Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - Zýka, Jaroslav: Csak egyetlen lehetőség
Jaroslav Zýkának, aki hivatására nézve a vegyészet egyetemi professzora, tagadhatatlanul van érzéke a romantika iránt. Tanúságát adta ennek Nejistoty (Bizonytalanságok) című nagy sikerű elbeszélés-gyűjteményében, számos folyóiratban közzétett tárcáiban, rádiójátékaiban s mostani, második önálló novellás kötetében. Eleme az utazás, távoli országokkal, érdekes emberekkel ismerkedik meg. Tanulmányútja lehetővé tette számára, hogy több mint két évet a thaiföldi Bankok egyetemén töltsön, s közben egy sereg további főiskolát látogasson meg, kapcsolatba kerüljön az ottani diákokkal, professzorokkal, a helyszínen tanulmányozza szokásaikat, viselkedésüket, az őket környező s alakító természetet. Elbeszélései az ázsiai őserdők, a csendes-óceáni szigetek bűvös légkörét, a forró égövi partvidék egzotikus, fülledt hagyományait tárják fel, évezredes hiedelmek ütköznek bennük a jelenkor tüneményeivel — bennszülöttek sötét babonái kavarognak együtt a modern idők kaladorainak világával. Kelet lelkét nem ismerhetjük meg sem tíz, sem tizenöt év alatt, de a szerző több mint kétesztendei ottléte legalább rövid betekintést enged egy sejtelmes földrész talányaiba. Az irodalmi alkotás Zýka professzornak nemcsak szabad idejét kitöltő hobbyja, s bár novelláiban elsősorban a szórakoztató elemekre, az érdekességre és egzotikumra helyezi a hangsúlyt, mindegyikben félreérthetetlenül megnyilatkoznak a társadalmi igazság keresésének nemes motívumai is. Cs A víz kék áradata néhány méter magasra szökött fel, felgerjedt a habzó hullámok taraján, színét smaragdzöldre váltotta, aztán hirtelen hullámmá változott vissza, s a tenger hullámverésének szabályos lökéseivel ért el a partig, s sziszegve folyt szét a homokos strandon. Az utolsó dolog, amit Jim Finnley még észlelt, egy rázúduló hullámcsapás volt, amely a part irányába sodorta. Aztán megszűnt észlelni a valóságot. Amikor újra kinyitotta a szemét, egy kíváncsian szemlélődő bennszülött sötétbarna arcát látta maga fölött. Bal fücimpájában fényes kagylóhéj függött, orrsövényét vékony, napfehérítette csontok díszítették. Izmos karja Jim Finnley válla alá nyúlt, aki ösztönös védekezéssel kapta el fejét, s beleharapott az őt megragadó egyik kézbe. A kéz hirtelen megrándult, a másik pedig gyorsan felemelkedett, majd lecsapott — és Jim Finnley másodszor is elvesztette az eszméletét. Félhomályban ébredt, s idegesen hunyorgott. Felfedezte, hogy jobb kezét nem tudja felemelni, így hát bal kézzel próbálta végigtapogatni a tarkóját. — Tudom, hogy fáj — szólalt meg egy hang az anyanyelvén —, de ez nem Raori ütésétől van. Sajnálta, hogy ez történt, de képtelen volt önnek megmagyarázni, hogy segíteni akar, s nem szabad, hogy mozogjon, mivel a jobb keze nagyon szokatlan szögben csüngött alá. így hát kénytelen volt a narkózisnak e legismertebb módját használni, s elhozta önt Ide, a házamba. Legyen üdvözölve. Jim Finnley nagy nehezen bal könyökére emelkedett, s észrevette, hogy a másik karján, illetve a vállán kezdetleges kötés feszül. — Nem törés, ahogy először gondoltam, csak az izület ficamodott ki. S ezen a területen Raori mester. Azt hiszem, már az apja, s apjának az apja is helyre igazította cfak egyetlen lehetői ég Jaroslav Zýka
