Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Alekszej Arbuzov: Én szegény Maratom
LIDA: Az alakulatnál kaptunk kötszeresládát. Már van némi gyakorlatom. Átkötöm a kezed. MARAT: Nem akarom! Begyakorlod magadat, és elvégzed az ápolónői tanfolyamot. LIDA: Mutasd, bekötöm! MARAT engedelmeskedik): Hát ha akarod... (Bejön Leonyidik, megáll az ajtóban) LIDA: Ül] nyugodtan, (óvatosan lejejti a kötést) Erős volt az a német? MARAT: Mint a többi, de verekedni tudott. (Lida leveszi a kötést, hosszan vizsgálja a sebet. Észreveszi Leonyidot) LIDA: Mély a seb... ki kell mosni. (Marat szemébe néz) Fáj? MARAT (halkan): Nagyon. LIDA (bejáslizza Marat kezét): Majd elmúlik. LEONYIDIK (Marathoz lép): Csak szenvedj, testvér. LIDA (éles hangon): Nem tudsz hallgatni?! ■ Május másodika Tiszta, napos idő. A szobában Lida mos. Marat jön. Kellemetlen szünet. MARAT (félig félénken, félig szemtelenül): Szevasz! LIDA: Reggel már találkoztunk. MARAT: Tárgyi észrevétel, (kis csend) Leonyidik merre van? LIDA: Sétálni ment. Holnap munkába áll. Az orvos megengedte. MARAT: Rendes fej az orvos.' Leonyidik szintén. És mi is azok vagyunk. Besegítünk egy kicsit, igaz? (Lida sóhajt) Abbahagyjam? Voltál a kórházban? LIDA: Megleszek a te értékes tanácsaid nélkül is. (majdnem közönyösen) Hogyhogy ilyen korán jössz? MARAT: Pipahujját tartunk. Mi ütött beléd, hogy rám sem akarsz nézni? Már egy hete észrevettem. LIDA: Már megint elkaptál egy ejtőernyőst? Vagy egy lányt mentettél ki a vízből? MARAT: Négyet egyszerre! (kezét ökölbe szorítja, fejét lehajtja) LIDA: Hogy nem szégyelled magad... Ahova nézel, emberek halnak meg, és te ... (élesen) Ki karcolta fel a kezed? De az igazat mondd!! MARAT (szünet): Megcsúsztam, és ráestem a szögesdrótra... LIDA (hirtelen megnyugszik): Mindjárt gondoltam. Mégiscsak megtanultam valamit az alakulatnál. Még szerencse, hogy bejódozták azt a karcolást. Fertőzést kaphattál volna. Szegény, szegény kicsike ... MARAT: Lida ... LIDA: Hallgass! Mély seb! S még azt hitted, elhiszem. Kellemetlen volt Lenyidik előtt. (hirtelen elcsendesedik, kérő hangon) Biztosan nem tennél ilyet, ha csak egy kicsit is ... Eh, mit! Vége, vége mindennek, érted? MARAT (szinte magának): Ezt eltaláltad. LIDA: Mit mondasz? MARAT: Semmit. Vége. (Lida felemeli a dézsát, amelyben mosott, és elhagyja a szobát. Marat előveszi a bőröndjét, és gyorsan mindenféle apróságot beledobál. Körülnéz, a bőröndre egy darab papírt tesz, és valamit gyorsan ír.) LEONYIDIK (jön, meglátja Maratot): Nocsak^ ilyen korán? (odamegy hozzá) Két villamost indítottak — az egyikre felvettek. A szomszéd házban működik a vízvezeték. Ez a te érdemed? MARAT: Ezt add át Lidának! (hirtelen megöleli Leonyidikot) Te, te... kékszemű! (felkapja a bőröndöt és elrohan) LEONYIDIK (nyugtalanul): Hova mész azzal a bőrönddel? Várjl MARAT (vidáman): Üdülni. (Lida visszatér. Marat az ajtó mögé áll.) LIDA: Hová lett? (sírva fakad)
