Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - HAGYOMÁNY - Nagy Miklós: Jókai, cívis Komáromiensis

A későbbi években Jókai nem maradt meg e bölcs felismerésének magaslatán, gyakorlati politika terén többször támogatta Tisza Kálmán káros intézkedéseit az együtt élő népekkel szemben. Azonban ez a múlt század közös nyomorúsága, amelíye! a mi századunknak kell végleg szakítania a Duna-medencében, legalább most, annak utolsó harmadában! És még az aggastyán mestertől is van mit tanulnunk. Nagy szel­leme változatlanul megőrizte hitét a történelem irányíthatóságában, az ember töké­letesülésében. Vezető szerepet vállalt a polgári békemozgalomban, a millennium esztendejében többedmagával felhívást intézett a világ történelemtanáraihoz: ne állit_ sák előadásaikat a militarizmus és az elvadult, eltorzult hazaszeretet szolgálatába. Mert ő, a „nemzeti érzület“ nagy, és bizony nemegyszer délibábos apostola tisz­teletre méltó határozottsággal ismerte föl, hogy ezzel az elemi erejű érzéssel ször­nyű módon vissza is lehet élni. Érdemes belelapozni az Interparlamentáris Unió 1895-i brüsszeli ülésén elmondott beszédébe: „A nemzeti gyűlölködés mindennapos vendég a pór és munkás asztalánál, amely kieszi a húst leveséből, s rongyos ruhával fedi be gyermekeit. A gyűlölség a legdrágább passzió (...) A Nemzeti gyűlölség támogatá­sára lehet ugyan hivatkozni a nemzetiség szeretetére, a nemzeti nyelvre, a fajra, de nagyon csalódik, aki ez érzelmeket ikertestvéreknek gondolja. Mikor ellenkező ér­zelmek. Nekem is a nemzetem, anyanyelvem iránt való szeretem épp oly drága, mint másnak a magáé, és én minden nemzetnél tisztelem ezt a szeretetet. De ennek nem a másokkal szemben való ellenségeskedésben kell nyilvánulnia, nem kell túllépnie a haza határát, hanem abban az igyekezetben nyilvánuljon, hogy a mi nemzetünk fej­lettebb legyen a kultura műveiben (...) mint a másik.“7 Oly mondatok, amelyeknél nevelőbbeket, igazabbat a századforduló magyar világában csupán Ady ír majd le, amikor a szocializmussal ismerkedve így elmélkedik 1905-ben: „A nacionalizmus dühödt hazafiság. De még az sem. (...) A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua nonja az embereknek és a társadalomnak, hogy fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló becsületes, munkás emberek mind azok.“8 Jókai nemzeti elfogultágon felülemelkedő humanizmusát, őszinte, az évek múlásával csak egyre erősödő békevágyát nagyon sok gyökér táplálta. Történelmi tapasztala­tai, romlatlan, jó szíve épp úgy, mint dogmátlan kereszténysége, ám aligha tévedünk, ha itt sem feledkezünk meg Komárom és vidékének légköréről. Mint imént rámu­tattam, szülőhelye példát adott a felekezeti békéből, de hozzátehetném, hogy nem vizsgázott rosszul a különféle nemzetiségek együttélése tekintetében sem. Megfért benne magyar a szerbbel, göröggel, a Habsburg-birodalom soknyelvű katonája a ma­gyarral, amiként a Csallóköz már Mária Terézia korában otthont adott a sanyarú északi vidékekről idetelepült szlovákoknak. Madách mellett Jókai a legnagyobb magyar írói lángelme, akit a mai Szlovákia földje adott. Szellemi térfogata olyan, hogy értékeinek tudatosításában nem kell feltétlenül a megelőző nemzedékek útján járnunk, noha a régebbi irodalomtörténet­írás sok érdemét nem tagadjuk, ötven-hatvan esztendeje hazaszeretetét, hazaismere­tét hangsúlyozták, majd kiemelték: mennyire újjáalakult írásaiban a magyar népköl­tés, magyar humor, magyar nyelvkincs. Jogos és igaz megállapítások születtek így, de nem kevésbé jogos ma békevágyáról, emberszeretetéről, sovinizmusellenességé- ről, a múlt század általános európai áramlataihoz való kapcsolódásáról beszélni Attól kell félni, hogy mindezzel átfestjük, meghamisítjuk Jókait? Meddő aggodalom ez, mivel nem a napi szükségletekhez tapadó, történetietlen, a sajátos irodalmiságáról meg­feledkező átértékelést hirdetjük. Alapelvről van szó, amelyet tárgyszeretettel, elmé­lyült kutatómunkával kell megvalósítani, de elodázni nem szabad. És az alapelv így szól: minden kornak joga, sőt kötelessége új látószögből szemlélni a múlt kiemelkedő alakjait, hogy saját küzdelmeihez erőt és útmutatást merítsen belőlük. 1 J. M.: Politikai beszédek, Bp. é. n. 2. k. 373. e A. E.: A nacionalizmus alkonya, Válogatott cikkek és tanulmányok, Gondozta: Földessy Gyula, Bp. 1954. 113.

Next

/
Oldalképek
Tartalom