tétel dinamikai tetőpontján elhangzó „fájni“ igenév a sor közepére került. Jambikus sorban alighanem szokatlan az ilyen cezúra, amelynek drámaisága azáltal is növekszik, hogy az igenév, értelmezői helyzeténél fogva, külön nyomatékot kap. A váratlan cezúra után, futamszerű magyarázat csattanóján, ugyanez a fogalom, de már főnévi változatban — egy fokkal az igenévi formánál is statikusakban — erősíti meg a csúcsképzetet, mintegy a zenei tonális zárlat szabálya szerint, míg az utolsó sorban a vers dinamikája végképp a teljes reménytelenségbe hull. ■ 631
