Irodalmi Szemle, 1971

1971/3 - Duba Gyula: Győry Dezső költészete

asszonyról, aki vidéki magányában álmodozó hangulatú novellákat írt, irodalmi társaságokat szervezett, akiben .......régi hajdú hajlam / keveredett a palócdallam / s negyvennyolc szellemével“. És apjáról, a tanáremberről, akinek „míg lelkesedett Bleriotért, / minden reformért, szépért s jóért, / sorsa torz prolisors volt. Átok...“ Aztán a vöröshonvéd nagyapáról, a gömöri tájról, a Gyömbérről, a házról, a kertről, a szolgálőlány- ról, az elszegényedett és az államfordulattal megrendített középosztály szlovákiai világáról, Istenről, Vörösmartyról, Petőfiről, Adyról és Bem tábornokról, kinek a hadnagya történetét meg kellett v&lna írnia Akácvirág anyu számára. (Azóta megírta.) A gyerekkor valósága nem tragikus, inkább fakulón rezignált és őszies. A szegénység sem nyomort jelent a számára, csupán szűkös lehetőségeket s az ebbe való beletörődést, lemondást, a vidéki magány sem szorongató, inkább álmodozásra késztető. Környezetében árnyalakok lengik körül, szellemi fejlődését szép romantikus eszmék színezik; valósága már-már szentimentális, századfordulói magyar álmodozás. Vallásos és imádkozó. Ez az életkörnyezet egyszerre láttatja az arra fogékonyakkal a lehetőségeket és a korlátokat, a távlatot és földhözragadtságot, nagyságot és törpeséget. „Fájsz, Anyu! Múltunk kisszerű...“ — írja Győry túl a század derekán, önelemző összegezést végző versében, és ez a mozzanat annál figyelemreméltóbb nála, mert az érzés — valósága kisszerűségének az érzése — a kisebbségi író állandó kísérője életútján. Innen alázata és fogékonysága a szenvedés iránt, de innen származnak prófétai megváltóhajlamal is. A kisebbségi ember helyzeti adottságaiból következően hivatkozik a jóra, a megértésre és szeretetre — legtöbbször általánosságban —, mert mindezeket fokozott mértékben igényelné önmaga részére is. Győry tizenkilencben még vöröskatona — Karikás Frigyes politikai biztosa —, de a forradalom leverése után már „csak“ messiás lehet. Bár ez nem kevés. A messianizmus is egyfajta lázadás, a jó dacos lázadása a rossz ellen, az erkölcs lázadása az embertelenség ellen, még valamiféle szervező indulat is megnyilvánul benne, mert összefogásra, harcra buzdít, .csak éppen nagy általánosságban — tehát alig használhatóan — fogalmazza meg, hogy ki ellen. így ösztönös lázadás ez; inkább jajkiáltás, panasz, expresszív segélykérés mindenkihez. A költő ebben a lázadásban mitikus személlyé nemesül, légiessé és valóságfelettivé, aki azonban ostoroz, biztat, és gyűlölni tanít. Tudja, hogy önmagában gyenge, ereje annyi, amilyen mértékben másokra hat, ezért azt mondja: „Sorsom a népé...!“ Az emberek körülötte „júdások“ vagy „Én-velemhívők“. Az államfordulat első éveiben Fábrynak is megvolt ez a fájdalmas helykereséssel fémjelzett korszaka, amely élmény egyben a magyar kisebbségek sorsformáló alapélményévé vált, és amely — mint Fábrynál is — a valósággal szemben eredendően etikus szellemi alapállást eredményezett, és egy szenvedélyes hangú, mélyen átérzett expresszív lírában valósult meg. Százados adósság című kötetében (1918—23 között írott versek) a tanácstalan, talajvesztett magány fájdalmas hangja és tapogatózó útkeresése szólal meg, mely egyben egy néptöredék hangja és életérzése, tehát közös fizikai és lelki élmény, ezért költői megnyilvánulásában átütő erejű. Sikeres, elfogadott és ünnepelt; Győry költői indulása biztató. A lassan szerveződő magyar szellemi életben egyéni és kifejező hang, mely a kimondás szuggesztív erejére épít, és nem tagadja meg — sőt hangsúlyozza — a költőnek a közéleti szereplés iránti fokozott igényeit. Érzi, tudja, hogy szerep vár rá az új nemzetiségi valóságban, vállalja feladatát, és készül teljesíteni. Néhány szimbolikus jelentésű versében (A malomréti vigalom, Varjak postája), Ady nyomán az alapmotívum a nyomottság, a halálérzet, a gyász. Más verseiben már általános programot próbál megfogalmazni, azért hangsúlyozom, hogy általánosat, mert valóban nagyon általánosra sikerül; az expresszív világigézésben iránytűi az „Eszme s Hit!“; Oj mítosz című versében írja: „Túl tegnapon, túl mán és mindenen túl, / egy szép okos parasztként jő az Isten: / Érzem. Látom. Hiszem“ — bizonyítva, hogy már első kötetében a nép felé fordítja tekintetét, a munkás alakját is felvillantja, mintegy a kezdet kezdetén elkezdve harcát osztályával és az évszázados magyar nemzetfogalommal, állítván, hogy a paraszt és a munkás is, a nép is a nemzet. S ez a hang még kora hazai magyar politikusainak is tetszett, mert ebben a formájában zsongltóan romantikus és veszélytelen volt, s megfelelt a céljaiknak: a nemzet testétől elszakadt magyar népcsoport sértettségének a kifejezése volt, ebben a formájában sem osztály-, sem nemzeti szempontból nem keresztezte a sérelmi politikára épülő terveiket. Néhány évnek kellett még eltelnie ahhoz, hogy számukra — és a vidéki konzervatív középosztály számára — Győry elfogadhatatlan,