Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Mikola Anikó: Ararankaymanta
felelte a lány. „Abban a pillanatban — folytatta a boszorkány —, amikor ágyba bújik a férjed, reccsenést hallasz, mintha valami bőrdarab szakadozna. így lesz, de te ne felelj, semmi bajod nem eshet.“ A szép lány elszántan, jó kedvvel tért vissza a szüleihez, és így szólt hozzájuk: „Lesz, ami lesz, én férjhez megyek. S ha bármi történik is, csak a sorsom log beteljesedni. Mindent megteszek a ti boldogságotokért.“ Ezt hallva a szülők boldogan siettek a válasszal a gazdag emberekhez: „A lányunk beleegyezett, megtarthatjuk az esküvőt.“ A gyíknak sem kellett több, amint meghallotta a hírt, örömében ugrálni kezdett. Aztán felmászott az ágyra, és szokása szerint elnyúlt a takarók között. Megvolt a szertartás, fényes és bőséges lakodalmat csaptak utána. Hárfák és hegedűk zengtek mindenfelé a házban. Lombsátrat is emeltek a szörnyeteg házasságkötésének tiszteletére, aki egy zsámolyon bóbiskolta végig a szertartásokat. Később aludni vitték az ifjú párt. A keresztszülők vezették az éneklő menetet. Lakatra zárták mögöttük a nászszoba ajtaját. „Most pedig eloltjuk a gyertyát“ — mondta a gyík, és elfújta a gyertya lángját. „Feküdj le!“ — parancsolt rá a feleségére. „Nem fekszem — dacolt a lány —, feküdj le te előbb!“ „Neked kell elsőnek lefeküdnöd“ — rendelkezett az állat, de a lány nem engedelmeskedett neki, mindegyre csak azt mondogatta: „Nem, én nem fekszem le, csakis teutánad, hiszen azt sem tudom, hogyan kell megtenni. Nem fekszem le, nem, és nem!“ • Mit volt mit tenni... végül is a gyík bújt elsőnek az ágyba. És abban a pillanat ban — „reccs, kssss“ — olyan hangok hallatszottak a sötétben, mintha megszáradt bőr szakadozna. A gyík vedleni kezdett. A lány nagyon megijedt, nem tudta mi történt, és félelmében megfeledkezett a boszorkány tanácsáról. A gyík közben le- vedlette egészen a bőrét, és hívta a feleségét: „Gyere, feküdj ide mellém!“ — de a lány attól való féltében, hogy széttépi, nem engedelmeskedett. Gyertyát gyújtott, és úgy közeledett az ágy felé, pedig a boszorkány intette: „Egy pillantást sem szabad vetned rá, ne gyújts gyertyát, bármi történik is!“ — de a rettegés elhomályosította az emlékezetét. Amint a gyertyaláng fénye az ágyra esett, látta, hogy az undok szörnyeteg helyén egy szépséges, aranyhajú ifjú fekszik. A lány lehajolt, hogy keblére ölelje a gyönyörű ifjút... hogy megölelje a férjét... de az abban a szempillantásban széllé változott, és viúúú... húúú... süvítve eltűnt a tető gerendái között. A lány egyedül maradt. A gazdag szülők pedig ott tartották menyüket, és úgy bántak vele, mintha édes lányuk lett volna. Mikor eltűnt a gyík, az emberek megkönnyebbülve sóhajtottak fel, és így átkozták az anyját: „Holtod után egyik emlőd kígyóé legyen, és varangy szívja a másikat. Ez legyen a büntetésed. Olyasmit kértél az Istentől, amit nem akart megadni neked. Sohasem lesz fiad!“ Fordította: Mikola Anikó
