Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Mikola Anikó: Ararankaymanta
javatok? Házasítsatok meg! Elvégre ti akartátok, hogy a világra jöjjek, most aztán járjatok a kedvemben“ — mondta a gyík. „A mi fiunk, valami módon meg kell őt házasítanunk. Férfivá érett, asszony keii neki“ — tanakodtak a szülők, és elindultak leánykérőbe. Mindenki tudta a környéken, hogy a gazdag ember fia: szörny. A kiszemelt leány szülei is tudták, de csábította őket a mérhetetlen vagyon, és odaígérték a lányukat. „Tán csak nem történik semmi baja“ — gondolták. Fényes lakodalmat csaptak. A pap házában folyt le az esküvői szertartás. A gyíkot vállra emelve vitték szépséges menyasszonya mellett. Az esküvő után énekszóval kísérték az ifjú párt a nászszobába. A keresztszülők vezették a menetet, ők vetkőz- tették le a menyasszonyt, aztán három lakattal kívülről rájuk zárták az ajtót. Éjszaka volt. A gyik elfújta a gyertyát, és ráparancsolt a feleségére, hogy feküdjön le. Az asszonyka ártatlan volt, nem sejtett semmi rosszat. Engedelmesen lefeküdt az ágyba, és magára húzta a takarót. Akkor a gyík rávetette magát, és széttépte. Kiszívta a vérét, s az utolsó rostig felfalta a húsát. Hajnalra véres pofával, vértől borított testtel, jóllakva elszenderedett. Másnap a szülők és a keresztszülők elindultak, hogy egy korsó puncsot vigyenek az ifjú házasoknak. Kinyitották a nászszoba ajtaját, és ott találták a jóllakottan heverő gyíkot. A menyasszonyból csak a csupaszra rágott csontok maradtak, szanaszét szórva a padlón. „Mit tegyünk? Mi lesz most velünk?“ — sóhajtoztak rémületükben. Sok-sok pénzt ígértek a lány szüleinek, hogy hallgassanak, s ne szóljanak senkinek a dologról. „Hogyan tehettél ilyet, hogy tudtad széttépni a feleségedet?“ — vonták felelősségre a gyíkot. „Éhes voltam. Ezen már nem segíthetünk“ — válaszolta a gyík. Nemsokára új feleséget hoztak neki egy másik faluból. Megtörtént a házasságkötés rájuk zárták a nászszoba ajtaját, és minden úgy történt, ahogyan az előbb. A gyík ráparancsolt az asszonyra, hogy feküdjön le, aztán rávetette magát, és széttépte. Ugyanúgy, mint az első asszonyának, átharapta a torkát, kiszívta a vérét, és fehérre rágta a csontjait. És ez így ment tovább, ahány asszonyt hoztak a házhoz a szülők, azt a gyíkfiú felfalta mind. Lassan elterjedt a hír, hogy mit tesz a gazdag ember fia a feleségeivel. Élt a környéken egy gyönyörű lány, akinek semmi vagyona, hozománya nem volt. Nagyon szegény volt. Végül hozzá ment el leánykérőbe a gyík apja és anyja. „Nem adjuk a lányunkat — felelték a szülők —, sok mindent hallottunk már a fiatokró1. Tudjuk, mi lenne a sorsa.“ „Bármi történnék is, van pénzem elég. Ha baja esnék a lánynak, megadom az árát. Kívánhattok, amit csak akartok“ — mondta az apa. (Mert a fia ,a gyík egyre csak újabb házasságért, újabb asszonyért gyötörte.) „Térjetek haza. Majd beszélünk a lányunkkal“ — felelték a lány szülei. Sírtak-ríttak mindketten. „Mit tegyünk? Mihez folyamodjunk? — kérdezgették egymástól? Hiszen annyi gyermekünk van!“ — sóhajtotta az apa, és könyörögni kezdett a lányának: „Megmenthetnél minket, boldoggá tehetnél. A gazdag ember nyájakat, földet, teheneket, pénzt ígért. Ha baj érne téged, szép miséket mondatnánk érted. Felnevelnénk öcséidet és kishugaidat!" Elszomorodott a lány az apja szavától, és nem tudta eldönteni, mit is tegyen. Egyre csak sírt, hullatta a könnyét. Élt a falu végén egy öregasszony, aki boszorkány volt. Elment hozzá a lány, hogy tanácsot kérjen tőle. „Ö, te szegény, férjhez kell menned, ez a sorsod“ — mondta a boszorkány. — „Ide van írva a tenyeredbe. De nem fogsz együtt élni a férjeddel.“ „Engem is megöl, engem is széttép, mint a többit.“ — rettegett a lány. „Nem, téged nem öl meg. Az is itt áll a tenyered vonalaiban.“ „Mit kell hát tennem?“ „Mikor az esküvő után a szobátokba kísérnek benneteket, azt mondja majd neked a gyík, feküdj az ágyra. De te ne fogadj szót neki. Várd meg, míg ő bújik először a takaró alá, s csak aztán feküdj le te is“ — mondta a boszorkány. „Jól van“ —
