Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - Mészáros László: Az álom születése
Mészáros László az álom születése (Emlék és kísérlet! Mindig karácsony előtt szoktunk disznót ölni, hogy az ünnepekre legyen hús bőven. A nagy nap mindig a frissen metélt hagyma szagától telített konyhában kezdődött. A férfiak felhajtottak néhány pohárka pálinkát, majd kivonultak, hogy megpecsételjék a vén hízó sorsát. Anyám felkapott bennünket, kivitt a meleg konyhába, és öltöztetni kezdett. Húgommal együtt rémült kíváncsisággal figyeltük a disznó halálsikolyát. Keresztapám hatalmas kései olyan babonás félelmet keltettek bennünk, hogy nem mertünk kimenni megnézni a gyilkos férfimunkát. Mikorra anyám jól beöltöztetett bennünket, és belénk erőszakolt néhány csepp teát vagy kávét, akkorra az udvaron már fellángolt a szalma a megbékélt hústömeg fölött. Többnyire még sötét volt, és a keskeny udvaron ijesztően táncoltak a lángok és az árnyak. Az óriásoknak tűnő csizmás férfiak csodálatos biztonsággal végezték munkájukat. Valamilyen ősi emberi ösztöntől vezérelve, sohasem féltem a tűztől. Keresztapám félrehúzott egy nyaláb szalmát, és rám parancsolt, hogy gondozzam a „kis tüzet“, ezalatt ők lesöpörték a hamut a piruló disznóról, és sárral mázolták be a megrepedezett bőrt. Azzal sem törődtem, hogy a füst irgalmatlanul csípte a szemem, csak fújtam, fújtam a pislákoló tüzet, és ha fellobbant, boldogan, marokszám szórtam rá a szalmát. Keresztapám megdicsért, én meg rohantam be a konyhába, elújságolni a nagy örömet: már engem is emberszámba vesznek! Valóban nagy gyerek voltam már, hisz elmúltam hatéves, és egy hétig már iskolába is jártam. Októberben születtem, és ezért az igazgató eleinte hallani sem akart arról, hogy felvegyen. Én azonban már olvasni is tudtam — nagymamám megtanított a nyáron —, s így anyám elvitt bemutatni az igazgatónak. Szlovák szöveget tettek elém, és én bizony csak zavartan meredtem az idegen szavakra. Nem értettem egyiket sem. Végül megmagyarázták, hogy ezzel ne törődjek .csak olvassak. Olvastam hát, szépen, szorgalmasan, bár néha alig tudtam kibetűzni a furcsa szavakat. Az igazgató azonban elégedett volt teljesítményemmel, s így elsős lettem. Otthon határtalanul büszkék voltak rám, de én nem tudtam örülni. Valahogyan nem ment ki a fejemből az a szlovák olvasókönyv. Többször is összehasonlítottam az enyémmel, nagyon is egyformák voltak, és azt mégsem értettem. Nem tudtam rájönni a dolog nyitjára, s ez elkeserített, majd később feldühített. Szólni nem akartam senkinek sem, a felnőtteknek mindez bizonyára teljesen természetes volt, és csak kinevették volna aggodalmaimat. Magam kezdtem neki a kutatásnak. Mesekönyveimben minden világos volt és érthető. A szavak szépen illeszkedtek egymás mellé, és mindennek jelentősége volt. Először az első kezem ügyébe eső könyvbe, Az ember tragédiájába lapoztam bele, mert Ádám- ról, Luciferről és Istenről már olvastam valamit. A szavakat értettem, de a mondatok értelme elveszett az agyamban kavargó zűrzavarban. Mégis szívósan újból és újból nekikezdtem, mert az isten megjelenítése felbolygatott. Eddig csak az esti imádságból és apám káromkodásaiból ismertem, de annak ellenére, hogy volt valamilyen misztikus jelentősége számomra, nem sokat törődtem vele. Sajnos, amilyen természetesen nyúltam az első igazi könyv után, ugyanolyan természetességgel vették ki a kezemből. „Nem neked való még ez!“ Többször is megpróbáltam tisztességes úton hozzáférni
