Irodalmi Szemle, 1971
1971/9 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Platzner Tibor
Orra bukva az avaron, a veszélyt megkeresni. Derékig csonterdőben is csak menni, egyre menni,... vallja Farkas Árpád Avaron című versében, mellyel tulajdonképpen aláírta azt az iratot, mely a múlt-mozaikból összeálló jelennel szemben elkötelezi ezt a nemzedéket. Igaz, az antológia bevezetőjében Dali Sándor óva inti az olvasót, hogy ne keressen csoportszellemet az antológiában, de ennek ellenére mégis nemzedéki öntudatról, feladatvállalásról és a viszonyulás lényegének tudásáról vallanak Csiki László, Czegő Zoltán, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter és Vári Attila szépmívű versei és prózai írásai. Nem alkotó csoport ez, hanem korosztály, mondanivalójuk nem hat ember, hanem ezrek és ezrek ügye, lelkiismerete, feladata. Benne van e szenvedélyes vallomásokban, versekben, elbeszélésekben, Nagy István pasztell tájképeinek, Gy. Szabó Béla grafikáinak szépsége, s az az erdélyiség- és magyarságtudat s emberi felelősségérzet -is, amely a székelyudvarhelyi Tompa László verseire s Tamási Áron életművére any- nyira jellemző. S ez a nemzeti- és emberségtudat mégis más, mint Tompa Lászlóé vagy Tamásié, mert osztály-, nemzeti és népi szempontú. Más, mert a jelen ismeretével és fellelhető kórképével gazdagabb, más, mert egy új, de már érett korosztály vallomása. És több is, mint a térben és időben is egyik legközelebbi előd, Tompa László végtelenül erkölcsös és emberi magatartásról tanúskodó és valló képe: Én, amíg minden omlik, összedül, Gyökereimmel e kopár fokon — Bús székely fenyő — megkapaszkodom S állok, daccal, társ nélkül, egyedül. (Magányos fenyő) Farkas Árpád Avaron című versében (az egész antológiára jellemzően) nem a magányosság a létezés szimbóluma, hanem az apákkal és a jövendő fiaival gyökereken, fellegeken keresztüli összekapaszkodás és a létező jelennel való együttélés, még a keservekben való kitartás is. Egyszerűen, a létezés szimbóluma az, amely a megtartás és megmaradás egyedüli járható útját is jelenti: a kőkemény egymásrarakódás. A múlt és a jelen közötti távolság csökkentése, nem azzal, hogy a jelent visszavisszük a múltba, hanem, hogy a múltat tesszük a jelen asztalára; táplálkozzunk tanulság-gyümölcséből. Ez a Kapuállító, ez az antológia lényege; amely ezen kívül esik, az vagy egyszerű vallomás az emberről és a világról vagy olvasmány vagy tűrhető színvonalú provincializmus. És még any- nyi, hogy egy székelyföldi megye elkötelezett szellemembereinek legbelső életébe betekintve, bizonyságot nyújt az alkotó és életközege termékeny viszonyáról, és olyan szellemre nevel, amelyre a magyar kultúrterritórium közepe is gyakran rászorul, mert hiányát szenvedi. Duray Miklós Az antológia szerzői: Bogdán László 1948, Csiki László 1944, Czegő Zoltán 1938, Farkas Árpád 1944, Holló Ernő 1910, Magyari Lajos 1942, Markó Béla 1951, Nagy B. Viktor 1923, Péter Sándor 1941, Sombori Sándor 1920, Tompa Ernő 1930, Tömöry Péter 1943, Vári Attila 1946, Veress Dániel 1929. Előszó: Dali Sándor, a Megyei Tükör főszerkesztője Kiadta: Kovászna megye művelődés- és művészetügyi bizottsága, Népi Alkotások Háza Szerkesztette: Jecza Tibor Platzner Tibor A mai fiatal szlovákiai magyar művészek közül a „vadak“ csoportjához kellene sorolni, ha létezne efféle tömörülés. „Tiszta“ pop-art, de mégsem úgy, hogy sutba dobná a művész teremtő akaratát, vagy egyszerűen csak tárgyakat állítana ki, mondjuk egy darab száraz kenyeret vagy egy zacskó kidöntött sót, női melltartót vagy törött üveget bűzlő folyadékkal. Nem. Platzner használja a hagyományos anyagokat, főleg sztigmatikus fölfogású képein, a színeket is a közönséges hulladékanyag, mint
