Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: Valóságtól valóságig (Duba Gyula: Valóság és életérzés)
tálason és kitelepítésen át egészen az egyenjogúsításig, a jelenig Ívelnek. Prózánk elsőrangú feladata az, hogy a mi valóságunkat öntse formába, s olyan tükröt tartson elénk, amelyben önmagunkat láthatjuk. Duba fejtegetései ezen a ponton is helytállóak. Provinciánk sorstényeiből teremteni nem-provinciális irodalmat — lehet-e ennél izgalmasabb — és sürgetőbb! — feladat?! Ebből a reális valóságlátásból következik Duba modernség-követelménye is. Íme a tömör meghatározás: „... csak az lehet modern, aki korszerű szinten önmagát fejezi ki.“ Definíciójában az egyensúlyteremtésre törekvő esztéta gondolata fejeződik ki: elkötelezett, etikai töltésű, de ugyanakkor magas esztétikai mércét megütő irodalomra van szükségünk. Ű is vallja azt, amit Vincent Šabík egy mondata olyan telibetalálóan rögzít: „Minél elkötelezettebb a szerző, tulajdonképpen annál jobban kellene írnia. Más kritérium nincs: az elkötelezettség művészeti kérdés“. Jól figyeljünk: nem művészi (mert ez csupán a formát jelentené), hanem művészeti probléma: s ez a fogalom egyaránt magában foglalja a tartalmi és formai vonatkozásokat: az esztétika etikáját és az etika esztétikáját. Duba ezeket a követelményeket nemcsak megfogalmazza, hanem alkalmazza is: Fábry Zoltán „valóságiroda- lom“-koncepciőját elemezve értő módon mutat rá a puszta, nem esztétikai közegben megvalósuló, etikai indítékú „kimondásigény“ elégtelenségére; Török Elemér verseiről írva is kifogásolja az „etikai szempontok (kimondásigény) túlsúlyát az esztétikum felett“ (105. 1.). Fiatal íróinktól és költőinktől viszont — akiket, becsületére legyen mondva, nem lekicsinylő vállveregetéssel, hanem egyenrangú társként kezel — józan és mindvégig elvi szempontokat érvényesítő, a jelenségek mélyére ásó vitacikkében (Autóstoppal az Ararátra) a tér és idő valóságának mélyebb dimenzióit kéri számon. Információ és életérzés — mindkettő Duba gyakran használt szavai közé tartozik. Mindkét fogalom — s ez a szerző dialektikus gondolkodásának eredménye — többsíkú, rétegelt. Megkülönbözteti a közvetlen (saját létünkből fakadó, tapasztalati) és a közvetett (a tömegkommunikációs eszközök útján egy más térből és időből átvett, tehát másodlagos) információit. Értelmezésében az életérzés is ilyen kettős sarkítottságú: romantika (elidegenedés, szélsőséges individualizmus, az erkölcsi értékrend felborítása, a divathullámmal hozzánk sodródott beatnik magatartás tartozik ide), és realitás áll egymással szemben. Duba rugalmasan nyúl ezekhez a problémákhoz, nem tagadja, hogy a romantika bizonyos formái a mi társadalmunkban is megnyilvánulnak. Tematikai felhasználhatóságuk jogosultságát sem kérdőjelezi meg, hiszen ha az irodalom nem venne tudomást ezekről a problémákról, a valóságot — vagy legalábbis annak egy szeletét — rekesz- tené ki magából. Vallja, hogy — ha az irodalom valóban erkölcsös akar lenni — meg kell kérdőjeleznie a társadalom jóváhagyta erkölcsi normák létjogosultságát is. A kételkedést elfogadja, helyesli; a nihilizmust viszont elveti: . az az irodalom, amely az emberi szenvedésen a felelőtlenségnek kultusszá és erkölcsi attribútummá való emelésével, cinizmussal teszi túl magát, vagy lényegéből eredően egyszerűen képtelen ezt észrevenni: életellenes romantika“. (133—134. 1.) A közvetett, a másodlagos információk nem avathatók az irodalom anyagává — csak megélt, átszenvedett, erkölcsileg hiteles, mert igaz tényekből épülhet fel az az irodalom-modell, amely nemcsak merít a valóságból, hanem a maga módján vissza is hat rá: az esztétikum etikája és az etika esztétikája révén tudat- és erkölcsformáló, gondolatokat ébresztő szellemi energiává alakul, bizonyítva, hogy az irodalmi információ útja — az esztétikum közegén át — valóságtól valóságig tart. E fönti három összetevő egyensúlyhelyzetének megteremtését célzó gondolatok teszik Duba könyvét a szlovákiai magyar irodalmi gondolkodás jelentős eredményévé. Zalabai Zsigmond
