Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - Zsilka Tibor: A szovjet szemiotika sajátosságai
algoritmusát az „Algoritm gruzinszkovo szinteza pri masinnom perevodye sz russzkovo jazyka“ c. könyvében, amely 1968-ban jelent meg.) A szovjet szemiotikusok között nemcsak nyelvészek és irodalomtudósok vannak, hanem folkloristák, formális logikával foglalkozó szakemberek és a legkülönfélébb művészeti ágak művelői. De mindnyájuk munkásságát a sok közös vonást tartalmazó „tudományos nyelv“ jellemzi, aminek következtében a folklorista jól megérti az irodalomtudóst, az irodalomtudós a matematikust, a matematikus a nyelvészt, és igy tovább. A szovjet szemiotika kialakulásában nagy szerepet játszottak a hagyományok is. Itt főként az orosz formalistákra gondolunk, mindenekelőtt Viktor Sklovszkij, Oszip Brik, Borisz Tomasevszkij és Borisz Eichenbaum tudományos hagyatékára. Az orosz formalistáktól legtöbbet természetesen az irodalomtudósok merítettek, elsősorban a poétika és a verstan művelői. A próza kutatásában igen jelentős szemiotikái szempontból is M. M. Bahtyinnak Dosztojevszkijről írott tanulmánya, amely 1929-ben jelent meg. V. P. Propp világszerte ismert tanulmánya a mese morfológiájáról szintén ösztönzőleg hat a szovjet szemiotikusokra, főképpen a folklorista J. M. Meletyinszkijre és társaira. Legújabban a filmnek mint másodlagos modelláló rendszernek a vizsgálata kapcsán Sz. M. Eizenstein nevét is összefüggésbe hozzák a szovjet szemiotikával. A szovjet szemiotika metodológiai alapelveinek a kialakulására nagy hatással volt a klasszikus cseh strukturalizmus, főként Jan Mukafovský munkái, továbbá Ny. Trubetzkoy fonológiája és P. Bogatirjovnak az etnográfia és a folklorisztika tárgykörébe tartozó néhány tanulmánya. A prágai iskola eredményei a fonológia területén nyomot hagytak mind a nyelvtudomány, mind az irodalomtudomány további fejlődésében; s így törvényszerűen a szemiotika is sokat merített belőlük. Ami a szovjet szemiotikát illeti, ebben főként a binaritás, a bináris oppozíciók következetes érvényesítése s alkalmazása vezethető vissza a fonológiára. Persze, a szemiotikában a bináris oppozíciókat már nemcsak hangtani szinten vizsgálják, hanem a szövegek tematikai és szerkezeti szintjén is ilyen alapon folyik a vizsgálódás. Ez azt jelenti, hogy a jakobsoni binaritás a felsőbb szinteken, tehát a kompozíció és a téma szintjén is jó szolgálatokat tesz. És ebben a tekintetben a szovjet szemiotika lényegesen különbözik a franciától, mert egyes francia szemiotikusok a jelenségek triadikus modellálásának a hívei (vö. A. J. Greimas: Sémantique structurale. Paris 1966). De a német Max Bense felfogása is a triadikus felfogásra épül. A szovjet szemiotika viszont következetesen a bináris oppozíciókkal „dolgozik“; erről ékesen tanúskodnak J. M. Lotman, V. N. Toporov, Vjacs. Vs. Ivanov és más szovjet tudósok művei. A nemrég elhunyt P. Bogatirjov tudományos hagyatékából jócskán említhetnénk tanulmányokat, amelyek a szemiotika keletkezésére és fejlődésére hatással voltak. Vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy nem egy tanulmányát Szlovákiában alkotta, ráadásul e művek egyike-másika szlovákiai vonatkozású. Egyébként Bogatirjov munkássága az általános jelelmélet kidolgozását segítette elő; épp ezért néhány szakember Ferdinand de Saussure, Charles Pearce és Charles Morris mellett őt is a szemiotika megalapítójaként tartja számon. A szovjet szemiotika értékelése során nem feledkezhetünk meg azokról a teorémák- ról sem, amelyeket az ún. koppenhágai iskolától vett át. A koppenhágai Iskolának több kiváló képviselője volt, de mindannyiuk közül L. Hjelmslev a legismertebb. Ferdinand de Saussure alapján ő dolgozta ki az első, mindmáig elfogadott univerzális nyelvelméletet, az ún. glosszematikát. A szovjet szemiotika ebből épp a kifejezés és a tartalom szintjének a megkülönböztetését tette magáévá. Hjelmslev glosszematikájá- ban voltaképpen a kifejezés szintje merő „forma“, tehát a tartalom akusztikai vagy grafikai megnyilatkozása; a tartalmi szint viszont a jelentésre, a nyelven kívüli valóságra utal. A szovjet szemiotika néhány képviselőjének műveiben eleinte megfigyelhetjük Noam Chomsky generatív nyelvtanának hatását; a generatív grammatika hatása azonban később háttérbe szorul. E hatás legkézzelfoghatóbb bizonyítéka valószínűleg a helyes frázis, ill. a (grammatikai) helyesség kifejezések gyakori használata. A tanulmányok szerzői azonban Noam Chomskyra ritkán hivatkoznak; az amerikaiak közül inkább Thomas Seboeköt szokták idézni. És hogyha már a nyelvészeket emlegetjük, ide kívánkozik még Georges Mounin neve, aki a jeleket felosztotta belső jelekre (a költészetben használatos jelek) és külső jelekre (az egyszerű nyelvi jelek). A jeleknek ez
