Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - HAGYOMÁNY - Szénássy Zoltán: Nyolcvan éve halt meg Klapka György
ciót, Thököly, Rákóczi — s mondjuk ki — Kossuth sorsát, hanem hazajött, s nem a Teleki László-féle álláspontra helyezkedett, hanem némi különállással :bár, de csatlakozott ahhoz a kormányzathoz, amely ugyan ellentétes volt eszményeivel, de a hazatérését lehetővé tette. Ismételjük: Klapka hazatérése és taktikai csatlakozása a Deák-párthoz nevezhető reális kompromisszumnak, de opportunizmusnak semmi esetre sem. Hiszen Klapka forradalmi küldetése 1866 nyarán lezárult, s ennek folytatására több lehetőség már nem mutatkozott. Igaz, hogy Klapka György ekkor mindössze negyvenhat éves, s még negyedszázadig él ebben a differenciált szabadelvűségben —, de ez a huszonöt éves „utóélet“ nem adott hozzá s nem is vett el semmit a korábbi forradalmi életműből, a pályaképnek az 1866. évi Klapka-légióval lezáruló teljességéből. A kérdés jelentősége megkívánja és megérdemli a gondolatmenet valamivel bővebb kifejtését. Ehhez az szükséges, hogy egymás mellé állítsuk — bármilyen vázlatosan — a hazatérő Klapka állásfoglalásának negatív és pozitív jegyeit, hogy világosan láthassunk az ügyben. Induljunk ki abból, hogy Klapka hazatérését csak igen elfogult, valóban szűk látókörű nézőpontról lehetne hibáztatni és bírálni. Klapkát elmarasztalni az egykori forradalmi emigráció többségének már korábban lezajlott hazatérése, „hazaszivárgása“ után — indokolatlan lenne. Ha figyelemmel kísérjük a drámai „kévetoomlás“-t, a Kos- suth-emigráció feltartóztathatatlan széthullását, megállapítható, hogy Kossuth é9 maradók turini házanépe nem volt alkalmas s nem volt elegendő többé egy minimális reménnyel is bíztató emigrációs küzdelem felvételére. Klapka, az emigráció direktóriumának egyetlen realistája, ennél a sírva vigadó, harcaiban meddő, eseménytelen és eszmei eltompulásra kárhoztatott 1866 utáni emigráns sorsnál többre becsülte a népe körében bevégzendő életpálya lehetőségét, a népközelség valóságos tényét. Hazajött tehát. Hazajött, mert úgy érezte, az adott helyzetben s a történtek után mindenképpen haza kell jönnie, mivel — s ezt helyesen látta —a végzetesen megváltozott helyzetben 1848 hagyományainak gondozása és védelme érdekében itthon a helye. Nem marasztalható el tehát — ahogy Horváth Mihály, Teleki Sándor, Pulszky Ferenc, Helfy Ignác és annyi más emigráns sem bírálható — azért, mert helyesen látták, hogy az eltorzult osztályviszonyok között jelenlétükkel erősíteniük kell azokat, akik életük legtermékenyebb szakaszában ezernyi lemondás között is híven szolgálták a forradalmi emigráció ügyét. Klapka 1867 utáni „kormánypártisága“ tehát egyáltalán nem olyan egyszerű kérdés, mint azt Gratz s a dualizmus többi, valóban szabadelvű kormánypárti magyarázói feltételezik. Mert ha elismerjük azt — naivitás lenne ugyanis a kétségtelen tényekkel szembehelyezkednünk —, hogy Klapka kétségkívül Deákjpárti mandátumot vállalt annak minden következményével (s ezt nyilván negatívumként kell számon tartanunk), azt is hangsúlyoznunk kell, hogy Klapka a heterogén, széthúzó Deák-féle átmeneti szabadelvű pártban a baloldalon foglalt helyet. Nem azok közé tartozott tehát, akik puszta pozíciónyerésből, feltétel nélkül elfogadták az Andrássy-kormány, a dualizmus rendszere nép- és nemzetiségellenes politikáját. Klapka a rövidesen elhallgató, letűnő szerencselovagokkal szemben, akik Perczel Mór és mások példájára az új kormánypárton belül hamis és Igaztalan harcot, valóságos rágalomhadjáratot indítottak Kossuth ellen, azok közé tartozott, akik a merőben megváltozott politikai helyzetben — mint ezt lapalapításának története is bizonyítja — a Deák-párton belül is külön álláspontot képviseltek a főkérdés, 1848/49 megítélésében. A Századunk című fővárosi napilap, Klapka lapvezérsége mellett s az őszintén demokratikus felfogású Urváry Lajos szerkesztésében — 1868 elejétől 1869. november 30-ig, a Pesti Naplóba történt beolvadásáig — a szabadságharc eszméinek és eszményeinek következetes és hűséges őrzője volt. Ezért is vált rövidesen kényelmetlenné a dualista kormányzat, az Andrássy-kormány számára. Sanjos, Klapka rövid életű pesti napilajának története mindmáig feldolgozatlan, akárcsak a Tisza Kálmán-féle szabadelvű fúzióig tartó időszak egész magyar sajtő- és társadalomtörténete. Mi sem vállalkozhatunk tehát közelebbi megállapításokra, csupán arra, hogy Klapka a vezetése alatt megjelent hírlap hasábjain mindvégig 1848 eszméit, a népek közötti barátság és közeledés gondolatát hirdette. Ezt egyébként egy — a lapon kívüli — egykorú mozzanattal is igazolhatjuk. Ismeretes, hogy Klapka
