Irodalmi Szemle, 1971
1971/7 - Csanda Sándor: Balassa Bálint verstípusairől
szerelmet foglalt“. A vers tartalma és „belső összefüggése“ is arra utal, hogy a költő egy olyan nőhöz sietett, akiről úgy vélte, hogy őt szereti, s leteheti minden gondját „szerelme ölében". A hosszabb távoliét alatt azonban a lány mást talált, neki „hagyván szernyő halált", a költő ezért szidja őt, s a sírásával az utasokat tőrbe csaló kroko- dílushoz hasonlítja. Hasonló konfliktust fejez ki az ez után következő, Ö te csalárd, világ (16) kezdetű vers is. A versfők tanúsága szerint nyilvánvalóan Losonczi Annához írta Bizonnyal esmérem rajtam most erejét (20) kezdetű költeményét. Az itt kifejezett konfliktus nem mély, átmeneti jellegűnek látszik: a költő arról panaszkodik, hogy tudta, milyen kínokkal jár a szerelem, mégis vállalta, mert „erre vett az ő szépsége“. Közben azt is megtudjuk, hogy már Anna szeretője, s ezért bizonyos szenvedést hajlandó is elviselni. Az asszony, feltehetően féltékenységből, elküldi magától a költőt, de ő még bízik: „Hiszem ha esméri idővel énbennem, hogy nem csalárd szívvel személyét szeretem, talán megszán engem .. Ugyanezzel az ellentéttel foglalkozik következő, Kiben a szeretője ok nélkül való haragja és gyanúsága jelöl ír Anna nevére (21) című költeményében. A konfliktus lényegét már az első strófában megmondja: „Az én szerelmesem haragszik most reám, Hogy ingyen bánkódom azt véli én hozzám, Hogy őtet meguntam, Fogadásomot gondolja, hogy megbántam." Szigetitől eltérően mi úgy véljük, hogy az ellentét oka nem a férjes asszony kiszolgáltatottsága, érzékenysége volt, hanem Balassinak életrajzából ismert ifjúkori kalandjai. Anna bizonyára a fülébe jutott pletykák miatt neheztelt rá, s a költő igyekezett őt megnyugtatni, mert jellegzetes főúri mentalitással a futó kalandokat nem tartotta fontosnak, és szívében úgy érezte: „Bn keserves szívem hozzá oly állandó, Mint fenőja télben nyárban maradandó". Ugyanilyen szerelmi konfliktus a tárgya a Losonczi Anna nevében írt Lelkemet szállottá meg nagy keserűség (22) kezdetű versnek is. Ebben beismerés, „önkritika“ Is megszólal, Anna szájába adva: „Igazán történt ez is méltán rajtam, Mert ok nélkül magam búcsút neki adtam, Szegént háborgattam..." A költő tehát úgy véli, hogy a konfliktusért Anna felelős, s míg ő másutt keres vigasztalást, az asszony így gyötrődik utána: „Szeretője után kesereg szívébe, Kit más szűz kezére, Mint tudatlan ember, ok nélkül ereszte." Az előző három költeményben ismertetett ellentét elmélyüléséről tanúskodik a következő, a Balassi-strófa kezdetleges változatában írt, Nő az én gyötrelmem kezdetű (23) vers. Erről Szigeti ezt írja: „A kiindulás itt is humanista jellegű: a költő panaszkodik, hogy kedvese »elvetette« szemei elől, azzal a szándékkal, hogy életét megkeserítse. De hamar kiderül, hogy élményalap áll mögötte: valamivel megharagította Annát, aki ezért űzte el magától. Ez a helyzet most adódott először a szerelmesek viszonyában, s abból, hogy milyen érzelmi hullámzást váltott ki az esemény, lemérhető a viszony hőfoka s egyben Anna magatartásának konkrét oka is." (i. m. 245). Ez nyilvánvalóan félreértés, mert amint a továbbiakban a szerző is rámutat, Anna már az előbbi versek tanúsága szerint elűzte a költőt, itt bocsánatért és visszaengedésért könyörög. Egyébként Szigeti helyesen mutat rá arra, hogy Balassi ugyanúgy könyörög Annának, mint Bocsásd meg Úristen kezdetű versében az Istennek. Ez bizonyára azzal magyarázható, hogy mindkettő előtt egyformán bűnösnek érezte magát, a Bornemisza tanítását megfogadva, úgy remél bocsánatot, hogy bűnét őszintén bevallja és megbánja. Hasonló jellegű konfliktus tükröződik a Sziciliana nótájára szerzett, Kiben az szeretője háládatlansága és keménysége felől panaszolkodik (27) című versében. Ennek a tartalma azonban helyenként homályos, s egyes motívumai alapján a szerelmi vallomást tevő költeményekhez sorolhatnánk. Az első strófákból megtudjuk, hogy szerelme miatt a költő annyira gyötrődik, „hogy ugyan nem szállhat alább", de az ötödik versszakban azt mondja, hogy a nő még egy szót sem szólt hozzá, sőt „szép személyét csak látnom sem hatta". Viszont: „Mint párduc prédának, kínomnak kegyetlen örvendez", ami esetleg úgy magyarázható, hogy összeütközésük óta „kínozza“, nem szól hozzá, s akkor a vers élményalapja lehet a fent ismertetett, Annával való konfliktus folytatása Is, s talán a visszatérés vágyára céloz az „esmég" szó a záróstrófában:
