Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Turczel Lajos: Simándy Pál
R. Rollandnak ez az interpretációja jól rávilágít Simándy világnézetére, gondolkodói és közírói egyéniségére. Olyan, rendkívüli erkölcsi szilárdságtól fűtött keresztény demokrata, keresztény radikális ő, aki a kereszténység tanításában elsősorban a szociális megújhodáshoz keres érveket, kinek számára „Jézus neve nemcsak hittani (dogmatikai) Jogalom“, hanem olyan „egyetemes emberi szimbólum, amely mellett... a szocialista Barbusse és a buddhista Gandhi is ... tanúbizonyságot tett." Tizenegy éves csehszlovákiai emigrációjában annak a progresszív kereszténynek típusét valósította meg a legmagasabb szinten, akiben nem sokkal később, a népfrontpolitika időszakában a kommunista pártok szövetségest kerestek és találtak. Nem véletlen, hogy Magyarországra való visszatérése után Bajcsy-Zsilinszky Endre oldalán tevékenyen bekapcsolódott a népfront jellegű mozgalmakba, kezdeményezésekbe. Az a vonás, amely Simándyt a sarlós mozgalmat építgető első kisebbségi nemzedékünk szemében olyan népszerűvé, rokonszenvessé tette: szilárd erkölcsi és szociális elkötelezettsége s a régi tanításokat bíráló bátorsága volt. Balogh Edgár a Hét próbában szuggesztív képet rajzol arról az útkereső szenvedélyről, amely a Sarló vezető gárdáját eltöltötte. Ebben az útkereső szenvedélyben Simándy hosszú ideig az egyik leghatékonyabb termékenyítőjük, eszméltetőjük volt, de a legmeredekebb útszakasznak: a munkásmozgalomhoz való csatlakozásnak a megtételénél — több más előző ihletővel együtt — ő is leszakadt. Ez a tény nem teszi kisebbé azt a pozitív hatást, melyet gyakorolt, azokat a valóságos érdemeket, melyeket szerzett. A sarlós mozgalom történetében megbecsülendő szerepe, tiszteletreméltó helye van; a Sarló dokumentumaiban, a sarlósok írásaiban nagyon gyakran ott érezzük az ő gondolatait is, szavai ízét, stílusa színét és logikája erejét. Simándy tevékenysége és hatása az irodalmi életben is jelentős volt. Szervező és irányító munkája mellett számos olyan cikket és tanulmányt írt, melyekben a kisebbségi irodalom fejlődési problémáival foglalkozott. Ilyen jellegű írásai között található az a lényegre koncentrált tömör elemzés, melyet az 1929 decemberében rendezett országos magyar könyvhét alkalmából a Darkó István szerkesztésében megjelent Jel című irodalmi röpiratban tett közzé. Ebben a Tíz év után címet viselő cikkben éles szavakkal pécézi ki a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésének két súlyos buktatóját: a dilettantizmust és a kvaterkázó provincionalizmust. „Egy dilettáns könyvnek, amit politikai Jaktorok, baráti összeköttetések és kuruc romantika ajánlanak, még ma is nagyobb a visszhangja és sikere, mint az irodalmi értékű műnek — írja. — Egy rossz képes újság, színházi revü iránt ma is égetőbb szükséglet nyilatkozik meg..., mint egy művészeti és irodalmi Jolyóirat iránt, melynek a jelenlegi hiányát az írókon kívül észre sem veszi és nem fájlalja szinte senki." A cikkben keserű szájízzel tér ki azokra a suta propagációs módszerekre és eszközökre, melyekkel a könyvhét rendezősége élt. „Nem értem, hogy feledkezhetett meg a tisztelt rendezőség az írói szépség- verseny programbavételéről — mondja vitriolos gúnnyal. — Tíz év múltán mégiscsak ideje lenne már eldönteni azt az égetően fontos kérdést is, hogy ki a legszebb szlo- venszkói magyar író.“ Az idézett cikk — a tízéves kezdő útszakasz tapasztalatai és tanulságai alapján — a normális és távlatos fejlődés fő biztosítékait az elfogulatlan, elvszerű kritikában és a felhalmozódott irodalmi termés szigorú újraértékelésében jelöli ki: „Számolnunk kell és egyúttal meg kell indítanunk — tízéves múlttal a hátunk mögött — a szlovenszkói magyar irodalom újraértékelésének a folyamatát, éspedig most már az abszolút írói mérték szerint, félretéve minden más és idegen szempontot és tekintetet. Tíz év elég idő arra, hogy távlatba és mérték alá legyen állítható minden olyan írói működés és eredmény, mely érdemes az életre és halhatatlanságra. Egy ilyen komoly és abszolút újraértékeléssel kell megszereznünk a szlovenszkói magyar irodalom becsületét és hitelét az itteni magyar szellemiség előtt.“ A szellemi gyaropodásunkon, előrehaladásunkon önzetlenül munkálkodó Simándy 11 éves emigráció után 1931 júliusában tért vissza Magyarországra. Néhány évi hányódás, állástalanság és nyomorgás után a népi írók mozgalmában és Bajcsi-Zsilinszky Endre oldalán találta meg azt a szellemi és politikai közeget, amellyel világnézetileg azonosulni tudott, ahonnan a maradiság ellen tovább harcolhatott. A Szabadság, a Független Magyarország és a Szabad Szó szerkesztőjeként Bajcsy-Zsilinszkynek kedvelt munkatársa, meghitt bizalmi embere és barátja volt. A kiváló politikus egyik cikkében nagy
