Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Andrade, Jorge Carrera: Három vers
Jorge Carrera Andrade látogatás Az éj széles, fekete kapujára tizenkettőt ütöttek. Az emberek felültek ágyukban, jéghideg fűszállal csiklandja őket az iszony. Ki kopog? A szorongás a cipőjét se húzta fel, mezítláb fut háztól házig. Zsibbad a szív, a tizenkettedik ütés minden lámpát eloltott. Ismeretlen vendég érkezett, láng csap ki a pillák alól. négy évszak Télen a föld a sarkkörök felé siet, s angyaltoll-hullást jelez a hőmérő higanyszála. Tavasszal dalt szövöget az élet, s csókra vágyik és pihenő madárkákra. A nyár porondján vadítóan suhog a nap vörös kendője, bikaként hánykódik a föld, kalász-kopják állnak ki belőle. Október kutya időt csaholtat, kiadja a vakációt a füveknek. A fűz-Lázárok tarló szélén állnak, s kézenfogva kéregetnek. a tükör küldetése Mikor a dolgok elfeledik, hogy formájuk volt s színük, s az éjtől veretve egymásra borulnak a falak, mikor minden hátrahőköl s térdre esik, te mozdulatlan állsz, sugárzó büszke alak. A homályra ráerőszakolod tündöklő akaratod, szikrázva szólnak belőled hallgatag, kemény fémek. Sürgős és bizalmas híreket suttogsz a tárgyaknak; felszáll galambfehér fényed. Éjjel szélesebb a szék, s arccal a koromsötét ajtónak várja, hogy belép egy nemlétező vendég. S te, átlátszó, hiteles tanú, fejből idézed neki a világosságról szóló leckét. Veres János fordításai
