Irodalmi Szemle, 1971
1971/9 - FIGYELŐ - Mészáros László: Pontos és meztelen valóság (Mészöly Miklós: Pontos történetek, útközben)
juk a Pontos történetek filmjét és második megközelítésként képekké fagyasztjuk az egyes történeteket, akkor felfedezzük, hogy lényeges különbség van Mészöly és az „új regény“ irányzat alkotásai között. Míg például a Fokozatok (Robbe-Grillet) tanárai képtelenek szabadulni a tárgyak zuhatagából, Mészöly könyvében nem a tárgyak dominálnak, hanem az emberek. A kéjleső (ugyancsak Robbe-Grillet] értelmetlen tettével szemben a „pontos történetek“ epizódhősei megpróbálják értelmezni és megindokolni tetteiket. Természetesen csak olyan mértékben, amennyiben „helyet kapnak“ a felvevőgép előtt. A kétségtelenül pozitív vonás: emberi valóságok villannak fel előttünk. Ha néha nehezen megérthetők és értelmetlenek is ezek a valóságok, de valószínűek, tehát hitelesek. A felvevőgép panorámája csak látszólag egyenletes. A tárgyakon csak végig- siklik, a tájat megpróbálja egészbe foglalni, hosszú párbeszédeket közvetít, és aprólékosan el-elidőz egy-egy arcon, mozdulaton, emberen. Mindez szinte kidomborítja az említett különbséget. Mészöly ugyanis minden bizonnyal tisztában van vele, hogy a valóság lényege nem a puszta tárgyakban rejlik, hanem a tárgyak között, valamint az ember és a tárgyak között levő viszonyban. A tárgyak világának csak akkor van értelme, pontos leírásuk csak akkor szükséges és indokolt, ha belépünk ebbe a világba, ha felbolygatjuk, megváltoztatjuk. A munka nem könnyű, mert tulajdonképpen az egész világ eltárgyiasulva áll szemben velünk. Ennek a ténynek a tudata dermeszt bennünket a tények és történetek pontos és meztelen leírásának passzivitásába. De tudnunk kell azt is, hogy ennyiben maradni nem lehet. Ez a szembeszállás, persze, csak egy a többi lehetséges hozzáállás közül. Mészöly valóban nem kínálja ezt a megoldást sem — a választást az olvasóra bízza. Az ide-oda guruló sörösüveget mindenkinek magának kell megmagyaráznia. A történetek mögött meghúzódó viszonyokat magunknak kell kihámoznunk. Az arcok mögött felvillanó gondolatokat nekünk kell végiggondolnunk. Az emberi dokumentumot értelmeznünk kell. 5. Valóság vagy irodalom? Ha az egyes irodalmi művek valóságos dokumentumként tárják elénk a pontos és meztelen emberi történeteket, akkor ezzel tulajdonképpen az irodalom legalapvetőbb funkcióját kérdőjelezik meg. Az irodalom nem olyan vallomás a valóságról, amelyet „a tények érdekében“ egy bírósági tárgyaláson barkochbáznak ki az emberből. Az irodalom úgy vall a valóságról, hogy egyben értelmezi is azt. Az előző példázatnál maradva: az irodalom a vádlott utolsó szava, beszéde. Amikor az ember elmondja, elmeséli, hogyan látta ő a történteket. A világ arra való, hogy magyarázzuk. Végtelenül bonyolult és még egyre bonyolódó valóságunk lehetetlenné teszi, hogy akár a legműveltebb ember is csak a saját magyarázataira támaszkodjon. Tulajdonképpen az egész kultúra nem más, mint a világ különféle magyarázatainak az összessége. A szellem világától tehát az új valóság új magyarázatait várjuk el. Bővülő világunkban egyre elégtelenebb a puszta leírás. Mikrovilágukban lényeges a tárgyak kozmoszának pontos ismerete, de amint kilépünk az utcára, már le kell mondanunk a tárgyak puszta regisztrálásáról, ha nem akarunk eltévedni, vagy egy autó kerekei alá kerülni. Az egész világ csak izzó mondatokba sűrűsödött esszenciaként érthető meg. Az írónak újra kell értelmeznie a valóságot és művében újra kell teremtenie. A puszta tükrözés nem alkotás. Ha tényeket és dokumentumokat akarunk, akkor nem az irodalomhoz fordulunk, hanem a tudományhoz, ami a saját nyelvén néhány mondatban sokkal többet tud mondani a valóságról, mint kötetnyi más írás. Az „új regény“, a tényregény körül mintha ez a kérdőjel emelkedne a legmagasabbra. Ahogyan például Lucien Goldman „tökéletesen“ megmagyarázta Robbe-Grilletet, ugyanúgy a Pontos történetek valóságából is ki lehetne abszt- rahálni bizonyos társadalmi összefüggéseket. A kérdés csak az, hogy mindez kinek a dolga legyen. A „pontos történetek" koncentrált valóságot jelentenek, melyet magunknak kell értelmeznünk. De vajon rászánja-e magát erre az értelmezésre minden olvasó? Hőssé vá- lik-e minden olvasó ebben a filmben (pszichodrámában)? Minden tapasztalat a kételkedést erősíti. A könyv valóságát csak látjuk, de a saját valóságunkban érdekelve vagyunk, tehát mindenekelőtt azt kell elemeznünk és értelmeznünk. Az