Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - Ungvárnémeti Tóth László — Weöres Sándor: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet
Kephisz. Nem él, mert meghala Reménye. Néreiisz. Ah mondd meg hamar, mit feszegeted Kérdésimet. Szólj, hol vagyon Nárcisz fiad? Azt kérdem. Kephisz. .Ottkünn a berekben. Néreiisz. Menjetek, Te pedig Kephisz küldd ide hamar Nárcisz fiad: Megmutatom én, hogy kell az ifjú vak dühét Elnyomni. Menj, küldd ide, s maradj ottkünn te is. Kephisz. Megyek — Éppen itt jő már. — Eredj, menj bé fiam. (Mind el, csak Nárcisz és Néreiisz marad.) Néreiisz. Látod fiacskám, jobb rokon még Néreüsz: Mert bármi vén is, annyiszor meglátogat; Holott teneked oly friss legénynek illenék Egy ily szakállas ősz öregnél sürgened — Mert lásd, leányim vagynak otthon énnekem. Nárcisz. Hálám, hogy az öreg Néreüszt tisztelhetem, Talán utőlszor. Néreüsz. Mit beszélsz, édes fiam? Már halni készülsz — kis bohőcska, oly hamar! Hallod, ha eddig nem szeretted volna is Az életet, most kell azért könyörgened, Most, amidőn már a jutalmat várhatod. De tudom bibédet — házasulhatnál talán? A nőszni vágyó ifjak s e férjhez való Hajadon leánykák mind óhajtják a halált, Ügy voltam én is vele; pedig más a bajuk. Nárcisz. Rólam nem igaz e furcsa jegyzet, bölcs öreg, Mert esküszöm mindarra, amit tisztelek, Hogy az olyanokról még nem is gondolkodám Mindeddig. Néreüsz. A másik bibédet is tudom: Az fáj, hogy elméd, bölcs tanácsod, szép eszed, Tudományod, ékes nemzeted, fényes neved, Minthogy szegény vagy, nem szereznek érdemet; Mások pedig, kik gazdagabbak, bár csekély Értelmük, alacsony karjuk — a kézművesek S némely kufárok élhetetlen gyermeki Fejedelmi tisztet, ritka fényes hivatalt . Viselnek. Ez fáj ugye Nárciszkám neked? Jaj kis bohócska, marad időd még arra is. Nárcisz. Volt — volt eszemben gyakran ilyen gondolat, De most egészen más — nagyobb bajom vagyon. Néreüsz. Azt is tudom már! tudom egész történeted! Hanem hibáztok, amidőn azt vélitek, Hogy az önszeretet oly nagy veszély s átok legyen, Holott az a legfőbb s legédesb ösztönünk. Megcsalatik a bölcs, sőt bohó, igazán bohó, Hidd el fiacskám, aki e szent ösztönét Elnyomja, mert ott fojtja be a híg öröm Forrása méhét, ahol a szép kelletnek S kedvek születnek. Bátorítsd ezért magad, Mert szent azon tűz, mely nemes kebled süti. Nárcisz. Engedje Zeusz, oh bölcs öreg, hogy hathatós Legyen beszéded!
