Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - Fülöp Antal: A lőmester

Gábor jól tudta, hogy ez a nem akaró ember nyögdécselése. Az igazság az, hogy amit ő az előbb végigcsinált, attól Jónás remeg. Ezért mindent elkövet, hogy a sorsán valamiképpen változtasson. A tanuláshoz nem fűlik a foga, ezért más utakat keres. Csak nemrég vált megbízhatóvá. — Munkásruhába bújt paprikajancsi! — buggyant ki Gáborból.

Kisvártatva előbukkant a lőmester, nyomában Marci a lőszeresdobozokkal. A lőmester egyik kezében hosszú lécet tartott, ezzel gyömöszölik a furatokba a patronokat, másik kezében egy marék gyutacs volt.

— Kész? — kérdezte Gábor mellett megállva, de nem nézett rá.

— Lehet tölteni — mondta Gábor foghegyről.

A lőmester letámasztotta a lécet, s a gyutacsokat a kezében tartva, benézett a kamrába. Néhány pillanatig fürkészett, majd magához vette a négy doboz patront, és bemászott. Egy kis ideig motozott bent, aztán kiszólt Gábornak:

— Különben ha akarsz, segíthetsz. — A hangja tompán csengett.

Gábor meglepetten állt fel. Erre nem számított, és biztos volt benne, hogy a lőmester nem azért hívja, hogy segítsen neki. Rövid ideig töprengett, majd elszántan bemászott a lőmester után.

Hóna alá kapott egy patronosdobozt, feltépte a tetejét, és néhány töltényt kimarkolt belőle.

— A gyutacsok a fehér dobozban vannak — mondta a lőmester, és tüntetőleg hátat fordított neki.

Gábor kihúzott egy köteget. Közben éberen ügyelt társa minden mozdulatára. Az első patronba beszúrt hátulról egy gyutacsot, a gyutacs huzalait a földre gombolyította, és a patront a lyukba helyezte. Az utána következővel beljebb tolta, a következővel még beljebb, míg kilenc patron nem feküdt egymás után a furatban, aztán a léccel jól megtömködte és egy agyaghurkával eltömítette a lyukat. Leguggolt, hogy betöltsön egy vízszintes furatot, de észrevette, hogy a lőmester a válla fölött orvul rásandít. Mindenre felkészülten várta a fejleményeket. Újabb patronért nyúlt, s akkor észrevette, hogy a lőmester magával hozta a robbantómasinát. Ezt máskor sosem csinálta, a kamra előtt szokta hagyni, egy támasztékon. Most már úgy helyezkedett, hogy a masinát is lássa.

A lőmester látszólag nyugodtan dolgozott. A gyutacshuzalokat szabályos áramkörré kapcsolta, s a két kivezető szálról a fogával óvatosan lehántotta a nylont. Most megint Gáborra sandított, s a gyutacs kivezető szálaival hirtelen a masina felé lépett.

Gábor a földre dobta a töltényeket, egy ugrással ott termett, és magához ragadta a masinát.

— Hát félsz? Mégiscsak félsz? — dörmögte a lőmester, s a szeme furcsán csillogott.

— Örült! — mondta Gábor, s a szíve a kulcscsontját verte. A masinával együtt kibújt az üregből.

— Robbantunk? — kérdezte a kamra előtt ácsorgó Marci. — Amonnan már lezárattam az átjárást.

— Eredj be, segíts a lőmesternek kivezetni a huzalvégeket!

Marci bemászott a kamrába. A lőmester hátrahúzódva állt, és mereven nézett maga elé.

— Lőhetünk! — mondta neki Marci, a huzalokat egy stompra csavarva. A lőmester csak pár másodperc múlva rándult össze, és válaszolt:

— Igen, lőhetünk.

— Marci, menj és hajtsd feljebb a népet! — mondta Gábor. Mikor a fiú eltűnt, Gábor is utánaindult, de a masinát vitte magával. A kamrától mintegy tíz méternyire felakasztotta egy támasztékra, és odakiáltott a lőmesternek: — Robbanthatunk! — Aztán gyors léptekkel fedezékbe ment.

A falszögletben összekuporodva várták a robbanást, de túl hosszúra nyúlt már a csend. Gábor meg-megszívta a cigarettáját, Jónás pedig ilyenkor inkább másfelé nézett. Nagy sokára felhangzott a lőmester orditása: — Tűűűz! — s szinte a kiáltással egyidejűleg nyolc robbanás dördült el, nagyon gyorsan egymás után.

Gábor eldobta a cigarettáját, és izgatott lett. A lőmester nem felőlük húzta ki a huzalt, tehát a tárna ellenkező végében bújt meg. Ehhez képest túl közelről hallotta