Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - Duba Gyula: Az emberi gondok árnyéka
mellé-e, tehát akar-e művészetével változtatni és az emberi sors fejlődésére pozitívan hatni, vagy sem. Szándékosan hangsúlyozom, hogy a művészének önmagában kellett a problémát eldöntenie, mert úgy hiszem, hogy az az állandó és azóta egyre erősödő befolyás, amelyet az elkötelezettség kérdése a művészre gyakorol, nem csupán az ideológiai és hatalmi elvárásoknak a művészetelméletekben tükröződő hatását dokumentálja, hanem elsősorban azt a belső harcot, amelyet minden igazi művész megvív a saját szellemi álláspontjának kialakításáért és megőrzéséért. 2 Félreértések elkerülése végett sietek kijelenteni, hogy én most a két fölvetett alapkérdésre nem keresek abszolút érvényű választ, és nem próbálom bebizonyítani, hogy a továbbiak során mindenben igazam van. Ezt nemcsak azért mondom már most el, mert az abszolút érvényű felelet megfogalmazására nem érzem magamat hivatottnak, hanem azért is, mert véleményem szerint a két kérdésre — sok más életbevágóan fontos alapkérdéshez hasonlóan — nincs abszolút érvényű felelet. Ez viszont nem azt jelenti, hogy objektív értékű és történelmileg helyes válasz sem volna rájuk. Ilyen válasz — sietek kijelenteni — van, és ezt, természetesen a magam tapasztalatai és szempontjai szerint, igyekszem megkeresni és röviden felvázolni, tudva, hogy az élet legfontosabb kérdéseire csupán a halát ad abszolút érvényű feleletet azzal, hogy minden további kérdést lehetetlenné tesz. Amíg az ember él, addig kérdez is; valóságunk törvénye, az életfolyamatok lényege a fejlődés, a csupa új helyzet, a kérdezés. A dialektikus materializmus arra tanít, hogy a jelenségek összefüggéseiből adódó kérdésekre minden időben van történelmileg reális, objektív, tehát helyes válasz, amely a változás alaptörvényeinek engedelmeskedve alakul ki, s amely térben és időben konkrét és igaz. Jean Onimus, a nizzai egyetem professzora Az irodalmi alkotás kommunikációja című munkájában kissé kizárólagosan és nagy általánosságban ellenőrizhetetlenül, de mindenképpen elgondolkoztatón fogalmazta meg a világkultúra mai tagolódását. Elmélete szerint ma a modern kultúrában három fő tendencia érvényesül: a hagyomány, az oktatási kultúra és a spontaneitás. A hagyományos kultúra „felöleli az emberi gondolkodás minden területét... legerősebb támaszai az iskolák és a templomok... főként a múlt felé fordul, és az a célja, hogy fenntartson bizonyos régi értékeket abban a világban, amely elkerülhetetlenül egyre gyorsabb változásokon megy át... Ezzel a hagyományos műveltséggel szemben erősödik a szellem szigorú körülhatároltsága, amelyet a technokratikus és tudományos nevelés hoz magával.“ Ebben a kultúrában „az intellektus nagyon gyors iramban elidegenedik . .. ugyanis ez a rendszer fokozatosan elhódítja a szellem energiáját, és gátolja a tudatot fejlődésében és erősödésében." A harmadik irányzat „az ún. spontán kultúra, divatos nevén antikultúra“, amely „mindenekelőtt a rend és a rendszer szenvedélyes tagadásban... képzőművészeti informelben (non-figuratív művészet — D. Gy.j, a konkrétban, a lemeztelenített tárgyiasságban, amely a tudatalattiból, az ösztönösből tör elő nyers kavargásban, az üvöltésben...“ nyilvánul meg. „Végeredményben tehát: a barbárnak, a spontánnak és a zabolátlan örömnek a kifejezése." Onimus a három kultúrtermet embermodelljének a jellemzőit is felvázolja: az első eset embere egy összetett, konvenciók és tabuk által béklyózott egyéniség, aki tiszteli a rendet, és tudatában van kötelességeinek; a második a társadalmi lehetőségek megismerése és ügyes felhasználása által, „a teljességre való törekvésben" valósítja meg önmagát; „... A harmadik modell szerint, amely egyaránt jelent fejlődést és hanyatlást is, az ember nem más, mint az ösztönök irracionális, barbár és spontán kifejezője, aki költői és elemi módon nyilvánítja ki elragadtatását és kétségbeesését." A három kultúratípusnak megvan a maga három nyelvi rétege is: „1. A humanizmus nyelve, amely bezárkózik saját retorikájába. 2. Az elmélet nyelve, amelynek terminológiája egyre elvontabb, de erős és technikai szempontból megfelelő. 3. A ,költészet’, vagyis az alkotói naivitás és spontaneitás npelve." Kultúratipológiájában végül arról szól még a nizzai professzor, hogy az említett 617
