Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Mikola Anikó: J. M. Arguedas és az Ararankaymanta
Mikola Anikó J. M. Argued as* és az Ararankaymanta A Casa de las Americas 1970/3. számában megjelent kecsua indián mesét lose Maria Arguedas adta közre. A mese elé az író hosszabb tanulmányt irt, amelyben felfedezésének körülményeit és a mesével kapcsolatos benyomásait mondja el. Mielőtt azonban rátérnék a tanulmány ismertetésére, az írót szeretném néhány sorban bemutatni. J. M. Arguedas születési helyére vonatkozólag sehol sem találtam utalást, ami pedig az évszámot illeti, ahány bibliográfia, annyi születési év. Tehát 1911 és 1914 között született az Andok hegyvidékén. Bár spanyol szülők gyermeke volt, a kecsuák nyelvét előbb sajátította el, mint az anyanyelvét. Gyermekéveit indiánok között töltötte. Középiskolai tanulmányai később a hegyek közül tengerparti városokba szólították, egyetemi éveit pedig Limában töltötte. 1935-ben jelent meg első önéletrajzi jellegű elbeszélés- kötete, a Víz, azt 1941-ben a Yawar Fiesta követte. 1949-ben látott napvilágot a Kecsua indiánok dalai és meséi című gyűjtemény. További kötetei: Gyémánt és kovakő (1954), Mély vizek (1959) és A hatodik (1961). Senki rajta kívül nem tudott olyan mélyre hatolni az Andok világának és őslakosságának ábrázolásában, mint ő. Műveit egyszerűség, tisztaság, költői teljességre való törekvés és a kecsua nyelv stílusjegyei jellemzik. Az általa érintett nyelvészeti, társadalmi és esztétikai összefüggések szintézise avatja César Vallejóval és Carlos Mariáte- quivel együtt századunk perui irodalmának legkimagaslóbb alakjává. Érzésvilágán a Kolumbusz előtti idők virágzó indián kultúrája utáni nosztalgia uralkodik. Erezhető rajta az indiánok kiábrándultsága és pesszimista életszemlélete, de azért nem jut el a teljes reménytelenség állapotáig. Fellázad az emberi gonoszság, igazságtalanság és törvénytelenségek ellen. Minden írásában ott lüktet szeretett népe társadalmi rehabilitációjának követelése. Az Ararankaymanta egy kecsua indián közösségből, Lucanamárcából származik; ennek a településnek nincs közúti összekötettése sem a tengerparttal, sem pedig a környékbeli jelentősebb városokkal. Cserekereskedelmet csak a kerületi székhellyel, Ayacu- chóval és egy másik várossal, Icával tart fenn, melyek közül az egyik három; a másik hatnapi járóföldre van Lucanamarcától. Gazdasági jellemzője a szarvasmarha- és juhtenyésztés. Mezőgazdasági területeinek tulajdonjogi viszonya merőben eltérő a többi indián közösségekétől. Legelői például köztulajdonban vannak. A lakosság még mindig ősi isteneinek, a ,,Wamaní“-knak (a hegyek, a források istenei és a szarvasmarhák patrónusai) hódol. Zenés, táncos szertartásokkal összekötött nagyobb ünnepeik a „Yarga Aspiy“ (a vízvezetékek tisztaságának ünnepe) és a „Wakajierroy“ (a tehenek bélyegzése). Lucanamarca a bölcsője a már említett népmesegyűjteménynek és annak a gyűjteménynek is, amelyet Arguedas 1961-ben tett közzé a „Revista Folclore Americano“-ban. * Az indián parasztok életének realista ábrázolója, a nagynevű perui író, jan. 18-án ünnepelte 69. születésnapját.
