Irodalmi Szemle, 1971

1971/3 - Duba Gyula: Győry Dezső költészete

kája az új gondolatok termőtalaja és támasza, tudja ezt Győry is, megkeresi azokat, akikre a történelmi dicsőségből a legkevesebb fény esett: „Minden reményünk a falu.. Versét — A magyar falu — Szabó Dezső a legszebb magyar versnek nevezte. Jellemző a vers hangja: „... mi nem értjük a parasztot, / de úgy emeljük álmainkban, mint Magdaléna Krisztusunkat...“ „És titok mégis a falu és titok a paraszt és a nép.“ „Én gyűlölöm a hazudókat, a magyarkodókat, és a népet / úgy szeretem ahogy nem értem: mint az asszonyt vagy mint az Istent.“ Győry nem tagadja meg önmagát, úr marad, de alázatos úr. És ez az alázata teszi őt emberivé és hitelessé, s a kor levegőjében érő gondolatokat egyénivé, az övévé. Magyarországon Ady óta élnek és hatnak már ezek az eszmék, ki is csúcsosodnak egy levert forradalomban, s tovább élnek Móricz, Szabó Dezső, Nagy Lajos és később a népi írók műveiben; Győry költészetében a kisebbségi történelemtudat legmegrendültebb hordozója, középosztályunk hajt síró őszinteséggel fejet a „nép“ előtt. Nehéz és emberi vívódás. Apákat félteni című versében írja: „ős nem értetek egy szót sem belőle, / hogy most magyar múlt és jövő csatáznak / s ti régi kardokkal hadonásztatok.“ Ilyen tisztán csak ott lehet látni, ahol valóban megszakadt a történelem folytonossága, és a keletkezett szakadékot mesterségesen kell kitölteni vagy hidat építeni felette, ahol a nemzetiségi lét ténye állandó belső problémát jelent az embernek. Győry ekkor a Prágai Magyar Hírlap (PMH) szerkesztője, politikai gazdáinak függvénye és egyben ellenzéke, magányos bohém és erkölcsember, jellemző sorai a kenyérről (alkalmazásról): „ne adjátok el önmagatokért önmagatokat, hogy / hja a szent kenyéri / nem szent a kenyér / ha csak új nyomort szülni ad erőt!“ Ezt a versét — Prédikálok — Vécsei Zoltánnak, szerkesztő- társának ajánlja, akit a lap megreformálása érdekében el akarnak bocsátani. Versében Győry így jellemzi önmagát: „Igazság, velőt hasító nyers igazság lettem / hulló család, bomló nép testamentuma.“ Majd alább: „... emberek / ne legyetek bukott éltem vl- gyorja“. Ilyen szellemi program jegyében született meg a Kisebbségi géniusz, Győry expresszív hangú és fájdalmas — naivan emberi — programja a kisebbségi fiatalság számára — „Szeressétek az elnyomottakat, tegyetek úgy, ahogy akarjátok, hogy veletek tegyenek“ —, amelyet egy kassai cseh—magyar ismerkedési táncest megnyitójául olvasott fel tiszta prófétai jóindulattal és gyanútlanul, hatalmas botrányt kavarva. így fogalmazódott meg az Ojarcú magyarok, költészete első szakaszának csúcsa, mely fogalommá vált és fogalommá tette a nevét, és amelyben ilyen szavakkal indította útra a kisebbségi ifjúságot: „csillagok, / kezdjétek roppant rendelésteket!“ Fábry is hitelesíti ezt a csúcsot, egy sajtóvita kapcsán megjegyzi: „És Győry Dezső, ez a senki dekadens érdem szerint csak úgy foghegyről sercint oda Incinger úr^iak (korabeli dilettáns költő — D. Gy.), mondván keményen, akaratosan, ember jövő hitével: Vége a meséknek!“

Aztán hullámvölgy jött a csúcs után. És ezt is Fábry nyugtázza, keserűen: „Ök, a szellem elitje csak nem piszkolódhatnak? Hallgatnak, ülnek, szomorúan, rezignáltan fölényeskednek és — meghalnak. Egy haldokló kultúrának így lesznek ők a tiszta makulátlanjai“ (1931). Az ok: „Itt tenni kéne valamit. / Tudod. Tudom. Te ülsz, én hallgatok. / Tiszta vagyok, tehetetlen vagyok“ (Testvér, mi ez?) Fábry ekkor már elkötelezett forradalmár-korszakát élte, tudta, mit kell tennie, és támadott mindenkit, aki „csak“ művész volt (Móricz, Kassák, Kosztolányi), a baloldalnak is a legszéléből ítélkezett. Győry: „se jobbra, se balra / magamnak előre / így vagyok hit s zászló / én: örökidőkre.“ Győry elbizonytalanodott. Később írta meg, de talán már akkor érezte: „...irtózom már a nagy szavaktól“ (1945). Programadó szenvedélye hamvad, pislákolva lángol csupán, többet foglalkozik önmagával, szubjektivebbé válik, felfedezi önmaga lelkét és annak kibékíthetetlen ellentéteit. Két énje van (Két életem). Önmagába néz, és skizofrén valóságot lát: „Kettesben járunk, két vadidegen ember, / s akár- hová megyünk is, a bánatunk közös“, s ez a kettős valóság az őt körülvevő kisebbségi valóságnak is jellemzője és lényege: .......egyik magam míg beletapad a sárba / s a dicsőséges búzamag sorsát mímeli, / a más csillagként mered a világba / s hol a forróság rázza, hol a hideg leli“ (1928); a hagyományőrző, a biztonság látszatát adó konzervativizmus és a világba tekintő, magát láttatni akaró, lázadó avantgardizmus dialektikus kettőse ez, melynek ellentéte a kicsi méretekre szabott, létbizonytalanságra ítélt és fokozott mértékben determinált kisebbségi létben meghatványozódik, és már-már kibé- kíthetetlenné válik. A fiatalos életerőt hirdető Győry pesszimistává vált? Talán, átme