Irodalmi Szemle, 1971

1971/3 - Duba Gyula: Győry Dezső költészete

eltévelyedett, lázadó és kiátkozott, és egyre fokozódó mértékben szlovákiai magyar költő legyen.

Szükséges volt bővebben foglalkozni Győry indulásának a körülményeivel, hogy felmérhessük a távolságot: hová ért. Következő kötetében, A láthatatlan gárda ban (1923— 25 között irt versek) új gondolatokkal lép fel, és társak után néz. Ű] eszméi és társai kezdenek nagyon nem tetszeni a politikusoknak, Győry később tudja meg, hogy a vékony kötet is pártbeavatkozások nyomására jelenik meg majdnem hároméves késéssel. A költő a Kassai Napló gyakornoka, irodalmi — majd felelős szerkesztője. Hivatásos újságíró — jó újságíró! —, s ezt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül költészete vizsgálatánál, mert egyéniségében a költő, az újságíró és a „néptribun“ lépten-nyomon befolyásolták egymást, közéleti érdeklődésének hevében égve egybefolytak és összefogtak, erősítették vagy gyengítették egymást, hol szerencsésen, hol meg kedvezőtlenül. A láthatatlan gárdában Győry már kettéosztja a világot: mi és ők! Hívők és eretnekek. S a Gárda tagjai jelszó és külső jelzés nélkül egymásra ismernek, mert belső lényegük közös; érdekes módon hasonlít ez a Gárda Hemingway „rend“-jére (A folyón át a fák közé), zárt és titokzatos, tagjait mások számára ismeretlen belső törvények fűzik össze, nem vesznek be maguk közé idegent, önmaguk értelmét sem mutatják fel, bár Győry expresszíven és emberközpontúan meghatározza a lényegüket: „s csak úgy ütünk sebet, ha alkotunk vele: / a minket üldözéssel jut előbbre a világ." Hemingway „rend“-je a kiváltságosok előkelő és megközelíthetetlen rendje, Győry Gárdája a „mindig vesztesek és mindig nyertesek", „akiket lenéznek, leszólnak és levágnak", s akiknek „fájnak ők is, mert ők is emberek". A megbocsátó emberszeretet társasága ez, a megértés és nagylelkűség hívő csapata, amely — egyelőre — jósággal akarja megváltoztatni a világot. Később tudjuk meg visszaemlékezéseiből (Irodalmi Szemle 1967. 6., 8., 9., 10. szám), hogy elsősorban Simándy Pálra, Fábryra és önmagára gondolt. Később egy másik versében — Víziójában — hosszabb névsort láttat, akikkel „... kék fényben én is falra mászom, / s a szögön függve képpé dermedünk": Simándy, Darkó, Komlós, Földes, Fábry, Lányi, Sziklay, Márai, Sebesi és ő. Fábryhoz írja: „Nagy rajvonalban görnyed az emberiség, / és én most kimentem a szélekre, / ahol veszedelmesebb a járás és komorabb a csönd..." A „szélek“, az „új idők szava", a „küldetett népek", a „kiáltó szó", az „új megváltót teremteni a világnak“; mindezek egy vallásos motívumok iránt is fogékony erkölcsember fogalmai, pátosszal telítetten, de szilajon, gyújtogatóan kiáltva világgá; az önmaga illetékességébe vetett hit és igazságérzet valósággá avatja a vezéri pózt. „Hát parancsolom... döfjétek le a felfogadott lélekmérgezőket, / mert régi nótát fúj, b$rét félti és bűnös, / csak kivált-jussán töpreng s nem ennek az elkín- zott / csillagjegyű, bús népnek nagy elszólítottságán: / új megváltót teremteni a világnak!“; költészete magán viseli a korabeli expresszionista líra alapjegyeit: a romantikus szertelenséget és az érzelmes pátoszt. „Jajkiáltás“ (Kassák kifejezése az expresszio- nizmusra), melybe düh és gyűlölet vegyül. Érthető, hogy a pártvezérek meghökkenve és rosszalló nyugtalansággal figyelték Győry „vezérré válását“, és látták, hogy már nem a magyar sérelmek világgá kiáltója, hangjába gyanús színezet vegyül, sorait tűrhetetlen képzettársítások és felismerések feszítik, készül valamire.

Az újarcú magyarok fogalmának a kimunkálására készült.

Leszámolt a hősi múlttal, és hitelességében, valóságában kételkedve bírálta azt.

Negyvennyolcas honvéd nagyapjától megkérdezi: .......ó szent öreg, / nem volt-e ez

a hit megtévedett hit és vad virtusunk / csak balga zubbony és sors-tevőnek / vélt missziónk nem volt-e csak mese...?“; másik, öngyilkossá lett nagyapjához, aki „igaz férfi volt, magyar: szemérmes annyi hibás bánatára" — így kiált: „Perceg a szú... két részbe szaggat... kihez tartozom hát, hová?!“ Kételyei nem elődök nélkül valók, ilyen marcangoló tűzben legizzóban Ady égett el, s nyilván Győryre is — ahogy Fábryra — hatott. Győry vívódását nem az elsőség ténye, hanem következetessége, belső intenzitása és becsületessége, s a konkrét hely és idő — hie et nunc! — avatja számunkra naggyá és értékessé; olyan népcsoport nevében vonja kérdőre a nemzieti múltat, amely közösség ahhoz akkor görcsösen ragaszkodik, melynek politikusai távlatilag is arra építik stratégiájukat és taktikájukat, és amely népnek megrendült és talajt vesztett középosztálya, kultúrájának, nemzeti fogantatású szellemiségének hordozója sikoltva kiált a biztonság után, melynek hiányát az elvesztett múlt illúziójával pótolná, és ennek a jegyében várja a pozitív változást. Nem is lehet ez a középosztály és politi