Irodalmi Szemle, 1972

1972/7 - Mikola Anikó: Pre- és poszthispán kecsua legendák

gatózva folytatta útját a barlangban, s egyszer csak egy különös városba ért. A város lakói, a törpék, nagy szeretettel fogadták őt, s azt ajánlották neki, vigye el közéjük az egész családját, ott semmiben sem szenvednének hiányt. Az asszony elnézte őket munkájuk közben, megcsodálta, hogyan szántják a barázdát, ökrök helyett egy pár ekébe fogott juhocskával. Eleséggel gazdagon megajándékozva bocsátották őt útra, előbb azonban szavát vették, hogy családjával együtt visszatér. Otthon az asszony mindent elmesélt gyermekeinek és barátainak. Mind, akik tudo­mást szereztek a törpék városáról, útra keltek, és vissza se tértek többé. Az emberek később befalazták a sziklaüreg bejáratát, s többé senki sem hallott hírt azok felől, akik eltűntek a barlangban. ■ Cachihuahusca A Huallaga folyó partján, a Santa Rosa birtok aljában van egy domb. Az ott lakók azt mesélik, hogy környékükön valaha kősó hegyek voltak, amelyek az egész vidéket ellátták sóval. Élt ott egy félelmetes varázsló, úgy hívták: Camahuari. Történt egyszer, hogy himlőjárvány ütött ki, s csaknem egy szálig elpusztította a környék lakóit. Az életben maradottak abban a hitben, hogy Camahuari, a varázsló küldte rájuk a betegséget, elhatározták, hogy bosszút állnak rajta és megölik. El­fogták hát, és kegyetlen módon megkínozták őt. Amikor a varázsló már haldoklott, megátkozta kínzóit, s így kiáltott: Cunanmanta pacha manan tiapuschunquichu cachita. (Mától fogva nem lesz többé sótok!) Ezután kiadta a lelkét. Néhány nap múltán, mikor elfogyott a sójuk, az emberek elindultak, hogy hoz­zanak a hegyekből, de ugyancsak megrémültek, mikor látták, hogy azok gipszhegyek­ké változtak. Mire az emberek így kiáltottak fel: Cachitani huanushoa! Meghalt a só! Azóta nevezik Holt sónak a Huallaga folyó partján álló dombot. Janacocha Mesélik, az ayacuchói ütközet után a spanyolok fejveszetten menekültek, hogy mentsék összeharácsolt kincseiket. Huanta közelében, Rasuhuillca hegyén, mikor már látták, hogy nincs menekülés, mielőtt üldözőik kezébe kerültek volna, egy laguna vizébe süllyesztették a kincset. Mondják, hogy az addig kristályosfényű víz, elnyelvén a tö­mérdek kincset, egyszeriben színét és fényét vesztette, s azóta Yanacochának nevezik, ami fekete kutat jelent. A kincsekkel együtt a laguna vizébe veszett egy fiatal fiú is. A laguna sötét vizét égbe nyúló sziklák állják körül. Mondják, hogy alkonyaikor felmerül belőle egy aranybéklyókhal, aranyláncokkal gúzsba kötött bika, amely ver­gődve próbál menekülni, de nem tud, mert a lánc végét egy aranyhajú, szépséges Sellő tartja fogva. Órák hosszat tart kettőjük küzdelme, s pontban éjfélkor egy hang így kiált: — Ccollcci mascaypin cayman chayaramurccani, chaymi preso cachcani, toropoi ricurisca; cayccaya encantopi cani. Orccoroychic cespiymanraccmi. — Én egy ifjú vagyok, kincset keresni jöttem ide, de foglyul ejtettek, s bikává va­rázsoltak. Ha valaki megtöri a varázslatot, megmenekülök. Sokan megpróbálták már felhozni a laguna kincsét a mélyből, de alig léptek a víz­be, a Yanacocha örökre elnyelte őket. Az öreg indián pampája Egy caraveli történetet mesélek most el: az Öreg Indián Pampájáról szólót, amelyet anyámtól hallottam, neki pedig a dédanyám mesélte volt, így aztán igazán nem tudhatom, mikor keletkezett. 607

Next

/
Oldalképek
Tartalom