Irodalmi Szemle, 1971

1971/10 - Ruttkay György: Egy aktivista festő vallomásai

Kassa az 1920-as években kezdet Szlovákia egyik — sajátos jellegű — képzőművészeti gócpontjává fejlődni. Nemcsak a helybeli művészek rendezték itt abban az időben kiállításaikat, hanem több budapesti művész is jelentkezett műveivel. Ezekről a kiállításokról ismét többször én írtam beszámolót. Tekintettel arra, hogy ebben az időben még új volt Kassa közönségének a tárlatlátogatás, fontos szerepet játszott ennek előmozdításában — a szlovák nyelvű lapokon kívül — az a három magyar nyelvű napilap, amelyek ügyes propagandával — ebben magam is részt vettem — hívták fel a figyelmet ezekre a kiállításokra.

1920 októberében két eperjesi festőművész ismerősöm arra kért fel, hogy Kassán rendezendő kiállításuk előkészítésében legyek segítségükre. Kérésüknek szívesen tettem eleget, mert tudtam, hogy egyikük — mint hivatásos festő — nehéz anyagi körülmények között él Eperjesen, míg a másik azért nem tud utazgatni, mert törvényszéki jegyzői minősége eperjesi hivatalához köti. Utóbbi nem hivatásszerűen, de annál nagyob lelkesedéssel foglalkozott a festészettel.

Segítőkészségemet azzal viszonozták, hogy meghívtak maguk közé harmadik kiállítónak, bár — mint a tárlatról szóló kritikákból kitűnik — az én művészi törekvéseim merőben eltértek az övéiktől. Tekintettel erre, kiállítandó anyagomat úgy válogattam össze, hogy abban régebbi és legújabb műveim együtt szerepeltek.

Végeredményben örültem, hogy Kassán is bemutatkozhatom mint festő, mert eddig a nyilvánosság előtt csak a budapesti Ma kiállításain szerepeltem.

De szóljanak helyettem az újságok beszámolói, melyeket „jószemű“ újságírók — tehát műtörténészek — írtak:

„... minden elfogulatlan szemlélőnek el kell ismernie — írja a Kassai Hírlap 1920. október 20-i számában Keller Imre —, hogy úgy dr. Demeter Lénárd és Rákosi Ernő Eperjesről, mint Ruttkay György Kassáról, még csak ígéretek. Annyira ígéretek, hogy például dr. Demeter Lénárd képeit igazán csak néhány hajszál választja el a jóakaratú dilettantizmustól, Ruttkay György pedig önmagát keresi. A modern festőművészet esztétikája elkábította. Nagyszerűsége meghódította. Rélépett arra a lépcsőfokra, amelyről már a forradalmi tüzek látszanak. De nem mer még egy fokkal feljebb lépni, hogy ó maga is lángot fogjon a forradalmi tűztől. Viaskodik önmagával és a kicsiny múltjával. Még nem szokta meg eléggé az alkotásnak új technikáját, a réginek ideológiája azonban még uralkodik rajta.

Ugyanerről a kiállításról a Kassai Napló kritikusa, Szmrecsányi Anna így ír:

„... Ruttkay György a harmadik kiállító, egyelőre még csupa kontraszt és keresés. Minden képén érezzük a fiatalos, izzó türelmetlenséget, amely futva viszi előre, hogy minél előbb találkozhasson egy szimpatikus fiatalemberrel, aki a kész, kiforrott Ruttkay György — izmos tehetségű, invenciózus festő lesz és biztos vonalművész. Most kiállított alkotásainak is megvan már az egyéni timbreje, azaz: ki tudja fejezni önmagát és csakis önmagát még ott is, ahol idegen, például Rippl-Rónai hatások alatt áll, vagy régi konzervatív sablonok nyűge alatt.

Viszont az Esti Újságban — aláírás nélküli cikkben — így méltatják kiállított festményeimet:

„Ruttkay György forrongásban lévő fiatal művész. Még nincs túl az igazság lázas keresésén, még meghatározott irányt nem tükröznek vissza képei. A fejlődés menete azonban kimutatható, s ez biztató jelenség arra nézve, hogy nem kritika nélkül veti magát egy festői irányba, hanem keres.

Vannak képei, melyek pontos természetszemléleten alapulnak, azonban már ezeken is valami széles felfogás, valami egyéni beérés tükröződik. Más képein csodálhatjuk a nagy foltokban összevont dekoratívszerűséget. Itt sokban Rippl-Rónai irányának, ha nem is közvetlen hatása látszik. És egy pár rajzával bevonultatja — Kassára először

— a kubizmust és a futurizmust. A legegyszerűbb mértani formákra leredukált emberi és állati formák meglepő jellegzetességgel fejzik ki a mozgalmasságot... Nem akarunk a forgalmi irányok mellett vagy ellen pálcát törni, de amit Rutkay ad ilynemű pár kicsi rajzán, az érdekes és gondolkodóba ejthet.“

A rám vonatkozó kritikákat azért adtam vissza, mert nagyon tanulságosan jellemzik az 1920-as évek kulturális felfogását, amikor mindhárom újság cikke elismeréssel, sőt kiemelve méltatja forradalmi műveimet. Örömmel kell megállapítanom, hogy a közönség tömeges rokonszenve expresszionista-futurista-kubista műveim felé irányult. Idősebb