Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: Valóságtól valóságig (Duba Gyula: Valóság és életérzés)
A fordítások mellett kardoskodó Kazinczyval szemben Kármán a hazai alkotások mellett tör lándzsát. „Eredeti munkák... csinosítják a nemzetet és emelik fel a nagy nemzetek ragyogó sorába ... Csinos lesz nyelvünk és velős minden szó, mert az magán fogja hordani az eredeti lélek és az öngondolkodás bélyegét“ (— az én kiemelésem). E kitérőt nemcsak a tetszetős párhuzam kedvéért tettük; az analógia, azt hiszem, mélyebben keresendő: irodalomszociológiai gyökerei is könnyen kitapinthátóak irodalmunk fejlődésképében. Duba — Kármánhoz hasonlóan — az „öngondolkodásban“ látja irodalmunk jövőjét. A hídszerep, a közvetítőfunkciő „író számára... — kevés. így helyzetünk csupán külső effektusokban érvényesülne, belső értékei kihasználatlanul maradnának“ — írja a Prózánk helyzetében (138 1.) „Belső értékeinket“, a szlovákiai magyar lét tematikai lehetőségeit és életérzését kell kihasználunk s az általános emberi problémák síkjára vetítenünk, a szintézist kell megvalósítanunk — hogy Duba példájával éljek — mondjuk „Móricz szociográfiai jellegű és Capek intellektuális prózája között“ (139 1.), hogy létrejöjjön az az érzelmileg-gondolatilag gazdagon árnyalt irodalom, amely magában hordja a maradandóság lehetőségeit, az értékek időálló voltát s a közösségi tudat- és magatartásformákat alakító etikai töltést is. S ezzel a gondolattal ismét a valóságnál kötöttünk ki. Nem véletlenül, hiszen a fejtegetésünk kiindulópontjául szolgáló, 31-es lapszámmal jelölt Duba-idézet befejező mondatát — nem az önkénynek, hanem a szerző diktálta logikának engedelmeskedve — gyakran a következő formában látom magam előtt: „Egyszóval: milyen élet volt, milyen jelenleg és milyen lehet a jövőben a szlovákiai magyar élet?“ Élet és irodalom — a szálak ebben a csomóban futnak össze, szétbonthatatlanul. Mert Duba számára a kettő egyet jelent. Vagy legalábbis kölcsönhatást a kettő között. Ebből következik, hogy a valóság az ő szemében nemcsak az irodalom alanya, hanem a tárgya is. Nehezen formálható, de ennek ellenére — vagy éppen ezért — formálandó tárgy. Ló és — erkölcs — a képzettársítás bizonyára meghökkentő, de ugyanakkor természetes is. Ha a valóságban megférnek egymás mellett, az irodalomban is jogosultak az együtt emlegetésre. Hiszen a hétköznapok szürke és a szellem piros betűs fogalmai valamiképpen összetartoznak: erkölcsi, magatartásbeli normáinkat a legköznapibb valóság, a legkézzelfoghatóbb környezet alakítja ki. A szülőföld. Duba esetében a régi, zárt faluközösség, a maga szigorú emberi-erkölcsi értékrendjével, mint mondani szokás: „józan paraszteszével." Szülőföldem című írásában olvashatjuk: „Ügy érzem, az embernek a földdel az állaton (lovon) keresztül, az állat segítségével fenntartott kapcsolata szorosabb, melegebb és természetesebb volt, mint a gép útján megvalósuló kapcsolat. Föld, állat és ember a nagy természet egy-egy részeként meghitt szövetségese volt egymásnak, és harmonikus egészet alkotott, amelynek megvoltak a maga érzelmi és erkölcsi áramkörei, értékviszonylatai és belső kohéziója." Mi ez? Nosztalgia? — kapja föl fejét az olvasó. Nem. Az író nem a lovat „sírja vissza a traktor helyett“, hanem a régi falusi világ ember és környezet közötti harmóniáját, „a föld-ló-ember áramkörnek az emberi melegségét és biztonságát" eleveníti föl — példaként és mintaként. Mert — s itt üt át az írás szövetén a cselekvésre ösztönző gondolat — „Talán meg lehet találni — vagy ki lehet alakítani — az egykori harmónia modern változatát, csak oda kell figyelni a jelenségek alakulására, a párhuzamokra és az ember viselkedésére környezetében, és a vizsgálat eredményeiből le kell szűrni a tapasztalatot." (22. 1.) Sors és sorsirodalom — e két fogalommal Duba valóságszemléletének újabb két alappilléréhez érkeztünk. Irodalmunk közösségi jellegű és küldetéses, hirdeti, nyersanyaga a csehszlovákiai magyar múlt és jelen. „Dél-Szlovákiában mindig történt valami, mely általános emberi szempontból rendkívüli __az első maga a nemzettől való elszakadás ténye, mely az e lső köztársaság fizikai és szellemi alapélménye volt, a második az 1945—48-as évek jogfosztottsága, mely a harmadvirágzás Íróinak döntő élményévé vált.“ Életterünk apró és nagy tragédiák színhelye: a lehetséges témák a faluközösség felbomlásától a depor-
