Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Ozsvald Árpád: Szekerek balladája
szerű jellemrajzot adott róla. jobbkezének nevezte, és azt Irta, hogy: „apostolkodást a magyar nép szociális felemelésének szolgálatában időben talán valamennyiünké megelőzte.“ A felszabadulás utáni időszakban Simándy Pál a mi szemünk elől hosszabb időn elveszett. Nemes alakja és értékes munkássága akkor bukkant újra elénk, amikor ; két világháború közti hagyományunkat alaposabban és rendszeresebben feltárni, érté kelni-felmérni kezdtük. Eddig őróla jóformán csak utalásokban beszéltünk, ezért e; a kis portré az esedékes adósságtörlesztésben csak az első részletnek számít. Egykor itteni munkássága mellett érdeklődéssel tekintünk arra is, amit a felszabadulás ót< alkotott, vagy amit még tervként melenget a szívében. Ügy érezzük, hogy vele valí kapcsolatunk felújítása akkor lenne teljes, ha hagyományfeltárásunkat az ő visszaemlé kezései is gazdagítanák. A nyolcvanadik évfordulón ehhez is jó erőt és egészséget kívánunk. szekerek balladája in. Szekerek, jaj, szekerek, futnak az árok peremén, az álmokért, az életért, fuldokló, öreg tehenek kötélen mennek utánuk, fejük leszegik konokul, nyáluk a megfagyott fűre hull. Szekerek, jaj, szekerek, viszik a bútort, kenyeret, dunna között a gyereket, reszkető szájú öreget, káromkodást és halk imát, saroglyán haldokló katonát... STekerek, jaj, szekerek, égre meredő rúddal, aknák tüzében vacogok, véres lovak párája csapódik a kisafára, küllők forognak — szélmalom, földet nem érő fájdalom, utaktól megfosztott kerék, hátára zuhant óriás, kékvasat borító zúzmara, csillagot könyörgő éjszaka! Ozsvald Árpád
