Irodalmi Szemle, 1972

1972/10 - FIGYELŐ - Zalabai Zsigmond: Valóságtól valóságig (Duba Gyula: Valóság és életérzés)

alakítói. Felszabadulás utáni irodalmunk, úgy tűnik, napjainkban lép ki gyerekcipőiből, s egyre inkább „emberesedik“: ösztönös múltja helyett tudatos jelent és jövőt teremt. Egyre többen érzik a kérdésfölvetés és válaszadás szükségszerűségét: Tőzsér Árpád és Rákos Péter tavaly megjelent gondolatgazdag kötetei után előkészületben van Szebe- rényi Zoltán Győry Dezsőről írott monográfiája, már megjelent Egri Viktor Tiszta források című műve, s a sort egy legfrissebb kiadvány: Duba Gyula Valóság és életérzés című kritika- és esszégyűjteménye zárja.

Tér és idő

— ez a két fogalom vonja meg Duba valóságlátásának koordinátarendszerét. A tér: a szűkebb — Hontfüzesgyarmat — és a tágabb — a magyarlakta Dél-Szlovákia — pátria; az idő: a néhány évtizedet visszafelé is magához ölelő jelenkor; a valóság és életérzés: az az írói feleletadás, amely — a fenti két tényezőhöz kapcsolódva — az alábbi kérdésekből bontakozik ki: .. hogyan alakul ki a XX. század Közép-Európájá- ban egy sajátos és önálló szellemterület, nem több mint egy emberöltő alatt? És valóban sajátos és önálló-e? Hogyan hatnak rá maga mögött hagyott, hagyományait őrző részek, melyekről leválasztották; hogyan alakítják születésével kapott adottságai és létfeltételei? Egyszóval: milyen irodalom volt, milyen jelenleg és milyen lehet a jövőben a szlovákiai magyar irodalom?" (31. 1.)

A kérdés múltra vonatkozó részére Duba a „lett-irodalom“ (135. 1.) választ adja, s ez a maga tömörségében is lényegre tapintóan jelzi szellemi életünk esetlegességét, gyökértelenségét, vadhajtásainak elburjánzását. A történelem úgy hozta magával, hogy ez a „lett-irodalom“ még ma sincs a „meglett irodalom“ korban. Szellemi építményünk afféle „magos Déva vára“; építői amit „reggel raktak leduvadt estére, / amit este raktak leduvadt reggelre.“ Mindez persze nem jelenti azt, hogy a régi építmény egy-egy téglája nem menthető — sőt: mentendő! — meg a jelen számára. Az első köztársaságbeli „kvaterkairodalom“ mellett, amelyben „él és virul a kilencvenes évek magyar irodalma, a dzsentris és paprikaszalonnás irodalom, a ,lélekrajzos’ epigon- irodalom, a császárelemérek és pintérek szívgyönyörűsége“ (Fábry), szóval a „kúria- irodalom (uő.) mellett, helyesebben: ellenében ott a másik írói tábor: Fábry, Sellyei, Darkó stb. Ne váljanak holt irodalomtörténeti anyaggá, tény- és adathalmazzá, legyen életművük, szellemiségük ható és hatványozó erő: ez Duba szándéka. Adva van a fogalom: újarcú magyarok. „Ezt a hagyományt ma sem ismerjük“ — szögezi le Duba Prózánk helyzete című írásában. Nem ismerjük, de — ismernünk kellene! S az irodalmunk múltját kutató esszéíró azonnal akcióba lép: elemző-, rendszerező- és értékelőképességeit mozgósítva fölméri Győry Dezső költészetét, hogy a jelenbe is átmentse életművét, amely „a szlovákiai magyar életérzés átfogó dokumentuma és etikai alappillére“ (214. 1.), azaz: aktivizálható hagyomány, megmentendő és továbbadandó érték. Az értékmentés: ez irányítja Duba tollát. Folytonosságteremtő törekvéseinek tudatos voltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kötete húsz írása közül ötöt, sőt részben a hatodikat, a novellairodalmunk fejlődésképét megrajzoló A szlovákiai magyar novella című tanulmányát is a múlt, az aktivizálható hagyományok föltárására szenteli. Meg kell értenünk a múltat, hogy tudatosan formálhassuk a jelent, amely — bizony — még formálandó. Annál is inkább, mert irodalmunk feladatai sokrétűbbek, mint az az első pillantásra tűnik. Adva van az örökölt, értékközvetítő, szerepénél és nemes célkitű- ‘ zéseinél fogva is becses „hídszerep“, s vele szemben — illetőleg mellette — önmagunk kifejezése, formába állítása. Melyik az elsődleges, a fontosabb feladat? Anton Popovič az Irodalmi Szemle egy nemrégi számában (1972/6) úgy vélekedik, hogy „a kisebbségi irodalmak esetében valóban közvetítő funkciójukból (az én kiemelésem — Z. Zs.) kell kiindulnunk..Ugyanakkor számon kéri a határozott közvetítőkoncepció hiányát; „Úgy tűnik föl, hogy a szlovákiai magyar irodalom képviselői nem használják ki teljesen a lehetőségeiket... a szlovákiai magyar írók nem tudatosítják eléggé közvetítő küldetésüket, s épp azért az irodalmi élet itt kicsit befelé forduló, elszigetelt és funkciótlan ...“ A hídszerep és az önkifejező, önfelfedező irodalom elsődlegessége tisztázandó és lényegbevágóan fontos kérdés. Nem lehet véletlen, hogy az útjaikat kereső irodalmak fejlődésük bizonyos szakaszában szembekerülnek ezekkel a problé-. mákkal. A legközelebbi analógiát felvilágosodás korabeli irodalmunk szolgáltatja.!