Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - FIGYELŐ - Zsilka Tibor: Kmeczkó Mihály: Mozdulatok

ÍCmeczkó Mihály: Mozdisia'iok

/Madách Könyvkiadó, Bratislava 1971)

Kmeczkó Mihály azok közé a költők közé tartozik, akikre az irodalmi közvélemény mindenekelőtt az Egyszemű éjszaka című antológia megjelenése után figyelt fel. A „kilencek“ fellépése egyébként is jelentős eseménynek számított a csehszlovákiai magyar irodalomban; nemcsak a fiatalabb költőnemzedék jelentkezésének kell tartanunk a kötet kiadását, hanem e nemzedék egynémelyikének „beérését“, költővé „csepere- dísét“ is fémjelezte az antológia. Ezért nem véletlen, hogy egyesek közülük éppen az antolígia megjelenése után jelentetik meg első kötetüket. A Mozdulatok című kötet iS indulás ámbár szükséges megjegyezni, hogy Kmeczkó Mihály versei 1962 óta kisebb nagyobb rendszerességgel jelentek meg a sajtó kultúrrovataiban, valamint olykor-olykor az Irodalmi Szemlében is.

A Mozdulatok című kötetet két oknál fogva tartjuk fontosnak, figyelemreméltónak. Az első az, hogy a Kmeczkó-típusú költészet híven demonstrálja a fiatalabb poéta-nemzedék mentalitását, érzésvilágát, életfelfogását. A másik meg az, hogy Kmeczkó Mihály annak a sajátos irodalmi miliőnek a neveltje és képviselője, amely kb. 16 évvel ezelőtt a nyitrai Pedagógiai Fakultáson alakult ki. Ekkoriban a főiskolai hallgatók egy csoportja fokozottabb érdeklődést tanúsított az irodalom iránt, s nemcsak a kötelező „tananyagot“ sajátította el, hanem a modern irodalmat is magáévá tette, sőt önálló alkotómunkával i9 kísérletezett. Ez a miliő érlelte költővé Bárczi Istvánt, itt fejlesztette ki jellegzetes költői formarendszerét Batta György. Kmeczkó „beérése“ hosz- szabb ideig tartott, amit az is okozhat, hogy kifejezésmódja — sokszor kárára, sokszor hasznára — bonyolultabb, univerzálisabb, „konkréttalanabb“. Ez azonban semmiképpen sem azt jelenti, hogy költészete érthetetlen, megfejthetetlen. Az e típusú költészet immanens rendszere és összetevői levezethetők, interpretálhatók, ha szemiotikái módszerekkel próbáljuk megközelíteni őket. írásunkban éppen erre teszünk kísérletet.

Kmeczkó Mihály a szokásoktól eltérően nem osztotta ciklusokra kötetét, bár az szemmel láthatóan négy tematikus csoportra osztható: 1. A költő eszmélése; 2. Az ember és a társadalom összeütközése; 3. Az élet és a halál lehetőségei; 4. A harmónia megtalálása, illetve .feloldódás a szerelemben. Olvasás közben a tematikus csoportok erősen kirajzolódnak, körvonalazódnak, ámbár az átmenetek nem élesek, inkább egybefolynak.

Amint a tematikus csoportok megnevezéséből is kitűnik, a kötet versei bizonyos ivet alkotnak, amelynek kezdeti pontján az elidegenedés áll, míg az ellenkező oldalon a megtalált harmónia dominál. A két ellenpólus között nagy a feszültség; hosszú az út, míg a költő az elidegenedés problematikáját levetkőzve eljut az egyetemesebb látásmódig, amelyből optimizmust meríthet.

Kmeczkóra nem jellemző a hangosikodó lázadás és az anarchista megnyilvánulás. A kötet első verseiben meditáló párbeszédet folytat a társadalom visszásságaival, keresi önmaga helyét, számot ad önmagában tett fölfedezéseiről. A versek aztán fokozatosan megszűnnek egy ember lelki tükrének lenni. A költő azonosul az „egyetemes emberrel“, s ezzel az „általánosítással“ elérkezik a lét-nemlét problematikájához, hogy visszatérhessen a „konkrétumok világába“, sajátos eszközökkel figyelmeztetve a világ- katasztrófa lehetőségére, a közöny és az elmindennapiasodás ellen is tiltakozva egy