Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - Fülöp Antal: A lőmester

a hangját. Összefutott a nyál a torkában. Egyelőre a zárlat végét jelző szignált várták. Három perc is eltelt már ilyen várakozásban, de semmi sem mozdult. A fedezéket senki se merte elhagyni.

— Segítség! — kiáltott valaki a túloldalról. Nem a lőmester hangja volt. A kuporgó bányászok felugrálva, egymás hegyén-hátán futottak a hang irányába.

Mire Gábor odaért, a lőmester már a hordágyon feküdt, s valaki izgatottan kiabált a megafonba, a diszpécsertől mentőkocsit kért.

A lőmester mellén cafatokban lógott a gumizubbony. Az arca ép maradt, csak kisebb szilánkok érték. A zubbony gallérja alól széles csíkban folyt a vére, s tarkóján a bal füle mögött eltűnt a hajában.

Nyolcán ragadták meg kétfelől a hordágyat, és csetelve-botolva kezdték kifelé vonszolni a tárnából. A bányászok csoportban követték. Gábor mozdulatlanul, összepréselt ajkakkal nézett utánuk.

Mikor a hordágyvivők a folyosóba vezető kijáratnál eltűntek a szeme elől, egy vé- konydongájú bányász futott vissza hozzá. Egy patronosdobozból letépett darabkát tartott a kezében, és Gábor felé nyújtotta:

— A lőmester meghagyta, hogy robbanás után adjam ezt át neked — mondta, és eliszkolt a hordágyvivők után.

Gábor ezt a három mondatot olvasta a kartondarabkán: „A szavam betartottam: vagy te, vagy én. Apánk sose fogja megtudni, hogy mért haltam meg. A fiamnak viseld gondját, hisz az anyja most már a tiéd...“

Gábor sisakja nekikoccant egy vastámasztéknak, s kemény arcán két könnycsepp gurult végig.

Stefan Bednár: Halott földerítő (olaj)