Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - ÚJ HANGOK - Nóta János: Szrcsek
nem lehet filmezni, s egy ilyen esetet, mint az övé, okvetlenül filmre kell venni, s ha van valami kívánsága, szóljon nyugodtan. Szrcseknek korgott a gyomra, égett a torka a szomjúságtól, s már megint kellett volna, már alig bírta visszatartani, s már gombolta nadrágját, és lepillantott. Lent fények, árnyak mászkáltak — nem mert. Fél óra múltán elvesztette a fejét... — Esik. — Elázik az ernyő — mondta a nagyfőnök, s a filmesekhez fordult. — Nem lehet várni. Sajnálom. A filmesek az égre néztek, látták a csillagokat, a hadnagy is látta, az ezredes is, s a városi főnök azon törte a fejét, hogy mi lenne, ha szólna. Nem szólt. Előkerítették Ondrót, fényszórókat hoztak, a helikopter felfúrta magát Szrcsekhez, Ondro mesterien dobta a lasszót, Szrcsek a derekára kötötte, és nevetett, amikor látta, hogy a gép húzására enged az ernyő, s a föld egyre érezhetőbb lesz. A nagyfőnök kezet fogott vele, a kocsijába ültette, s a kaszárnya felé robogtak. — Hogy csinálta? Szrcsek nem mert a nagyfőnökre nézni, nem mert nem válaszolni, és nem merte bevallani, hogy ő nem olyan ember, mint a többi, hogy őt csak... — Hát... — Na, jól van — szólt a nagyfőnök, miután hiába várt egy darabig, hogy a baka többet is mondjon. Az esetet jegyzőkönyvezték, a két akadémiai tag, a nagyfőnök, a városi főnök, az ezredes és a hadnagy aláírásukkal hitelesítették, s miután megállapították, hogy Szrcseknek ezt a képességét a hadseregben nem lehet hasznosítani, s mert a komplikációk elkerülendők, páncélöklöt nyomtak a markába. Szrcsek azóta görnyedten jár. Nagy János: Any aj öld (gipsz, 1965/
