Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - Mikola Anikó: Pre- és poszthispán kecsua legendák
kakas is, lépni is alig tudott a gyengeségtől, de az anyóka még nagyobb szeretettel gondoskodott róla. Egyszer a kakas kotkodácsolni kezdett, s este, amikor az anyóka ment, hogy elkészítse éjjeli nyugovóhelyét, egy tojást talált ia kakas fészkében. Szerfölött megörült a tojásnak, senkinek sem szólt róla, s egy ládába tette kedvence ajándékát, hogy másnap majd elkölti ebédre. De a sors úgy akarta, hogy elfeledkezzék erről a szándékáról. Telt-múlt az idő, az anyóka ki se nyitotta a ládát, mígnem egy nap halk neszezést hallott a mélyéről. Hirtelen eszébe jutott az eltett tojás, kinyitotta a ládát, de abban már csak széttört tojáshéjat talált, s egy arany színű kígyőcskát, amelyet rögtön el is nevezett Basiliscónak. A kígyócska nőtt, növekedett, az anyóka pedig kivette őt a ládából, s szabadjára engedte, hadd menjen világot látni, de a kígyó még erőtlennek érezte magát a nagy útra. Elrejtőzött hát egy üregben a falu kútja mellett, s ha valaki magányosan ment vízért, arra rávetette magát, s egy szempillantás alatt felfalta. A falu népe el nem tudta képzelni, hová tűnik nap mint nap annyi ember. Basilisco pedig időközben akkorára nőtt, hogy nem fért el rejtekhelyén, s már nem is igyekezett elbújni az emberek elől. Mindenkit felfalt, aki a közelébe merészkedett. Egyszer valakinek sikerült elmenekülnie előle, s elmondta a falu lakóinak, hogy mit látott. Az emberek rettenetes félelmükben elhagyták otthonaikat, s a szomszédos falvakba, Pomacochába és Shipashbambába menekültek. Basiliscónak nem volt mit ennie, hát elvándorolt a közeli Comacoshba, amelynek lakóit mind egy szálig felfalta. Sokáig, nagyon sokáig rémületben tartotta a környéket, s pusztító útján egész Cajamarcáig jutott, amelynek pampáin sorra megtámadta az utazókat. Azóta is a Kígyó Pampájának nevezik azt a vidéket. Egyszer szörnyű vihar támadt, s a kígyót, miközben éppen áldozatára lesett, agyonsújtotta egy villám. Tiapollo menekültjei sosem feledték el kicsiny szülőfalujukat, de nem merészeltek visszatérni oda. Házai lassan leroskadtak, s a falut elnyelte az erdő. Történt egyszer, hogy egy szegény pásztor vetődött arra, eltévedt ökreit keresve, s egyszer csak hallja, hogy valaki kedves hangon a nevén szólítja. A pásztor nagyon megörült, úgy vélte, valamelyik társa az. Bolyongása közben egy bedőlt oldalú templomhoz ért, amelyben két szobrot talált, Szent Tamás és Szent Lukács szobrát. Amint közeledett feléjük, égő viasz szaga ütötte meg az orrát, s egyszer csak egy harangra bukkant. Örömében toronyiránt futott a falujába, hogy elmesélje, mit látott. Másnap reggel még alig hajnalodon, mikor néhány ember útrakelt Pomacoshas irányába, az ott lakóknak is elmondták a pásztorfiú különös esetét, és hívták őket, tartsanak velük, menjenek együtt Tiapollóba. Leszállt az este, mire a pásztorfiú vezette tömeg a néhai falu omladékáihoz érkezett. Ök is megérezték a viaszgyertya füstjét. Félve, óvatosan léptek be a templomba, s meglátták az említett szentek szobrait és mellettük néhány viaszgyertyát, amelyeket mintha éppen akkor oltottak volna el. A pomacochaiak patrónusuknak választották Szent Tamást, de mikor a vállukra akarták emelni, hogy magukkal vigyék, a szent szobor olyan súllyal nehezedett rájuk, hogy összeroskadtak alatta. Ugyanez történt, amikor a shipasbambaiak Szent Lukács szobrával akartak elvonulni. Egycsapásra megoldódott a helyzet, mikor á két falu kicserélte egymás között a szobrokat. Ez az eset segített nekik, hogy megértsék a szentek akaratát — Szent Lukácsot Pomacochasba szállították, Szent Tamást pedig Shipashbambába, ahol még ma is láthatók. Mielőtt azonban a szobrokat hazaszállították volna, a romba dőlt faluban kellett éjszakázniuk, mert már késő este volt, s nem indulhattak útnak. S azon az éjszakán a két szent ezer gyertyát gyújtott a romok között. A törpék városa Paztacában a nagy éhínség idején egy asszony elhatározta, hogy elindul és vissza sem tér, amíg valami élelmet nem szerez a gyermekeinek. Ment úttalan utakon, egyszer csak egy hatalmas kőszikla állta el az útját. A szikla aljában egy üreg szája sötétlett, az asszony bebújt oda, s egy tágas barlangban találta magát. Sötétben tapo
