Irodalmi Szemle, 1971

1971/9 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Platzner Tibor

eldobott patkó, különféle méretű és vastagságú szögek, elvásott cipő, kerék, kanál, trombita, hegedű, óraszerkezet, rongy, inggallér, nadrág stb. színezésére. Az anyag csak eszköz, amivel megvalósítja képi elképzeléseit. Az anyag ritkán marad meg a maga természetes színében, rendszerint festéssel igazítja saját elképzeléséhez, fölhasználva a színek alakító és kifejező lehetőségeit. Ahogyan a tárgyi elemeket rendszerbe fűzi, abban határozott kompozíciós törekvések állapíthatók meg. Tehát nem a véletlen szülte hatásokra vadászik, mert jól tudja, hogy ami nem emberi tehetség produktuma, az kívül esik a művészet fogalmán.

Platzner látszólag a világ hétköznapi, szemetes oldalát méltatja figyelemre, valójában e látszat csak a fölhasznált eszköztár anyagára vonatkozik. Nyitva hagyja a kérdést, hogy ti. valóban a művészet gazdagodása-e az, amit „képeiben“ elénk tár? A „hulladékot“ emeli a komponálás révén jelképi rangra, a megértés nehézségeit azonban maga is tisztán látja, ezért képcímekkel siet a képzettársítás segítségére. Erős plasztikai hatások lebegnek szeme előtt, néhol domborműszerűen, máskor térbe állítva, több dimenziós megoldással. A síkból kinyúló festett gipszujj figyelmeztető, bíráló jelképpé válik, a hegedű törzse egyetlen női lábszárhoz illesztve, háttérben kerettel, az elhegedült élet jelképévé válik, még ha „Krisztus ’70“ is a címaláírás. Ez a „műve“ különben mintegy lebeg a levegőben, amivel a művész a gravitáció megszűnésére utal, az értékek súlytalanságára, minden érték eljelentéktelenülésére figyelmeztet. Lebeg a lábszár a levegőben, mögötte a keret függesztett, s ezzel az élet bizonytalanságára utal, a „vanitatum vanitas“ filozófiájára. Ugyanakkor a megkapaszkodás szükségességére is: az ember keressen talajt magának, amin a lábát megvetheti. Platzner vállalja a kihívást. S ha a képzelőerő haláláról nem is minden alap nélkül írnak neves műkritikusok, az emberi tehetség, a csapongó képzelet megtalálja tartalmi és formai ötleteit, amit megcélozhat. Viszont: nagy választékra valóban nincs lehetőség. Platzner képcímei is ezt bizonyítják. Nem újság az Akt, a Fej, a Gondolkozó, az Ember, a Vak, a Sebesült, a Kisasszony, a Kép sem. Még az Elérhetetlen I—IIl. témája sem. Sőt, ezen a ponton egyenesen csatlakozik a nagy Harmos Károlyhoz, aki lelki, szellemi, idegi és hőtani állapotokat festett meg. Platznernél az anyag más, a gondolat gyakran ugyanaz. De ezzel a kör be is zárul: nincs semmi új a Nap alatt, még a pop-art sem új, legföljebb új az a megkülönböztetett tisztelet, ami eddig csak a primitív népek bálványainak, a természet formálta különös alakzatoknak járt ki, azoknak is csak ideig-óráig. De Platzner mindenképpen sajátos szín és kísérlet a mai szlovákiai magyar művészetben. Ha jobban össze tudja fogni művészeti törekvéseinek egyes szálait, s megadatik néki az alkotási lehetőség folyamatossága, pár éven belül egységesebb arcot ölthet művészete.

Platzner 1939-ben született Komáromban. Előbb gépipari technikumot végzett, majd a Nyitrai Pedagógiai Intézetben szerzett tanári oklevelet. Két évig tanított a komáromi magyar általános középiskolában, utána a komáromi Magyar Területi Színház díszlettervezője lett. Tárgyilagos ember: díszleteket tervez a színháznak, magának pop-artos műveket alkot, de a művészetek csúcsára a zenét helyezi. Kiállított Pozsonyban, Brünnben, Prágában, Dunaszerdahelyen és Komáromban. Művészete meghökkentő annak, aki nem szokta meg az efféle műveket a kiállítóhelyiségekben. De aki már találkozott effajta megoldásokkal, abban is változatlanul merül föl a kérdés: ha egyszer nem megtartásra érdemes műalkotások e tárgyak, akkor vajon mi célból születtek? A művész és kritikus sem tud mást mondani, mint azt, hogy ily módon is ki lehet fejezni világnézetet, lehet véleményt alkotni a világról, arról, ami benne történik. Művei nem lakásba valók. Sőt, olyan műtárgyak azok, amelyeknek máshol is nehéz helyet találni. Ezzel kapcsolatban az első kérdés, ami láttukra fölmerül: kinek készíti őket? Ha pedig a művész maga is megvallja, hogy pop-artos alkotásai nem otthonokba valók, akkor hősiessége előtt is adóznunk kell, hogy mégis elkészíti őket, egyfajta figyelmeztetésül bizonyos szociológiai igazságok „tükröztetésére“.

De hogy rajzolni is tud, azt a komáromi Duna menti Múzeum kiállításán a látvány oldaláról nézve is pontos rajzai, köztük egy érzékenyen formált vonalas női akt, kétséget kizárva bizonyították. A Szuchy Emil műtörténész által finom ízléssel és okos logikával rendezett kiállításon Platzner kísérletező művei hatásosan érvényesültek.

Szíj Rezső