Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - ÚJ HANGOK - Szigeti László: Szigeti László
elintézni semmit: ketten alkottak egy teljes embert. Akkor kezdődött kettejük egy élete, s az a legszomorúbb, hogy én sem tudom őket csökönyös sziámiságuktöl megszabadítani. Az emberek azt hiszik, hogy elválaszthatatlan szálak fűznek a Nándor lányokhoz, a Nádor lányok meg azt, hogy eltéphetetlen kötelék az emberekhez. Tévednek. Én valahol a Nándor lányok holdbelisége és az emberek földbelisége között lebegek, akár az űrben. Néha szerettem volna repülni vagy az emberek, vagy a feleségem felé, de nem volt bátorságom. Inkább elhitettem magammal, hogy elromlott a rakétám, nem tudok repülni. Három éve, hogy az asszony beteg, három éve, hogy nem volt dolgom nővel. Ha észreveszi tépelődéseimet, rám szól: — Te, Márton, menj el ma éjszaka ... keress valakit — és elkezd alázatoskodni. — Ne haragudj, nem tehetek róla, de velem ... velem nem ... — De drágám! Tudod, hogy az utcalányokat mindig kerültem! — Igazat mondtam, és átkoztam magam a becsületességemért. Kifutottam az erkélyre, felpillantottam a gön- cölszekérre és csaknem elbőgtem magam. Nekidőltem a ház hideg falának, szőrös államat hozzádörzsöltem, torkom összeszorult. Senkinek se kellek. Leninek se. Senkinek.“ Kinyílt a kocsmaajtő. Leni és Noé kiléptek a hűvös utcára, a pádon látták az Öreget, amint éppen könnyeit törölgette. Nem szóltak hozzá. Egymáshoz sem szóltak. Leni jobbra ment, Noé balra. Az Öreg a pádon ült, mereven figyelt, kicsit örült is, hogy Leni jobbra ment, Noé meg balra. A fiú betért a sarkon, biztos az állomásra megy, Leni egyedül ballag a bank felé. Az Öreg mosolygott. Később hallotta a vonat füttyét, tudta, hogy Noé bent ül az egyik fülkében, nikotinos ujjai közt cigarettát szorongat, lehet, hogy rádiót hallgat, verset ír, sír, esetleg ízléstelenül nevet azon, hogy van mersze játszani a halállal. Vaskerekű bárkán utazik Noé Komárom vagy Pozsony felé, Leni fáradt lábán cipeli magát a hideg párnák közé, s az öreg nevet, újra nevet, hangosan és keserűen, hogy egyikük sem találja meg azt, akit és amit keresnek. Átutazhatják az életet, csak magukat találják mindenütt, csak önmagukat, saját magányukban. „Ügy, mint én.“ Chovanec Milan: Az élet ünneplése (olaj)
